Eredményesen tárgyalt Horvátországban a MOL

Horvátországban ismét tárgyalóasztalhoz ültek a MOL, illetve a zágrábi kabinet képviselői. A horvát olajtársaság két fő részvényese harmadik alkalommal egyeztetett az Ina sorsáról azt követően, hogy kirobbant közöttük az „olajháború”. Bár az elmúlt napokban mind Magyarországon, mind pedig a délszláv államban hallani lehetett olyan híreket, hogy a felek közelebb állnak a szakításhoz, mint a megegyezéshez, most mégis arra lehet következtetni; megtalálták a hőn áhított közös nevezőt.

Habár a Forbes magazinnak adott, s január elején megjelenő interjújában Mosonyi György, a MOL felügyelőbizottságának az elnöke sem zárta ki, hogy a magyar olajtársaság értékesítené a horvát cégben birtokolt részvényeit. Sőt nem sokkal később a horvát állami vagyonkezelő első embere is úgy nyilatkozott, hogy Zágráb közelebb áll az új partner érkezéséhez. Most mégis arra lehet következtetni, hogy meg tudnak egyezni az Ina sorsa felett vitatkozó felek.

A majd három órahosszán át tartó egyeztetéseket követően Ivan Vrdoljak, horvát gazdasági miniszter, egyben a délszláv tárgyalódelegáció feje szemmel láthatóan elégedetten konstatálta a Zágrábban megjelenő újságíróknak, hogy a MOL hajlandó az engedményekre. Így ennek szellemében – bár a helyszínen tartózkodó sajtósok nem tehettek fel kérdéseket – a horvát publicisták többsége úgy véli, hogy a megállapodás mégis tető alá hozható.

A horvátok ragaszkodnak eredeti elképzeléseikhez

A fent látható pozitív hangvételű üzenet mellett Vrdoljak kiemelte, hogy Zágráb kész a nyitott kérdések egyenként történő megvitatására, de nem adja fel eredeti elképzeléseit sem, így addig egy megállapodás sem rögzíthető, amíg nem jutnak dűlőre a vállalatirányítás tekintetében. A horvát gazdasági tárca vezetője emellett úgy vélte, a magyar fél kész az engedményekre, hiszen elmondása szerint a MOL delegációját vezető Molnár József is megjegyezte; a tárgyalások az együttműködés szellemiségében zajlottak, s a felek mindegyike nyitottabb volt, mint az egyeztetések második fordulójában.

Vrdoljak végül kifejtette azt is, hogy a horvát olajtársaság sikere a magyar partner érdeke is, így konstruktív megbeszélést folytathattak az Ina jövőjéről, a kutatás, valamint a termelés növelésének lehetőségeiről. A hírek szerint a horvátok örömének elsődleges forrása éppen ez utóbbi lehetett, hiszen az egyeztetések folytán ez középtávon akár 10-20 százalékos emelkedést is jelenthet, ami közvetve vagy közvetlenül súlyos százmilliókkal (kuna) dobhatja meg azt a horvát gazdaságot, amely finoman szólva sem mutatott mostanában pozitív képet önmagáról.

Újabb pozitívum 

A horvátországi sajtóbeszámolók alapján viszont a magyar fél sem távozhatott elégedetlenül a tárgyalások helyszínéről, hiszen mielőtt mindezt megtették volna Molnár József, a MOL-csoport vezérigazgatója a fentiekhez azt is hozzátette; a magyar olajtársaság vezetése kész arra, hogy növeljék az egyeztetések ütemét. Ez utóbbi pedig egyértelműen arra utal, hogy a felek közelebb kerültek a vitatott kérdések végső rendezéséhez.

A gazdasági szakembereket minden bizonnyal lelkesítő hírek szele ráadásul Magyarországot is elérte, hiszen a Budapesti Értéktőzsde kimutatásai alapján a tárgyalások napján, azaz 2014. január 16-án a MOL papírjainak pozitív irányú árfolyamváltozása kora délután a két százalékot is meghaladta.

Mátraházi Tibor

Mátraházi Tibor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »