Magyarországra kerül az EU rendőrképzési ügynöksége

Első alkalommal lehet székhelye Magyarország egy európai uniós ügynökségnek: az EU belügyminiszteri tanácsának döntése értelmében Magyarország lehet a székhelye a nagy-britanniai Bramshillból hamarosan kiköltöző, uniós szintű rendőrképzési és szakmai együttműködési ügynökségnek, a CEPOL-nak (Collège européen de police).

Rendőrtovábbképzés európai uniós szintű szervezése és bizonyos mértékig irányítása a kiemelt profilja az ügynökségnek, amelyik különösen a szervezett bűnözés visszaszorítása érdekében folytat kiterjedt tevékenységet – foglalta össze a CEPOL tevékenységét Pintér Sándor magyar újságíróknak találkozva.

A belügyminiszter egyúttal örömének adott hangot, hogy az országba kerülő első uniós ügynökség erről a területről került ki, és „komoly bizalom” jelének minősített a kedvező döntést. (Magyarország nem sokkal a taggá válás után az akkor alakuló határellenőrzési ügynökség székhelyének a megszerzéséért volt először versenyben, ám akkor végül Varsó lett a befutó.

A CEPOL az EU belügyminiszteri tanács határozat alapján 2000-ben jött létre, működését 2005-ben módosították. Évente mintegy 70-100 képzést, szemináriumot, konferenciát szervez, és a közös szakmai normák elterjesztésén és erősítésén túl céljának tekinti a rendvédelmi szervek – Európai Unión belüli – határokon átnyúló tevékenységének a bátorítását is.

Az ügynökség 2000-ben a brit Bramshillben kezdte működését, itteni szerződésük jövő tavasszal jár le. Pintér Sándor szerint a 2014 őszén kezdődő új tanévet már a budapesti Ó utcai leendő új ügynökségközpontban indíthatják. A CEPOL évi köze 8,5 millió eurós költségvetésből mintegy 30-40 fős tanári gárdával működik, amelyik értelemszerűen szintén Budapestre helyezi majd székhelyét. Az ügynökség vezetője imár második négy éves ciklusban történetesen ugyancsak magyar: Bánfi Ferenc dandártábornok mandátuma 2014-ben jár majd le.

A CEPOL amúgy – a többi EU-ügynökséghez hasonlóan – saját munkaterv alapján, önállóan dolgozik, de bizonyos szakmai (és pénzügyi) elszámolással is tartozik az uniós intézmények felé. Napi munkája végzésekor támaszkodik az Europol és a Frontex éves jelentéseire, közvetlen szakmai irányítást az Európai Bizottság látja el, az Európai Parlament biztosítja a költségvetést, és léte tanácsi határozaton alapul.

Az Európai Unióban, a különböző uniós tagállamokban több mint 30 ügynökség működik. Az ügynökségek fontos szerepet játszanak az uniós szakpolitikák végrehajtásában, különösen a technikai, tudományos, képzési, működési és/vagy szabályozási jellegű feladatok terén.

Kitekintő / Bruxinfo.eu

Friss hírek