Felesége miatt bukhat a litván oktatási miniszter

Röviddel kinevezése után máris a sajtó kereszttűzébe került Dainius Pavalkis litván oktatás- és kutatásügyi miniszter, miután feleségét nagy értékben elkövetett adócsalással vádolta meg az ügyészség.

Kevesen gondolták volna Vilniusban, hogy alig egy hónappal kinevezése után máris Dainius Pavalkis miniszter esetleges menesztésétől lesz hangos a litván sajtó. A miniszter ugyanis kinevezésekor és azt megelőzően eltitkolta, hogy rendőrségi vizsgálat van folyamatban építészként dolgozó feleségével szemben. A botrány azonban nem csak Pavlakist állítja kellemetlen helyzetbe, hanem Dalia Grybauskaite köztársasági elnököt és Algirdas Butkevičius miniszterelnököt is – hiszen mindketten támogatták Pavalkis miniszteri kinevezését.

Nem csoda tehát, hogy a ügy kirobbanását követően mind az államelnöki, mind pedig a miniszterelnöki hivatal villámgyorsan közleményben cáfolta azon vádakat, melyek szerint Pavalkis kinevezésekor tudomásuk lett volna, a már folyamatban lévő rendőrségi nyomozásról.

Hamarosan maga Pavalkis is beismerte, hogy előbb jelölésekor, majd pedig kinevezésekor is elmulasztotta tájékoztatni az államfőt, valamint a miniszerelnököt a feleségével szemben folyamatban lévő vizsgálatokról. Véleménye szerint hiba lett volna a tárgyalás végéig elhalasztani beiktatását, hiszen „egy tárgyalás nem ok arra, hogy lemerevedjünk és semmit se csináljunk.”

Magáról a tárgyalásról is bizakodóan nyilatkozott hétfőn az újságíróknak Pavlakis: „Felmentő ítéletre számítok (…), hiszen (a feleségem) valószínűleg őszintébb ember mint én..” – mondta a miniszter.

Sajtóértesülések szerint, feleségének elítélése esetén Pavlakis szinte biztosan kénytelen lesz elhagyni a kormányt.

Dobrowiecki Péter

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »