Baloldali népfront létrehozását sürgeti Günter Grass

A Nobel-díjas író minderről a Süddeutsche Zeitung keddi számában megjelent interjúban beszélt. Grass úgy véli, megérett az idő arra, hogy a baloldal erői összefogjanak, hiszen csak így lehet esélyük a szeptemberi parlamenti választásokon. Az SPD-t nyíltan támogató Günter Grass szerint az SPD és a Baloldal közti véleménykülönbségek végül is felülírhatóak az „egy a tábor, egy a zászló” logika rendezőelve alapján.

Nem ez az első eset, hogy valaki felveti a „piros-zöld-piros koalíció” ötletét, vagyis az SPD-Zöldek-Baloldal esetleges szövetségét. A teoretikus trojka első két tagja egész jól meg is érti egymást, a gondok igazából a Baloldalnál kezdődnek. A párt nyíltan ellene van a NATO-nak és az EU-nak, gazdaságpolitikája alapvetően antikapitalista, Németország biztonságát pedig egy Oroszországgal kötendő szövetséggel biztosítaná.  Ezek után kijelenthetjük, a keletnémet utódpárt ideológiája nem egyezik az SPD européer arculatával. Az irodalmi Nobel-díjas író azonban úgy véli, húsz évvel a rendszerváltás után megérett az idő arra, hogy az SPD és a Baloldal közeledjen egymáshoz.

Grass a vele készült interjúban hangsúlyozta, hogy a Baloldal egy demokratikusan megválasztott párt, melynek tagjai között „jó demokraták egész sora dolgozik, kiváló munkát végezve”. Az SPD-szimpatizáns író szerint a két baloldali párt közti szövetség a legkisebb közös nevező elve alapján megtalálható lenne. Így például az SPD kielégíthetné a Baloldal NATO-ellenességét, ha a szociáldemokraták a NATO reformját tűznék ki zászlajukra. És így tovább, a sorminta mentén haladva, az EU-val bezárólag… Így az SPD szépen lassan balra tolódna el, az író elképzelései szerint.

Mi hiányzik az SPD-ből? Na persze, elsősorban a választókon kívül (a párt 23 százalékon áll), Grass úgy véli, hogy a „konzekvens személyiségek”, illetve azok hiánya az, ami belülről rohasztja szét az SPD-t. A Nobel-díjas író és az egykori SPD-s alkancellár, Franz Müntefering (aki a hét elején illette kemény szavakkal a párt jelenlegi vezetését) véleménynyilvánítása közt érdekes párhuzam figyelhető meg. Az SPD Münteferingnek köszönheti többek között, hogy a nagykoalíciós éra alatt (2005-2009) nem őrlődött fel teljesen Merkel nyomására, ezért a veterán politikus visszavonulásáig igen nagy népszerűségnek örvendett a párton belül.

Grass viszont nem Peer Steinbrück kancellárjelöltet, sem Andrea Nahles főtitkárt támadta (ahogy Müntefering), hanem Oskar Lafontainet, az SPD egykori vezetőjét, Schröder egykori pénzügyminiszterét. Lafontaine volt az, aki 1999-ben kilépett az SPD-ből, és átállt a Baloldalhoz. A 85 éves író mindezt így kommentálta: „Lafontaine a szociáldemokrata párt történetének legmocskosabb árulását követte el. Mindenféle hivatalt egyszerűen otthagyni, 180 fokos fordulatot venni, majd a saját pártját a Bildben pocskondiázni, ez az, ami példátlan jellemtelenségre vall”.

A politikai nyugdíjasnak számító Oskar Lafontaine természetesen nem hagyta szó nélkül Grass kijelentését. „Grass jobban tenné, ha nem nyilatkozna jellembeli kérdésekről, miután több mint 40 évig hallgatott arról, hogy tagja volt a náci párt fegyveres szervezetének, a Waffen-SS-nek”.