Putyin-Erdogan csúcs: maradtak még nézetkülönbségek

Az összes félbeszakadt kétoldalú projekt, a Török Áramlat gázvezeték és az akkuyui atomerőmű építése mellett újraindul a kereskedelem és az idegenforgalom is Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök szentpétervári találkozója nyomán – írta szerdán a Vedomosztyi című üzleti napilap.

Az újság értékelése szerint az egyetlen megoldatlan égető probléma a felek Szíriával kapcsolatos álláspontja közötti különbség maradt, amely a Moszkva és az Ankara közötti konfliktus valódi kiváltó oka volt, mert a válság nem pusztán egyetlen bombázó lelövése miatt tört ki. Megmaradtak még a nézetkülönbségek a tágabb értelemben vett közel-keleti térség, a Kaukázus és a krími tatárok ügyében is.

Az RBK gazdasági lap arra hívta fel a figyelmet, hogy Moszkva a Szu-24-es lelövését követően bocsánatkérést és kártérítést követelt Ankarától, ám az utóbbi kérdésről Szentpéterváron sem az orosz, sem a török vezetők nem tettek említést. Az elemzés szerint a bocsánatkérés elegendőnek bizonyult.

Forrás: AFP

Forrás: AFP

A Kommerszant szerint a csúcson eldőlt, hogy a Török Áramlatnak két ága lesz: az egyik a török keresletet fogja kielégíteni, a másikon pedig az európai gázszállításokat fogják lebonyolítani. A lap rámutatott, hogy Erdogan ígéretet tett az Európába ezen az úton történő gázexport biztosítására.

A megromlott kétoldalú viszony átfogó helyreállításáról, egyebek között a kereskedelmi és gazdasági együttműködés, így a Török Áramlat gázvezetékprojekt újjáélesztési megállapodásról itt írtunk.

Forrás: MTI

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »