A katalán elnök ragaszkodik a függetlenségi népszavazáshoz

Artur Mas katalán elnök szerdán leszögezte, hogy a központi kormány ellenállásának dacára továbbra is ragaszkodik a novemberben tartandó függetlenségi népszavazáshoz.

A függetlenedni vágyó régió vezetője, aki a nap folyamán zárt ajtók mögött egyeztetett Mariano Rajoy spanyol kormányfővel, elmondta, hogy bár nem sikerült megállapodni a referendum ügyében, mindkét fél hajlandó folytatni a tárgyalásokat.

Mas sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: azt szeretnék, hogy a november 9-i népszavazást törvényesen rendezzék meg, és ha lehet, akkor Madrid hozzájárulásával. A tájékoztatás szerint azonban Rajoy a megbeszélés során kiállt korábbi álláspontja mellett, amely szerint a népszavazás alkotmányellenes lenne, eredménye pedig nem legitim.

A referendumon két kérdést tennének fel Katalónia lakosainak: „Támogatja-e Ön, hogy Katalónia állam legyen? Igen vagy nem?” Amennyiben a válasz igen: „Támogatja-e Ön, hogy ez az állam független legyen?”

Katalónia Spanyolország gazdaságilag egyik legerősebb régiója, amely mintegy ötödét adja a spanyol GDP-nek. A nyelvükre és kultúrájukra büszke katalánok régóta nehezményezik, hogy túl sokkal járulnak hozzá a központi költségvetéshez, de csak keveset kapnak vissza. Egy korábbi felmérés szerint a katalánok mintegy 80 százaléka támogatja a függetlenségről szóló referendum megtartását. Az viszont már nem vehető biztosra, hogy a többség meg is szavazná a Spanyolországtól való teljes elszakadást.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »