Az Európai Bizottság nem aggódik Orbán beszéde miatt

A magyar miniszterelnök hétvégi tusnádfürdői beszéde alapján a Bizottság nem lát okot arra, hogy szerződésszegés szándékát feltételezze Magyarországról – közölte a testület szóvivője szerdán Brüsszelben.

Jonathan Todd – aki egyébként Andor László, foglalkoztatási és szociálpolitikai biztos szóvivője, de a szabadságolási időszakban most a Bizottság szokásos déli sajtóértekezletét is ő vezette – a brüsszeli nemzetközi sajtó egyik munkatársának azon kérdésére, miért nem akarja a Bizottság kommentálni „az EU alapvető értékeit támadó beszédet”, válaszában először kitérően úgy fogalmazott:

„Az ön kérdése feltételezi, hogy az (Orbán-)beszéd ilyen támadást képvisel. Annak alapján, amit a beszédből láttunk, mi nem látjuk okát, hogy tartalmát kommentáljuk.”

A kérdező erre idézte a magyar miniszterelnök szavainak azon részét, amelyben Orbán kétségbe vonta a liberális államszervezés globális versenyképességét, és egy „új, illiberális, nemzetalapú állam” építését helyezte kilátásba.

A szóvivő válaszul kifejtette: Magyarország az Európai Unió tagja, az EU alapszerződésének egyik aláírója, ami egyebek között arra kötelezi – miként az összes többi tagállamot is -, hogy megőrizze a demokratikus értékeket. „Nincs okunk azt hinni a nyári táborban elmondott miniszterelnöki beszéd alapján, hogy Magyarország szerződéses kötelezettségeinek feladására készül” – összegezte a brüsszeli véleményt Jonathan Todd.

A sajtóértekezlet bizonyos visszhangot keltett brüsszeli sajtókörökben, ami utóbb még Jean-Claude Juncker rövid reakcióját is kiváltotta. Az Európai Bizottság leendő elnöke – aki a tervek szerint 2014. november 1-jén váltja majd a Bizottság élén José Manuel Barrosót – arra a twitteres megjegyzésre, miszerint „ha Magyarország megsérti az EU alapszerződést, akkor a Bizottság küld majd egy levelet, amiben további információkat fognak kérni”, a következő Twitter-üzenettel reagált: „Bizottságom válasza sokkal erőteljesebb lesz. Arra készülök, hogy a levélben jelzőket is alkalmazunk majd.”

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »