Választások utáni patthelyzet Örményországban

Az örmény ellenzék továbbra sem fogadja el az elnökválasztás végeredményét – folyamatosak a tüntetések, de eddig erőszakos cselekmény nem történt. Az országban patthelyzet van kialakulóban. „Ez egy tiszta, erős, ellenzéki hullám, ami lemossa az országról a sarat” – fejtegette az ellenzéki vezető.

Az országban február 18.-án tartottak elnökválasztásokat, ahol a két legnagyobb esélyes az előző elnök Szerzs Szargszjan és az ellenzéki vezető, volt külügyminiszter Raffi Hovannizsian voltak. A választás eredményhirdetése után az előbbi került ki győztesen és 58 százalékával magabiztosan túlszárnyalta ellenfele nem egész 37 százalékos arányát. A választás másnapján az ellenzék tüntetéssorozatokba kezdett, azt hangoztatva, hogy a kormányoldal sorozatos csalások elkövetésével tartotta meg a hatalmat, így a jog szerinti elnök a második helyezett Hovannizsian, és azóta is követelik a hatalom átadását.

Az ArmeniaNow forrásai szerint az ellenzéki vezető úgy fogalmazott, hogy mindegy mennyi időbe telik, lehet egy hét, egy hónap vagy egy év, de ő biztos benne, hogy az emberek nem adják fel, és érvényesítheti azokat az igényeit a hatalomra, amelyeket egyébként ő és a támogatói teljesen jogosnak vélnek. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy szigorúan békés és alkotmányos módon kívánják leváltani a jelenlegi vezetést.Miután világossá vált, hogy Szargszjan nem adja át a hatalmat, az ellenzék még erőteljesebb kampányba kezdett az általa hangoztatott végeredmény mellett. A többnapos jereváni tüntetéssorozat után Hovannizsian ellátogatott több nagyvárosba – természetesen azokba ahol magasabb támogatással bír, és meghirdette a ’Barevolution’-t (örmény-angol keverékszó, jelentése: a forradalom üdvözlése).

A rendőrség szerint több megmozdulásra nem volt engedélye az ellenzéki tüntetőknek, így azok jogellenesnek minősülnek, ezért figyelmeztették Hovannizsiant. Ezeken a tüntetéseken több ezren vettek részt, de az ellenzéki vezető szerint nem csak az ő követői, hanem minden ellenzéki érzületű ember ott volt. Az ellenzéki vezető megfogalmazása szerint a Barevolution „egy tiszta, erős, ellenzéki hullám, ami lemossa az országról a sarat, az aljasságot és a hazugságot, amelyben megfullad a gyűlölet, a gonosz, a rabszolgaság, a féltékenység és a szolgalelkűség.”

Eközben a hatalmon lévő Heritage (szabadság) párt szóvivője arra figyelmeztette az embereket, hogy Hovannizsian valószínűleg másképp fogja kommentálni a közte és Szargszjan között lezajlott tárgyalásokat. Az azonben tény, hogy az újraválasztott elnök elutasította mind a hatalom átadását, mind az új választások kiírására tett követelést.

Hovannizsian szerint a Választási Bizottság (CEC) nem tette semmit a bejelentések tényleges kivizsgálása érdekében, ezért március negyedikén fellebbezést nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a választások eredmény ellen. A testületnek tíz napja van, hogy döntsön a beadvánnyal kapcsolatban. Ez idő alatt az ellenzéki vezető vidéken folytatja a kampányt: több tartományba is ellátogatott (Armanir, Ararát, Vajotsz Dzor és Sijunik nagyobb városaiba). Eközben továbbra is nyitott az újraválasztott elnök felé: azt mondja, hogy amennyiben Szargszjannak van számára mondanivalója, ő kész meghallgatni.

A ’Barevolution’ kampány megosztja az ellenzéki pártokat: a második legnagyobb parlamenti párt, (aki egyébként nem indított jelöltet az elnökválasztáson) a Virágzó Örményország Párt (PAP) az utcán tüntető embereket megvédte, ugyanakkor egyik fél mellett sem foglalt állást. Továbbá mind a hatóságokat, mind a tüntetőket óva intette az erőszak alkalmazásától.

Levon Ter-Petroszjan, az ellenzéki Örmény Nemzeti Kongresszus (ANC) vezetője elismerte az eredményeket, az ellenzéki tiltakozások kapcsán pedig azt mondta, hogy az emberek tiltakozásán kívül nem látott semmit, nem volt cselekvési terve a vezetésnek. Ugyanakkor a párt frakciója egy hétig bojkottálta a parlament üléseit, tiltakozásul az általuk elkövetni vélt csalások miatt. A bojkott befejezése után pedig arra bíztatta saját táborát, hogy vegyenek rész a kormánypárt által március elsején rendezett megemlékezésen a Mijasznikijan Emlékműnél, amit a Szabadság Párt az öt évvel ezelőtti választások utáni zavargásokban meghalt tíz ember emlékére tartott.

Az öt éve történt eseményeket a politikai szakértők felelevenítették a jelenlegi helyzet kapcsán. Összehasonlították Hovannizsian tevékenységét az akkori vesztes, Ter-Petrosijan viselkedésével. Bár a jelenlegi második jóval konszolidáltabban viselkedik Szargszjan irányában, tehát nem tart ellene élesen bíráló, kritikus beszédeket, a szakértők egyelőre nem látják világosan a terveit arra az esetre, ha valami folytán mégis a kezébe kerülne a hatalom.

Több civil szervezet közös petíciót nyújtott be, hogy a CEC hozza nyilvánosságra a szavazási listákat (névvel és a szavazás helyével), így megcáfolva az átszavazásos/duplán szavazásos vádakat. Ezt a kérést a személyes adatok védelmére hivatkozva elutasították.

Időközben Barack Obama amerikai elnök is gratulált az újraválasztott Szargszjannak, aki első, Moszkvába vezető hivatalos útján is túl van. Hovannizsian annak kapcsán, hogy a világ vezető országai elismerték a választási eredményeket, azt nyilatkozta:

egy külföldi kormány (legyen az Obama, Putyin vagy Hollande) sem engedheti meg magának, hogy lábbal tiporja az örmény nép jogait azzal, hogy elismer egy illegitim rezsimet.”

A kampány folytatásáról pedig annyit mondott, hogy „akár az élete árán is, de eléri a ’nép győzelmét’ még április kilencedike előtt” (ez ugyanis a hivatalos elnöki beiktatás napja). Ezt a kijelentését megismételte, amikor március tizedikén éhségsztrájkba kezdett, és akkor úgy fogalmazott: „csak a holttestén keresztül” iktathatják be hivatalosan is ellenfelét, valamint hogy ez „nem éhségsztrájk, hanem a hazugságok és csalások bojkottja”.

A feszültség az országban még tovább fokozódhat, közelednek ugyanis a jereváni helyhatósági választások (május 5). A hatvanöt fős városi Vének Tanácsa március 11. és 21. között hozzak nyilvánosságra a jelöltek névsorát, ez eddig még nem történt meg, de a kormánypárt reméli, hogy megvalósulhat az összefogás a különböző politikai erők között, hiszen ez a testület később több hivatal sorsáról is dönt, például a jereváni polgármester kilétéről. 

Orbán Kinga

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »