Lengyel-ukrán biztonságpolitikai együttműködési megállapodást írtak alá Varsóban

Együttműködési megállapodást írt alá csütörtökön Varsóban Olekszandr Turcsinov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács vezetője, valamint Stanislaw Koziej, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal (BBN) főnöke.

ATVN24 hírtelevízió közlése szerint a dokumentum a térségben kialakult biztonsági válsággal kapcsolatban a biztonságpolitikai és nemzetvédelmi témák egyeztetését helyezte kilátásba. A lengyel fél ígéretet tett Ukrajna EU- és NATO-integrációs törekvéseinek támogatására.

A tárgyalások után tartott közös sajtóértekezleten Koziej hangsúlyozta, hogy az ukrán hadsereg erősítése és felszereltségének kiegészítése Európa, Lengyelország és Ukrajna érdekeit egyaránt szolgálja. A kelet-ukrajnai helyzetre utalva elmondta: ukrán partnerével egyetértettek abban, hogy az erősebb ukrán hadsereg növeli a konfliktus lehetséges megfékezésének esélyeit.

Koziej követelte a moszkvai vizsgálati fogságban éhségsztrájkot folytató Nagyija Szavcsenko ukrán pilótanő szabadon bocsátását is.

Turcsinov a sajtóértekezleten kijelentette: Ukrajna számára az európai , illetve euroatlanti integrációnak nincs alternatívája. Ezt a törekvést nem fékezheti sem a Krím, sem Kelet-Ukrajna Oroszország által történt megtámadása.

Turcsinov csütörtök délelőtt Radoslaw Sikorski házelnökkel együtt részt vett a lengyel szejmben az ukrajnai „Majdan-forradalom” első évfordulója alkalmából megrendezett kiállításmegnyitón.

Kétnapos lengyelországi látogatása során az ukrán politikus Bronislaw Komorowski elnökkel, Ewa Kopacz kormányfővel, Grzegorz Schetyna külügyminiszterrel, Tomasz Siemoniak nemzetvédelmi miniszterrel, valamint Bogdan Borusewiczcsel, a szenátus elnökével is tárgyal.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »