Nemzetbiztonság kontra szabadságjogok: melyik a fontosabb?

Régi-új dilemma az Egyesült Államokban: meddig mehet el a kormány a biztonságpolitika nevében a szabadságjogok rovására? Az ismétlődő terrorcselekmények fényében van-e joga a hatóságoknak a magánjellegű telefonhívások és emailek lehallgatásához, illetve olvasásához, vagy ez már túlzottan sérti a szólásszabadság alkotmányos jogát? Boston megelőzhetőségének vizsgálatakor újra felmerült a szigorúbb kormányzati megfigyelés lehetősége – írja a TIME. De mit szól ehhez az amerikai társadalom?

A gyakran csak a „szabadság országaként” emlegetett Egyesült Államokban egyre többen beszélnek a kiterjedt szabadságjogok egyfajta szigorításáról. Mint ahogy az már többször bebizonyosodott, a nagy becsben tartott és büszkén hangoztatott szabadságjogok ugyanis a terroristák malmára (is) hajtják a vizet. Az Alkotmány által deklarált szólásszabadság más megközelítésben épp a radikalizmusnak ad teret: a szabad véleménynyilvánítás joga pedig a szélsőséges véleményeket is magában foglalja. Bár az al-Kaida külföldön meggyengülni látszik, ez korántsem jelenti a terrorfenyegetettség végét. Az Államokban felnevelkedő, ott élő, sosem-gondolnánk-hogy-terrorista típusú radikálisok száma egyre nő.

A szabadság és a biztonság közötti versengés már az alapítástól kezdve végigkíséri az ország történetét. Az elmúlt évtizedben különösen érzékeny területté a vallásszabadság és a nemzetbiztonság kapcsolata vált.

2011 októberében Barack Obama elnök a belföldi terrorfenyegetettség növekvő jeleire reagálva csendben olyan jogokkal ruházta fel az FBI ügynökeit, melyek a szabadságjogi aktivisták nemtetszését váltották ki. A nyomozóiroda tagjainak jogában áll, hogy komoly információtömeget úgy kutassanak át, hogy tevékenységük ne hagyjon nyomot maga után. Kiterjedt megfigyelést végezhetnek, illetve hamis ürüggyel kihallgathatnak bárkit, akit potenciális terroristának gondolnak. Akár a megfigyelt szemetét is átkutathatják.

A különösen érzékeny területek vonatkozásában azonban szigorítottak, főleg a mecsetek megfigyelésével kapcsolatban. A hatályos szabályozás értelmében az ügynökök külön engedély nélkül nem léphetnek be a vallásgyakorlatok helyszínére. 2001 szeptembere után ugyanis az FBI által alkalmazott technika volt, hogy a szövetségiek kettős ügynökként dolgozva beépültek a vallási közösségekbe. Ilyen művelet véghezviteléhez az Igazságügyi Minisztérium egy szervének, az SORC-nek (Bizalmas Műveleteket Felülvizsgáló Bizottság) az engedélye szükséges. A Bizottság tagjainak személyazonossága és a szerv működése titkos. 

A bostoni események fényében joggal merül fel a kérdés: ha az FBI ilyen eszközökkel rendelkezik, akkor Tamerlan Carnajev megfigyelésével miért nem lehetett megelőzni a merényletet? A fivérek által kidolgozott terv leleplezésének elmulasztását néhányak egyenesen 9/11 ismétlődésének látták, amikor is a kormányzati szervek és a hírszerzés közötti kommunikációs akadályok miatt nem sikerült meghiúsítani a támadásokat. A hiba ebben az esetben nem ilyen természetű, inkább volt túl-, mintsem alulinformált az amerikai fél. 

Az orosz hírszerzés ugyanis már 2011-ben jelezte amerikai kollégáknak, hogy Tamerlan a radikális iszlám követője lett. A figyelmeztetés kiváltó oka egy, Tamerlan és édesanyja közötti lehallgatott telefonbeszélgetés volt, melynek során a dzsihádról is szó esett. Az FBI ekkor hivatalos eljárás megindítása nélkül kezdett Tamerlan után nyomozni. Lefuttatták nevét egy szövetségi terrorizmus-elhárítási célokra létrehozott adatbázisban, figyelték telefonhívásait, különösen arra tekintettel, nem lépett-e kapcsolatba ismert szélsőséges iszlamistákkal. Az Iroda végül terrorista-cselekményre utaló jelek hiányában lezárta Tamerlan ügyét. Az FBI ezen intézkedései még a fent említett szélesebb hatáskört garantáló intézkedések előtt történtek.

2012 januárjában került sor Tamerlan hírhedt utazására szülőhazajába, az oroszországi Dagesztánba. Az utazás pontos célja és Tamerlan ottani tevékenysége ismeretlen. Édesapja állítása szerint egy konzervatív mecsetbe látogatott el, amely népszerű a térség iszlamista harcosai között. Az út nem keltette fel különösebben az FBI érdeklődését. Tisztában voltak vele, hogy elutazott, illetve mikor gépe leszállt New Yorkban, a Nemzetbiztonsági Szolgálat értesítette a bostoni illetékeseket, azonban további intézkedés nem történt.

Az utólagos nyomozás számos apró jelet hozott a felszínre, melyek ismeretében egy szemfüles ügynök talán következtethetett volna a közelgő veszélyre. Tamerlan az utóbbi években többször is összetűzésbe került imámjával, például mikor az Martin Luther King nagyságáról beszélt a híveknek. Tamerlan ezt elfogadhatatlannak tartotta és válaszul hitetlennek nevezte a papot. Többször tett velős megjegyzéseket a világ elértéktelenedésére vonatkozóan. Szélsőséges személyiség volt, kicsapongó életmódot folytatott, egy ideig boxolt, emellett hegedült és zongorázott is. Mindezek önmagukban aligha kelthetik terrorcselekményre való készülődés gyanúját.

YouTube csatornáján megosztott videói már annál inkább figyekemfelkeltőek: a 2012 augusztusában létrehozott fiókjára militáns iszlámot promotáló videókat töltött fel. Mulasztott az FBI azáltal, hogy ezekről nem szerzett (vagy vett) tudomást? Valószínűsíthetően igen. A terrorista-gyanús személyek megfigyelése már rég nem korlátozódhat utazásuk és pénzügyi aktivitásuk megfigyelésére, kifizetődő figyelemmel kísérni vallási radikalizációjukat és online tevékenységüket is.

A 2008-as elnökválasztási kampány, melyben Obama ígéretet tett arra, hogy a tengerentúlon levadásszák 9/11 felelőseit, keveset mondott a belföldi terrorizmus kezeléséről. Nyilvánvalóvá vált azonban, hogy a belföldi kockázatok is folyamatosan növekednek. Az Obama adminisztáció felismerte, hogy a megoldáshoz, a közös nevező kialakításához elkerülhetetlen a muszlim közösségekkel való érdekegyeztetés, egymás bizalmába férkőzés. A Fehér Ház egy új pozíciót hozott létre a Nemzetbiztonsági Tanácsban Quintan Wiktorowicz iszlám-szakértő számára. A kormány megközelítését egyébként jól jelzi Denis McDonough, Obama kabinetfőnökének véleménye, aki szerint az al-Kaida iszlám-interpretációjával és világnézetével szemben a leghatékonyabb fegyver a többi muszlim hangja.

Elérhető-e valaha is a tökéletes biztonság? „Képtelenség minden radikálist nyomon követni” – mondja Philip Mudd terroristavadász, aki mind az FBI-nak, mind a CIA-nak dolgozott már. Hírszerző szakértők szerint éppúgy, mint ahogy soha nem fognak tudni minden zavarodott lövöldözőt megállítani, úgy egyszerűen nem lehet időben elkapni az összes erőszakos ideológiában hívő potenciális merénylőt sem.