Román-magyar iszony?

A román-magyar civakodás főként a politikusok beszédeiben van jelen, a lakosság másként gondolja – véli a korántsem békés hangvételéről ismert Realitatea hírtelevízió az IRES közvélemény-kutatására hivatkozva.

Spanyolország Románia legjobb „barátja” – derül ki a megkérdezettek válaszaiból. A második helyen a Moldovai Köztársaság áll, míg a harmadikon Olaszország. A válaszadók 41 százaléka úgy gondolja, hogy Magyarország nem ellenség, míg 43 százalék barátként tekint a szomszédos államra.

44 százalék egyetért azzal, hogy a magyar etnikumú lakosság megkapja a kettős, román-magyar állampolgárságot. 63 százaléknak pedig pozitív benyomása van Magyarországról. A megkérdezettek többségének nem jelent gondot, ha magyar a szomszédja, kollégája, barátja, adott esetben rokona.

Azok, akik nem szeretnének magyarokkal vérrokonságba keveredni, leginkább a Románia déli részén, Bukarestben, Dobrudzsában élők közül kerülnek ki, ahol egyébként is nem vagy alig érintkeznek magyarokkal. Ami a székely zászlót illeti, a válaszadók 68 százaléka ad igazat azoknak, akik ellenzik a lobogó használatát, és mindössze 17 százalék ért egyet a székely zászló kitűzésével.

A márciusban 1 267 személy megkérdezésével készült felmérés hibahatára +/- 2,8 százalék.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek