A határon túli magyarok egyre gyakrabban választják országuk többségi kereskedelmi csatornáit, mindez jelentős hatással van a kisebbségek asszimilációjára – hangzott el Médiatanács Médiatudományi Intézete által szervezett konferencián kedden Budapesten. A Krónika beszámolója.
Ezzel szemben Kiss Tamás szociológus, a kolozsvári Kisebbségkutató Intézet kutatója a konferencián elhangzottakra úgy reagált a Krónikának, az utóbbi időben készített számos erdélyi felmérés eredménye igazolja, hogy a romániai magyarok egyre inkább a magyar nyelvű médiumokat választják.
Az autonómia nem elég a fennmaradáshoz
A kisebbségek erózióját okozhatja a tömegmédia – mondta vitaindító előadásában Apró István, a Médiatudományi Intézet munkatársa a budapesti Média és identitás című tanácskozáson.A kutató szerint a határon túl élő magyar kisebbségek számára az autonómia sem biztosíthatja a történelmi fennmaradást, mégis ennek létrehozására kell törekedni, hiszen ez nyújthat megfelelő életminőséget a magyarok számára – mondta. Dobos Ferenc, a B-Fókusz Intézet kutatási igazgatója egy 2011 novemberében és decemberében végzett, a határon túli magyarság médiafogyasztását bemutató kutatás eredményeit ismertette.
Ezek alapján megállapította, hogy a média még azoknak az asszimilációjához is hozzájárul, akik őrzik identitásukat, vagyis homogén házasságban élnek és gyermeküket is magyar nyelvű iskolába járatják. Mint mondta, egy olyan műsort, amely anyanyelven és az adott ország többségi nyelvén is megnézhető – például egy futballmérkőzés – az erdélyiek 17 százaléka románul követ, a vajdasági, vegyes házasságban élő magyaroknak pedig mindössze a fele választja a magyar nyelvű adást.
A 2011-es vizsgálat eredményei összevethetők egy tíz évvel korábbi felmérés adataival. Ebből kiderül, hogy a kisebbségek tagjai körében csökken a magyarországi közszolgálati média nézettsége, és egyre többször választják a többség nyelvén sugárzott kereskedelmi csatornák kínálatát – mondta. Beszámolt arról is, hogy az Erdélyben, vegyes házasságban született gyermekek 95 százaléka románul használja az internetet.
Inkább magyar nyelvű adókat néznek a romániai magyarok
„Az elmúlt évtizedben egyre jellemzőbbé vált, hogy a romániai magyarok a magyarországi tévécsatornákat részesítik előnyben a román nyelvű adókkal szemben” – fejtette ki a Krónika kérdésére Kiss Tamás szociológus. Mint hangsúlyozta, a médiafogyasztás ilyen irányú változását több, Erdélyben és a Partiumban, például a Kisebbségkutató Intézet vagy a Quantum Research közvéleménykutató cég által az elmúlt években készített felmérés eredményei igazolják.
„Egyértelmű, hogy médiafogyasztás a 2000-es évektől kezdődően – a digitális televíziózásnak tulajdoníthatóan is – hangsúlyosan „magyarnyelvűsödik”. Ez fokozottan és egyre inkább igaz a Székelyföld, de a Partium esetében is, ahol a magyarországi csatornákat nézi a magyarok többsége. Ugyanakkor a rádióhallgatási szokások is ebbe az irányba mozdultak el, főként miután megjelentek a helyi, magyar nyelvű kereskedelmi rádiók.
A szórványvidékeken, például Dél-Erdélyben vagy a Bánságban a magyarok gyakrabban választják a román nyelvű csatornákat, de globálisan ez nem jellemző a romániai magyarságra” – mutatott rá Kiss Tamás. Mint kifejtette, a médiafogyasztás nem releváns az asszimiláció szempontjából, sokkal többet nyom a latban a vegyes házasságok számának növekedése, a magyar nyelvű oktatás leépülése – ezek a tényezők befolyásolják nagy mértékben a kisebbségek erózióját.
Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze
A Magyar Rádió külhoni magyarsággal foglalkozó műsorairól, a kárpátaljai magyar médiumokról, az identitásválasztás lehetőségeiről és a média ebben betöltött szerepéről is hallhattak előadásokat a tegnapi budapesti konferencia résztvevői.
A média nemzeti identitásképzésre gyakorolt hatásáról beszélt Papp Z. Attila, az MTA Kisebbségkutató Intézetének igazgatója, aki azt mondta: az identitás erősítésére csak a nyomtatott sajtó hat kimutathatóan, más médiumok nem járulnak hozzá ahhoz. Az identitás építése elsősorban az iskoláztatással függ össze, nem a médiához kapcsolódik – mondta.
Kitekintő / Krónika.ro