Kicsit több kocsit vettek a csehek

Csehországban tavaly 174 ezer személygépkocsit adtak el, mindössze 0,42 százalékkal többet, mint 2011-ben. Mindazonáltal Csehország egyike azon kevés európai államnak, ahol tavaly is nőtt az értékesítés – közölte a gépkocsi-importőrök csehországi szövetsége.

A magánszemélyek aránya az újgépkocsi-vásárlók között decemberben 25 százalékra csökkent, az év egészét tekintve ugyanakkor ők vásárolták meg a személyautók 34 százalékát. 

Az egész évre jellemző, hogy emelkedett az alacsonyabb fogyasztású autók iránti kereslet. A gázolaj-meghajtású új autók aránya a rendszerváltás után első ízben haladta meg az összes eladott személygépkocsi 40 százalékát, 41,3 százalék volt.

A legnagyobb kereslet továbbra is a Skoda Octavia modell iránt volt, az eladott autók 12,9 százalékát tette ki. A második helyen a Skoda Fabia modell állt 8,2 százalékos részesedéssel, a harmadik hely a koreai Hyundai i30 modellé volt 2,8 százalékkal.

A cseh piacon továbbra is a hazai Skoda Autó termékei dominálnak. Tavaly a Skoda autógyár 53 778 személygépkocsit adott el Csehországban, ami az eladott kocsik 30,9 százaléka. A második legkeresettebb a Volkswagen, amelynek piaci részesedése 8,7 százalék. A Volkswagen konszern, a hozzá tartozó Skoda gyár nélkül, tavaly 15 185 személyautót adott el a cseh piacon. A harmadik helyen a koreai Hyundai áll 15 162 értékesített autóval.

mti

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »