Kína is aggódhat Moszkva nyugati térdre kényszerítése miatt

Hirtelen nagyon sürgőssé vált a Krím félszigeten készülő Zubr osztályú légpárnás partraszállító jármű leszállítása a megrendelőnek 2014 márciusában. A sietség nem volt meglepő, hiszen a gyártó, a szerződés megkötésekor még az ukrán hadiipar egyik ékkövének számító hajógyár egyszer csak az Orosz Föderáció területén találta magát. Persze kétség sem fért hozzá, hogy a hajó leszállításra kerül, hiszen a vásárló nem más volt, mint Peking, pontosabban a kínai Népi Felszabadító Hadsereg Flottája.

Természetesen nem csupán a légpárnások ügye miatt figyelik árgus szemekkel Pekingben a mégoly távoli ukrán eseményeket. A kínai szakértők számára is világos, hogy a helyzet egy általánosabb orosz-nyugati szembenállást takar, amely sokáig a fennálló világrenddel kapcsolatos kérdéseket is felvetett. Habár az elmúlt hetekben tapasztalható orosz nehézségek arra engednek következtetni, hogy egyelőre mégsem állnak be gyökeres változások a nemzetközi rendszerben, Kína fontos következtetéseket vonhatott le a dolgok alakulásából. Nem is Ukrajna sorsa az igazán érdekes Peking számára, hanem az, hogy az időnként hanyatlónak tekintett Nyugat miként tudta pár hónap alatt fél kézzel gazdaságilag úgy meglegyinteni a kardcsörtető orosz medvét, hogy az most már levegőért kapkod. Ráadásul a jelek szerint ezt különösebb veszteség és áldozat nélkül vitték véghez, a Nyugat által irányított globális gazdasági és pénzügyi rend stratégiai csapásmérő erejét bevetve. Kína eddig is tudatosan igyekezett csökkenteni függőségét a Washington által létrehozott és működtetett globális gazdasági-pénzügyi rendszerektől, sokszor akár alternatív architektúrákat is kiépítve. Az orosz-nyugati játszma végkifejlete tovább erősítheti ezen törekvéseit.

 Nem is Ukrajna sorsa az igazán érdekes Peking számára, hanem az, hogy az időnként hanyatlónak tekintett Nyugat miként tudta pár hónap alatt fél kézzel gazdaságilag úgy meglegyinteni a kardcsörtető orosz medvét, hogy az most már levegőért kapkod. 

Az ukrán belpolitikai helyzet kapcsán folytatott beszélgetések során a kínai szakértők többnyire azt az álláspontot képviselik, miszerint a Majdanon a Nyugat próbálta sütögetni a pecsenyéjét, úgyhogy most Brüsszel, Washington (vagy épp Berlin) lesz szíves megenni, amit főzött. Dacára annak, hogy Ukrajna milyen messze esik tőle, Kína a konfliktusban részt vevő játékosok és önnön jelentősége miatt sem tudta teljesen elkerüli az állásfoglalás kényszerét. Ugyanakkor Peking érdekei egy több rétegű, árnyalt nézőpontot takarnak. A felszínen Kína és Oroszország taktikai szinten együttműködnek, ennek megfelelően Peking nem járult hozzá az ukrajnai orosz cselekmények elítéléséhez, tartózkodott az ENSZ BT szavazásán is. Kommunikációjában ismétlődően felhívja a figyelmet a helyzet „történelmi meghatározottságára” és a helyi orosz kisebbség jogaira, azaz hallgatólagosan is elismeri Moszkva Krím feletti egykori és mai hatalmát. Az év első felében ráadásul számos kínai kommentátor elismerését vagy akár csodálatát fejezte ki a Nyugattal konfrontálódó, saját útját járó, keménykezű Putyin elnök iránt.

Egy másik szinten ugyanakkor a Középső Birodalom önnön történelmi sajátosságai miatt hagyományosan irtózik a határok megváltoztatásától és a kisebbségek határokon átnyúló jogainak erősítésétől. Gondoljunk csak Hszincsiangra (alias Kelet-Turkesztán) vagy a Hszicang Autonóm Régióra (alias Tibet). Ennél fogva igen óvatosan kell lavíroznia az ukrajnai területi változások kapcsán, ahogy tette azt a grúz-orosz háború idején is.

A fentiek azonban csupán a taktikai, rövidtávú kontextust jelentik a Kínai Népköztársaság számára, amelynél sokkal fontosabb a stratégiai helyzet változása. Ez a szint pedig – úgy tűnik – szinte csak jól alakulhat Peking számára. Egyfelől az orosz-kínai viszony mélyebb vizsgálata olyan ellentmondásokat tár fel, amelyek alapján a most barátinak tűnő kétoldalú kapcsolatok hosszabb távon könnyen vetélkedésbe, sőt, ellenségeskedésbe csaphatnak át (frenemy). Azaz Oroszország nehézségei egyben Kína lehetőségei is. Nem véletlen, hogy Peking elégedetten dőlhetett hátra, amikor hosszú évek eredménytelen ártárgyalásait váratlan gyorsasággal sikerült 2014 májusában dűlőre vinni, és harminc évre szóló, 400 milliárd dolláros gázszállítási szerződést köthetett Moszkvával. A nyugati szankciók miatt alternatívát kereső Oroszország pedig nyilván kénytelen volt jutányos áron adni portékáját. Sőt, a részben a nyugati-orosz ellentétek miatt is csökkenő kőolajárak általában is kedvezőek a világ második legnagyobb importőrének számító Kínának. A nemrég bejelentett, Oroszország számára nyújtandó pénzügyi segítség (deviza swap) pedig egyszerre kötelezi le Putyint és jelent akár kedvező befektetést Kína számára, minimális kockázat mellett növelve Peking nemzetközi pénzügyi befolyását (hiszen az oroszok, ha másként nem is, olajban mindig tudnak fizetni). A puszta anyagi előnyökön túl nyilvánvalóan az sincs a keleti óriás ellenére, ha Washington és Moszkva egymást vegzálja, hiszen így Kelet-Ázsiában nőhet Peking mozgástere. Legalábbis ez lehetett a Kínai olvasat egészen az év végéig.

Az orosz-kínai viszony mélyebb vizsgálata olyan ellentmondásokat tár fel, amelyek alapján a most barátinak tűnő kétoldalú kapcsolatok hosszabb távon könnyen vetélkedésbe, sőt, ellenségeskedésbe csaphatnak át.

Ugyanakkor az elmúlt néhány hét eseményei kapcsán érdekes kérdés, hogy miként értékeli Peking azt, hogy az Egyesült Államok még mindig képes volt pár hónap alatt látszólag könnyedén kitekerni az oroszok nyakát. Ez meglepetésként érhette azon kínai elemzőket, akik korábban az Egyesült Államok kelet-európai térségben tapasztalható katonai eszköztelenségét emlegették. Való igaz, rövid távon Washington aligha tudott volna erővel hathatósan fellépni az orosz katonai expanzió ellen, és hosszabb távon is csak jelentős anyagi és politikai költségek árán. De mint azt láthatjuk, erre nem is volt szüksége. Az USA és az EU által hozott szankciók és a kőolajár – egyes vélemények szerint Washingtontól nem független – zuhanása együttesen gyorsan megroppantották az orosz gazdaságot.

Rácz András, a Finn Külügyi Intézet munkatársa szerint a szankciók az orosz cégeket érintették igazán érzékenyen, ugyanis elzárják előlük az adósságfinanszírozásra és fejlesztésekre fordítható olcsó nyugati hitelek lehetőségét. Ráadásul e cégek jellemzően dollárban vannak eladósodva, ami pedig a rubel bezuhanása miatt még sokkal jobban fáj. Arra kell csak figyelni Rácz szerint, nehogy túllőjenek céljukon a nyugati hatalmak, hiszen az orosz állam végzetes destabilizálása nem lehet cél. Mindehhez képest a szankciók költségei a Nyugat számára elviselhetőek. (Az amerikai-orosz kereskedelem alig 7 százaléka az amerikai-kínainak, bár a terhek nyilván nem egyenlően oszlanak el, így a közép-európai országokat jobban érintik e hatások.)

Az Egyesült Államok által uralt nemzetközi pénzügyi-gazdasági architektúra nagyobb és gyorsabb károkat tud okozni, mint egy korlátozott konvencionális katonai konfliktus, ráadásul e hatások a frontvonalak mögött, a hátországban hatnak. Ezért Kínának vagy nagyobb beleszólást kell szereznie a fennálló intézményekben, vagy saját, alternatív rendszert kell létrehoznia. 

Mindezen folyamatokból Kína messzemenő következtetéseket vonhat le. Egyfelől az Egyesült Államok közel sem olyan gyenge, mint egyesek képzelik. Az általa uralt nemzetközi pénzügyi-gazdasági architektúra nagyobb és gyorsabb károkat tud okozni, mint egy korlátozott konvencionális katonai konfliktus, ráadásul e hatások a frontvonalak mögött, a hátországban hatnak. Ezért Kínának vagy nagyobb beleszólást kell szereznie a fennálló intézményekben, vagy saját, alternatív rendszert kell létrehoznia. Mindemellett a globális tőkepiaci szereplők saját logikájuk alapján fel is erősítik a szankciókat, különösen igaz ez egy olyan gazdaságban, ahol a nemzeti valuta erősen kitett a nemzetközi piacoknak. Ez akár újabb érv lehet a kínai fizetőeszköz, az RMB inkonvertibilitásának fenntartása, vagy legalábbis nagyon lassú lazítása mellet. Figyelembe véve a sajátos orosz-kínai viszonyt, Moszkva sérülékenységének eme feltárulása sem érdektelen tapasztalat Peking számára. Ráadásul az Oroszországnak nyújtott támogatás (deviza swap, működőtőke befektetések) minden eleme tovább növeli Kína gazdasági befolyását az országban. 

Mindeközben Ukrajna sorsa másodlagos a Kínai Népköztársaság számára. Peking összesen négy légpárnás hajót rendelt, ebből kettő épült Ukrajnában, további kettő pedig Kínában készül majd el technológia transzfer segítségével. A második hajó még nem lett teljesen kifizetve, ugyanis vita folyik Moszkva és Kijev között, hogy ki is kapja a vételár maradékát. Akárhogy is alakul a helyzet, az biztos, hogy Tokió és Tajpej is aggodalommal figyeli a kínai haderő partraszálló képességének erősödését. Mindeközben az, ahogy a Nyugat játszi könnyedséggel, nagyságrenddel méretesebb gazdaságát és a globális rend feletti irányítását felhasználva kifektette Moszkvát, Kína és más országok számára is elgondolkodtató tanulságul szolgálhat.

A szerző Kína-kutató, külpolitikai szakértő, az ESSCA School of Management adjunktusa, a Central European Center for Asian Studies elnöke, korábban az egykori Magyar Külügyi Intézet munkatársa volt.