David Cameron éktelen haragra gerjedt

Margaret Thatchert idéző indulattal és eltökéltséggel kelt ki David Cameron brit miniszterelnök egy csütörtökön kézhez kapott európai bizottsági számla ellen, amelynek értelmében Londonnak december 1-ig 2,1 milliárd eurónyi „pótbefizetést” kellene eszközölnie a közösségi büdzsébe.

A brit kormányfő pénteken maga minősítette „dühítőnek” a nem várt mértékű bizottsági követelést, ami szerinte „teljes mértékben elfogadhatatlan”. „Elfogadhatatlan az összeg, és elfogadhatatlan a módszer, amivel ez a szervezet Nagy-Britanniával szemben fellép”. Egy olyan összeget, ami alkalmasint kisebb tagállamok éves befizetésének nagyságával ér fel, „odalöknek, hogy három hét alatt tessék befizetni” – mutatott rá Cameron.

„Nem, és nem, ezt az összeget nem fogom befizetni” – ismételte meg sajtóértekezletén többször is, olyan indulattal, amivel hallgatóságában sokaknál „Vas Lady” elődje, Margaret Thatcher harminc évvel korábbról elhíresült követelését – „Vissza akarom kapni a pénzemet!” – idézte fel.

Cameron egyébként nem állt egyedül felháborodásával. Hollandia hasonló határidővel 642 millió euró, Olaszország 340 millió euró befizetésére kapott felszólítást. Mindkét ország miniszterelnöke ingerülten reagált a brüsszeli számlára, míg Ciprus és Görögország esetében (az előbbinek 42, az utóbbinak 89 millió eurót kellene visszautalnia a közösségi kasszába) a nemzetközi kommentárok jegyezték meg gunyorosan, hogy ezeket az országokat most már évek óta nemzetközi pénzügyi köldökzsinóron tartják életben, és most arra kényszerítik őket, hogy ugyanazoknak fizessenek vissza, akiktől a segítséget kapták.

A kép teljességéhez tartozik, hogy jócskán akadtak tagországok, akiknél viszont nem várt mértékű közösségi visszatérítés áll majd házhoz, élükön Franciaországgal, amely 1 milliárd eurónyi visszatérítésre számíthat a közösségi költségvetésből. De jut majd 779 millió Németországnak, 316 millió Lengyelországnak, 180 Finnországnak is. (Magyarország is az utóbbiak közé került, amikor 32,4 millió euró – kevés híján 10 milliárd forint – brüsszeli visszatérítésére találták jogosultnak.)

A szokatlan volumenű ki- és befizetési tételek mögött amúgy értesülések szerint egy évente ismétlődő rutinszerű művelet és egy közelmúltban beélesített egyszeri váltás egybeesése áll. Ami a rutint illeti, minden év végén korrigálják a tagállamok GNI-alapú befizetéseit – aminél a nagyságrend az adott országnál várt gazdasági teljesítménytől függ – annak fényében, hogy a tényleges gazdasági produktum a várt teljesítményt meghaladó, vagy ettől elmaradó lett-e végül. Ezt maga Cameron is elismerte, jelezve, hogy évente valóban szokott lenni kisebb-nagyobb kiigazítás, néha növelve, néha csökkentve az ország befizetéseit. De ez még soha nem ért el megközelítően sem ekkora összeget.

Ez utóbbit bizottsági források azzal magyarázták, hogy az EU idén – követve egy mind jellemzőbb nemzetközi tendenciát, valamint saját, 2010-ben ez ügyben hozott határozatát – a GDP-számítás új módszerére tért át, ami uniós és tagállami szinten egyaránt radikálisan eltérő mutatókat produkál, lévén egy sor korábban nem számított tételt is immár bekalkulál, továbbá összesen 18 évre visszamenőleges hatállyal igyekszik korrekciókat végrehajtani.

Hatása az előzetes ígéretek szerint csak fokozatosan, 2016-ra kiteljesülve válik majd érezhetővé, de a jelek szerint a válságra különböző dinamikával reagáló tagállami teljesítés már az első fokozatoknál is váratlanul nagy összegeket tudott produkálni. A brit, a holland, (valamint a máltai, a ciprusi és a görög) GDP a vártnál jobban nőtt (az utóbbi kettőnél éppen a nemzetközi támogatás hatására is), minek utána ezzel arányosan több befizetés is követelhető tőlük. Ami az új számítással még annak fokozatos bevezetése mellett is nagyságrendekkel nagyobbá vált. Ugyanez tapasztalható, csak az ellenkező irányban, a várt teljesítménytől elmaradó – és ezért befizetéseikben túlteljesítő, tehát visszatérítésre jogosult – tagországoknál is.

A Financial Times brüsszeli irodája tudni véli, hogy a váratlan mértékű számlák mögött nem állt semmilyen politikai szándék, de még csak tudatosság sem. Az apparátus egyszerűen tette technikai szinten a maga dolgát, midőn az éves rutint követve a szokásos kiigazítási kiértesítéseket megküldte. Arra, hogy az új számítás miatt ennek nagyságrendje politikai érzékenységi szintet megugró lehet, senki nem gondolt. (Azt, hogy a dolog mennyire váratlanul érte magát a bizottsági politikai szintet is, le lehetett mérni azon, hogy amikor brüsszeli sajtóértekezletén José Manuel Barroso bizottsági elnöknek szegezték a kérdést, nem tudott rá mit válaszolni.)

Pedig a politikai visszahatás láthatóan számottevő. Nagy-Britanniában például éppen helyi pótválasztásra készülnek, miután a kormányzó konzervatív párt rochesteri képviselője lemondott mandátumáról és átült a brit függetlenségi párt (a Farage-féle UKIP) soraiba, és emiatt most november 20-án új választást kell tartani. A Toryk éppen a napokban veszítettek el egy hasonló pótválasztáson egy képviselői helyet a UKIP-pal szemben, és most mindenki fokozott figyelemmel várja a rochesteri voksolás eredményét.

A 2,1 milliárdos brüsszeli számla benyújtása általános sajtómegítélés szerit a UKIP malmára hajtja a vizet, lévén, hogy csütörtök óta egyébről sem szól a brit sajtó, mint már a címlapokon öles betűkkel kiszedett, újabb „brüsszeli sarcról” szóló híradásról.

Cameron ennek kapcsán sajtóértekezletén idézte olasz kollégáját, Matteo Renzit – aki tehát szintén tetemes számlát kapott (340 euróról, több mint 100 milliárd forintról) -, és aki szerint ezek nem egyszerűen számok, hanem „gyilkos fegyverek” („lethal weapons”), amelyekkel emberek százezreit lehet egy csapásra szembe fordítani az EU-val.

A dolog iróniája, hogy éppen az esetet megelőző napon, szerdán látott napvilágot egy felmérés Nagy-Britanniában, ami azt mutatta, hogy – talán éppen a túlságosan is agresszív UKIP-propaganda ellenhatásaként – évtizedek óta nem tapasztalt mértékben ismét megugrott az EU-tagságot támogató britek aránya (meghaladta az 50 százalékot). A másnap robbant számlabomba hírére jegyezte meg mindezek után a The Guardian brüsszeli tudósítója a tweet-jében, hogy „2,1 milliárdos EU-számla Cameronnak = széles vigyor Farage képén”.

Cameron mindenesetre a brüsszeli EU-csúcson soron kívül bedobta a kérdést és magyarázatot követelt. Mint sajtóértekezletén elmondta, a hatás nem is maradt el, és „a közeli napokban” rendkívüli EU pénzügyminiszteri ülést szentelnek majd az ügynek. Addig is – szögezte le sokadszorra is a brit kormányfő – London „egy pennyt sem fog fizetni”, hiszen ez végül is „brit adófizetői pénz”, amit „nem hajlandó elkótyavetyélni”.