Victor Ponta miniszterelnök sajtótájékoztatón is megerősítette vasárnap, hogy nem mond le hivataláról, továbbra is élvezi a koalíció támogatását, az ellene kezdeményezett bűnvádi eljárást pedig politikai indíttatásúnak minősítette.
A hétvégén Szociáldemokrata Párt (PSD) megyei szervezetei és a PSD koalíciós partnerei is támogatásukról biztosították Pontát, aki ellen pénteken okirat-hamisítás, pénzmosás, adócsalásban való bűnsegédlet és összeférhetetlenség gyanújával kezdeményezett bűnvádi eljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Gabriel Oprea miniszterelnök-helyettes, akinek a pártja, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) a mérleg nyelvét képezi a parlamentben, szombaton azt mondta: Romániának nincs szüksége a kormány menesztésével járó politikai válságra, ezért ha bizalmi voksra kerül a sor, az UNPR a Ponta-kormány tisztségben maradását támogatja.
Vasárnap Victor Ponta koalíciós tanácskozást hívott össze, majd a PSD-t támogató kisebb pártok vezetőinek jelenlétében sajtóértekezleten erősítette meg – korábban csak Facebook-bejegyzésben közölt – elhatározását, miszerint nem tesz eleget Klaus Johannis államfő felszólításának és nem mond le a miniszterelnöki tisztségről.
Államcsíny készül?
Ponta ártatlanságát hangoztatva kifejtette: a kormányt csak választásokon, vagy az ellenzék bizalmatlansági indítványának megszavazásával lehet leváltani, de ha ezt egy ügyész tenné meg, az „államcsíny” volna.
A jobbközép ellenzék fő erejét képező Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a párt éléről tavaly államfővé választott Johannis szerint Románia „lehetetlen helyzetbe került” azáltal, hogy miniszterelnöke ellen bűnvádi eljárás folyik, a PNL ezért a kormány távozását és előrehozott választások kiírását sürgeti.
Ponta erre a felvetésre úgy reagált, hogy éppen a kormány leváltása és a (jövő ősszel esedékes) választások előrehozása okozna politikai válságot, ezért – bár számára „a legegyszerűbb megoldás a lemondás lenne” – tovább akar dolgozni a kormányprogram életbe ültetésén.
A miniszterelnököt pénteken gyanúsítottként idézte be a vádhatóság a korrupcióval gyanúsított Dan Șova szociáldemokrata szenátor – Ponta volt kampányfőnöke – ügyében, akivel 2007-2008-ban ügyvédként üzleti kapcsolatban állt.
A DNA azzal gyanúsítja Pontát, hogy ténylegesen el nem végzett ügyvédi szolgálatokért vett fel Șova ügyvédi irodájától havi 2-3000 eurós honoráriumot, majd a felvett összeg igazolásaképpen más ügyvédek tevékenységi beszámolóját lemásolva hamisított beszámolókat. A vádhatóság szerint Ponta miniszterelnökként az összeférhetetlenségi szabályokat is megsértette, amikor volt megbízóját, Șovát különböző miniszteri tisztségekbe jelölte.
Kitekintő / Maszol.ro