A „menekültkancellár” igazi arca

A menekültválság előtt a Methode-Merkel egészen mást jelentett a német kancellárnál: a kivárásra játszó, kis lépések politikáját végtelen pragmatizmussal ötvöző, egyúttal kiismerhetetlen stratégiát jelentett. Merkel politikai döntéseit kancellárságának immáron tíz éve alatt ezeknek a stílusjegyeknek megfelelően hozta meg. „Önök ismernek engem”- hangzott a 2013-as választási kampányt talán legjobban jellemző mondat Merkeltől. A politika kiszámítható marad, Mutti gondoskodik majd mindenről, nem lesznek nagy változások, mindenki szépen elvan, gyarapszik, a gazdaság pedig biztosan növekszik. Az abszolút nyugvás állapota, egy 21. századi Biedermeier-kor – ez jellemezte egészen idáig a merkeli politikát.

Nem a menekültválság az első olyan eset, hogy Angela Merkel látszólag szembemegy az árral. Emlékezzünk, az energiafordulatnál a tradicionálisan vállalatok érdekeit képviselő CDU-t kellett meggyőznie a Zöldek álláspontjának helyességéről. A fizikusból politikussá váló Merkelnek a zöld energia szívügye volt, így végül sikerült meggyőznie pártját, az ország pedig letért az atomenergiáról. Az évekig elhúzódó (és igazából még mindig véget nem érő) görög válságkelezésben akadtak olyan pillanatok, amikor az európai partnerek szinte mind ellenezték a német elképzeléseket. Merkelnek mint a takaros háziasszonynak, aki nem ad ki többet, mint amennyit keres, sikerült átvernie elképzeléseit Brüsszelen, Athénon, Párizson.

„Ezt most őszintén meg kell hogy mondjam: Ha most el kell kezdenünk elnézést kérni amiatt, mert szükséghelyzetben a baráti arcunkat mutatjuk, akkor az nem az én országom”- jelentette ki Merkel osztrák kollégája látogatásakor egy újságírói kérdésre. Hoppá! Ez a stílus Angela Merkeltől abszolút nem megszokott. A mindig biztos többség kialakítására törekvő kancellár most úgy tűnik, elindult vezetni. „Nem fogok részt venni egy olyan versenyben, hogy ki a legbarátságtalanabb a menekültekhez” – hangzott el a mondat, mely talán kancellári idejének legőszintébb interjújából származik. Angela Merkel az elmúlt hetekben egyértelműen üzent kételkedő párttársainak, valamint az ún. „aggódó polgároknak”: vagy végigcsináljátok velem úgy, ahogy én akarom, vagy kereshettek magatoknak mást.

Angela Merkel egyértelműen határozottabban és szabadabban nyilatkozik, mint ahogy azt tőle korábban megszoktuk. Merkelnek ez a fajta kiállása akár üzenetként is felfogható. A korábbi kancellárok, akár Schmidt, akár Kohl mind szabadabban nyilatkozott kancellári idejének a vége felé. Az amúgy sem unalmas Schröder utolsó hivatali évében alakította a legtöbb „basta-pillanatot”. A mainstreammel való ilyen fokú szembenállás azonban egy idő után a közvélemény, illetve a párton belüli támogatás elvesztését okozta az összes eddigi esetben. Vajon Merkel ennek tudatában van, esetleg tudatosan készül valamire?

Merkel hozzáállása a menekültkérdéshez sokakból szimpátiát vált ki. Az uckermarki lelkészlány nem felejtette el, hogy pártjának kezdőbetűje nem díszből van ott, hanem a christlich mögött valódi jelentés van. Felebaráti szeretet, vallási tolerancia- ezek nemes keresztény értékek, melyeket Merkel rendszeresen meg is említ, amikor a menekültválság menedzseléséről kérdezik riporterek. Merkel hozzáállásával viszont furcsamód pont ott talált támogatókra, ahonnan az ember elsőre nem gondolná: a társadalom szélső baloldali szegmensében. A „Refugees Welcome”, ill. a „Kein Mensch ist illegal” (nincs illegális ember) transzparensek mögött utcára vonulók talán első ízben támogatják kancellárjuk politikáját. Hardcore Merkel-ellenes újságírókhoznak le kommentárokat, amelyben Merkellel kapcsolatos kellemes csalódásukról számolnak be. Igen ám, de Merkel töretlen kiállásával egy igen értékes dolgot tett kockára, mégpedig a pártegységet.

A kereszténydemokratákon belül ugyanis a kancellár menekültekkel kapcsolatos álláspontja már nem okoz osztatlan sikert. Az idáig Merkel katonájaként elkönyvelt Thomas de Maiziére belügyminiszter az utóbbi időben egyre nyíltabban megy neki főnökének, követelve, hogy a Willkommenskultur mellé társítsák hozzá az Anerkennungskultur-t, amely a többségi társadalom szabályainak elismerését, tiszteletben tartását jelentené. De Maiziére tehát egyértelműen jobbra kacsingat, nem is csoda, hogy Merkel a Kancellári Hivatal hatáskörébe helyezte a menekültkérdést, de Maiziére-t gyakorlatilag lefokozva ezzel. Merkel délről folyamatosan tűz alatt van, a bajor úr, Horst Seehofer ugyanis megragad szinte minden kínálkozó alkalmat, hogy támadja Merkel szerinte félresikerült menekültpolitikáját. A CDU-s tartományi miniszterelnökök nyílt levélben figyelmeztetik Merkelt, hogy kapacitásaik végéhez értek, nem tudják kezelni az érkező embertömegeket.

Mindennek tetejébe a koalíciós társ egyoldalúan véget vetett a 22 hónapja tartó rózsaszín ködös nagykoalíciós együttműködésnek. Sigmar Gabriel a napokban leszögezte, hogy Merkel menekültpolitikája így nem mehet tovább. Az alkancellár az SPD pártkongresszusán ütött egyet a CSU-nak, amikor kritizálta a határok lezárását, meg a CDU-nak is, amikor Merkel „mindenkit befogadunk” politikájának ment neki. Ki gondolta volna, hogy pont a menekülteken fog egymásnak esni a két nagy német néppárt.

Merkel egyedül maradt. Saját táborán belül egyre többen vélik úgy, a kancellár elért egy olyan pontra, ahová már nem szívesen követnék. A testvérpárt CSU-tól mindent kap, csak támogatást nem, az SPD pedig újfent elkezdett keménykedni. Mindennek tetejébe Angela Merkel népszerűsége is drasztikusan megcsappant az utóbbi időkben: az évek óta stabilan a legtámogatottabb politikusból hirtelen a negyedik helyre csúszott vissza a kancellár. Az elégedetlenség egyre nő tehát a német társadalomban.

A dolgok jelen állása szerint alapvetően négy forgatókönyv képzelhető el Merkel számára:

1. Minden marad nagyjából a régiben. Merkel keresztülveri a CDU-n az elképzeléseit a menekültválság menedzselésével kapcsolatban, kerül, amibe kerül. Pártbeli ellenfelei pedig belátják, hogy potenciális ellenjelölt híján a jelenlegi kancellárasszony mellett a legjobb az esélyük arra, hogy hatalomban maradjanak. Merkel erőből oldaná meg a koalíción belüli nézeteltéréseket. Nem ez lenne az első eset (ld. görög mentőcsomag esete).

4. A negyedik – és egyben legvalószínűtlenebb – forgatókönyv szerint Merkel az első pontban leírtak szerint jár el, próbálkozását azonban sikertelenség övezi. A harmadik ponttal ellentétben itt azonban Merkel nem számítana egy esetleges bukásra, az váratlanul jönne. Merkel vinné tovább a jelenlegi irányvonalat, a CDU/CSU konzervatívabbik felének viszont elege lesz az egészből. Néhány kínkeserves hónap után Merkel végül bizalmatlansági-indítványt kérne maga ellen, amit vagy elveszítene, vagy győzelem esetén közvetlenül a szavazás után lemondana. Hasonlóképp köszönne el a politikától, mint Schröder: egy olyan téma miatt, ami a végletekig megosztotta a pártot, a kancellár azonban végig kitartott álláspontja mellett. Ami végül is anno Schröder veszte lett.