A Bizottság attól tart, hogy a magyar állam által az AUDI győri üzemének nyújtandó támogatásnak versenytorzító hatása lehet, ezért hivatalos vizsgálatot rendelt el a szubvenció uniós szabályokkal való összeegyeztethetőségének megállapítására.
Közleményben tudatta szerdán az Európai Bizottság, hogy alaposabban utána kíván járni annak, hogy a Magyarország által az Volkswagen/AUDI nyugat-magyarországi (győri) üzemének bővítéséhez nyújtott állami támogatás összhangban volt-e az állami támogatásra vonatkozó uniós szabályokkal.
A mélyreható vizsgálat elindítása Brüsszelnek azzal kapcsolatos aggodalmát tükrözi, hogy gyártókapacitás bővítéséhez nyújtott állami támogatás a kedvezményezett erős piaci helyzetére és a mostoha piaci körülményekre való tekintettel árthat a versenynek a személyautók piacán.
A projekt teljes költsége 1,2 milliárd euró, és a tervek szerint 2 100 új munkahelyet teremt. Magyarország 133,3 millió euró összegű támogatást kíván nyújtani a projekthez. Tekintettel a projekt méretére és a Volkswagen Csoport – az AUDI tulajdonosa – piaci részesedésére, a Bizottságnak ellenőriznie kell a projekt regionális fejlesztési hatását, és meg kell győződnie arról, hogy szükség van-e támogatásra a beruházás Győrben történő megvalósításához.
„A Bizottság annak biztosítására törekszik, hogy az adófizetők pénzét kizárólag olyan beruházások ösztönzésére költsék, amelyek egyébként nem valósulnának meg, és amelyek valódi hozzáadott értéket jelentenek a régió számára. Ellenőrizzük, hogy a nyújtandó támogatás összege nem haladja-e meg azt az értéket, amely a beruházási projektnek a hátrányos helyzetű régióba történő vonzásához szükséges. Az ilyen holtteher kiszűrése rendkívül fontos ahhoz, hogy megakadályozzuk az egységes piaci verseny torzulásait és az adófizetők pénzének pazarlását, különösen a szűkös költségvetési keretekre való tekintettel” – jelentette ki Joaquín Almunia versenypolitikai biztos.
A regionális támogatásra alkalmazandó uniós iránymutatás lehetővé teszi beruházási projektek támogatását, feltéve, hogy azok regionális fejlődésre gyakorolt pozitív hatása felülmúlja a támogatás versenytorzító hatását. Az elmúlt években a Bizottság számos autóipari beruházási projektet vizsgált meg annak érdekében, hogy meggyőződjön róla, hogy a mérleg nyelve a támogatás indokoltsága irányába mozdul el, és a támogatás valóban szükséges és arányos a beruházás megvalósítása szempontjából.
A nagyberuházásokhoz nyújtott, bizonyos összegeket meghaladó értékű támogatásokat egyedileg be kell jelenteni. Amennyiben az ilyen nagy összegű támogatásnak az érintett termékpiacon 25%-nál nagyobb piaci részesedéssel rendelkező vállalat a kedvezményezettje, vagy a támogatás egy szűkülő piacon jelentős kapacitásbővülést eredményező beruházáshoz kapcsolódik, a Bizottságnak részletesen meg kell vizsgálnia a támogatást – emlékeztet rá a Brüsszelben kiadott közlemény.
A Bizottság több más autógyártókat érintő nagyberuházási projekthez nyújtott regionális beruházási támogatás ügyében is állást foglalt. Jóváhagyta a Volkswagen/Porsche lipcsei beruházásához nyújtott 43,67 millió euró összegű német támogatást, mivel az megítélése szerint a piaci verseny indokolatlan torzítása nélkül segíti elő a régió fejlődését.
A BMW Lipcsében tervezett beruházása esetében a versenyhatóság úgy találta, hogy a tervezett 45 millió eurós állami támogatásnak csak egy része volt szükséges a projekt megvalósulásához, ezért csak 17 millió eurónyi állami támogatást hagyott jóvá.
Végezetül, miután Spanyolország a támogatás összegét 24,4 millió euróról 11,2 millióra, azaz a Bizottság jóváhagyásához kötött szint alá csökkentette, Brüsszel lezárta a Ford részére nyújtott regionális támogatással kapcsolatos hivatalos vizsgálatát.
Kitekintő / Bruxinfo.eu