Megúszta az uniós büntetést Spanyolország és Portugália

Az Európai Bizottság nem javasolta büntetés kiszabását Spanyolországra és Portugáliára, amiért a két délnyugat-európai ország nem teljesítette hiánycsökkentési kötelezettségeit 2014-ben és 2015-ben – közölte szerdán a brüsszeli testület, amely több időt adna Madridnak és Lisszabonnak a költségvetési kiigazítások teljesítésére.

Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke elmondta, hogy a helyzet vizsgálata során arra jutottak, hogy az utóbbi időben mindkét ország komoly erőfeszítéseket tett a közpénzügyek rendbehozására, fontos strukturális reformokat hoztak, amelyek következtében csökkent a munkanélküliség.
Mint mondta, a bizottság ezért úgy döntött, hogy „ma eltekint a büntetésektől mindkét ország vonatkozásában”, azonban kilátásba helyezte, hogy a kötelezettségek teljesítésének elmaradása esetén a jövő évben felfüggeszthetik az úgynevezett strukturális alapok folyósítását.

A bizottság szerdai ülését követő sajtótájékoztatóján Pierre Moscovici gazdasági és pénzügyekért felelős uniós biztos hangsúlyozta, a jelenlegi helyzetben nem a büntetések kiszabása a megfelelő eszköz a költségvetési célok elérésére, ezért javasolták azt az uniós pénzügyminisztereknek, hogy ne bírságolják meg a két országot. A 2009 óta túlzottdeficit-eljárás alatt álló dél-európai országok nemrégiben levélben kérték a bizottságot, hogy ne szabjon ki rájuk büntetést.

A bizottsági javaslat értelmében Portugáliának az év végéig, Spanyolországnak pedig 2018-ra kellene a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alá leszorítania a költségvetési hiányt.

Az uniós pénzügyminiszterek július 12-én hagyták jóvá a bizottság előterjesztését, amelynek alapján pénzbüntetéssel és az uniós támogatások felfüggesztésével is sújthatnák Spanyolországot és Portugáliát amiatt, hogy azok nem teljesítették a hiánycsökkentési célokat sem a 2014-es, sem a 2015-ös évben, megsértve a stabilitási és növekedési paktumot. Madridnak és Lisszabonnak tíz napja volt arra, hogy előterjessze védekezését, Brüsszelnek pedig ezután kellett döntenie a szankciók esetleges elrendeléséről. A büntetések összege legrosszabb esetben elérhette volna a GDP 0,2 százalékát.

  • Előzmények
Az Európai Bizottság korábban megállapította: Portugália nem teljesítette hiánycsökkentési célját, Spanyolország pedig valószínűleg nem tudja lefaragni a deficitet a megszabott határidőre, a két ország nem tett hatékony lépéseket a helyzet javítására.

A túlzottdeficit-eljárás keretében a bizottság minden évben meghatározza az elérendő hiánycélt a fokozatos csökkentés jegyében. Spanyolország és Portugália azonban az utóbbi két évben jelentősen túllépte a megszabott korlátot. A spanyol államháztartás hiánya például tavaly elérte a bruttó hazai termék 5,1 százalékát, jócskán meghaladva a 4,2 százalékos célt. Portugáliának tavaly 2,5 százalékra kellett volna leszorítania a hiányt, de 4,4 százalék lett.

Az elemzők többsége számított rá, hogy az Egyesült Királyság uniós kilépésével súlyosbított gazdasági instabilitás időszakában az Európai Bizottság eltekint a szankcióktól vagy csak kis mértékű bírságot javasol. Ez viszont egyesek szerint aggodalmakat kelthet a költségvetési fegyelem betartása mellett kardoskodó országokban, köztük Németországban és Hollandiában.

Forrás: MTI

Friss hírek

Leapmotor C10

A németeknél egyelőre nem fogynak a kínai autók

A ténylegesen kínai autómárkák továbbra is ritkaságszámba mennek Németországban a német dpa hírügynökség által a jövő héten kezdődő Auto Shanghai szakvásár alkalmából összeállított, a KBA szövetségi gépjármű-nyilvántartó hivatal adataira támaszkodó elemzése alapján.

Read More »
https://www.hidraulikaszakuzlet.hu/

Mire használják az o-gyűrűt? (x)

A hidraulikus rendszerekben a tömítések rendkívül fontos szerepet töltenek be, de a pneumatikus berendezésekben is jelen vannak ezek az “apró” alkatrészek. Többféle tömítés létezik, amelyek közül az egyik leghatékonyabb az o-gyűrű. A fő feladata szabályozni a gáz- és folyadékáramlást.

Read More »
gardamax.hu

Miért érdemes odafigyelni a mezőgazdasági gépek festésére? (x)

A mezőgazdasági gépek nem épp irodai környezetben dolgoznak. Nincs klíma, nincs árnyék – van viszont por, sár, napsütés, eső, hajnali pára és néha még egy kis üzemanyagfolt is. A traktorok, kaszák, boronák és társaik nap mint nap kemény munkát végeznek a természet szeszélyei között, és közben a mechanikai kopás mellett bizony a külsejük is megviseltté válik.

Read More »