Börtönben marad a volt miniszter

Elutasította csütörtök este a legfelsőbb bíróság az Elena Udrea előzetes letartóztatása elleni óvást, így a korrupcióval gyanúsított politikusnak továbbra is a bukaresti rendőrségi fogdában kell maradnia – írja a Mediafax.

A képviselőt és volt turisztikai minisztert korábban egyszer már vizsgálati fogságba helyezték, akkor is fellebbezett, és részben sikeresen, ugyanis a fogdából házi őrizetbe helyezték. Csakhogy időközben egy másik korrupciós ügyben is bűnvádi eljárást indított ellene az ügyészség, a parlament pedig ismét hozzájárult a letartóztatásához.

Elena Udrea a napokban többször is hangoztatta, hogy az úgynevezett Bute-gála ügyében beidézett személyek összebeszéltek, és egybehangzóan ellene tanúskodtak. Állítólag egy videófelvétel is készült az egyik beosztottjáról, egyébként jó barátnőjéről, amint rábeszél egy másik személyt arra, hogy hamisan tanúskodjon a politikus ellen. Udrea korábban kérte, hogy szembesítsék ezekkel a személyekkel, ám ez még nem történt meg.

Kitekintő / Maszol.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »