Vezetői szerint eredményes évet zárt az Erdélyi Magyar Néppárt

Az Erdélyi Magyar Néppárt nehéz, de eredményes évet zár: alig egy év alatt sikerült megvetnie a lábát az erdélyi magyar politikai életben – állapította meg Nagyváradon tartott csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) két alelnöke, Szilágyi Zsolt és Zatykó Gyula.

Emlékeztettek arra, hogy még egy év sem telt el a Néppárt első Országos Küldöttgyűlése óta, ehhez képest már két választáson is bizonyítottak. „Komoly eredményként könyvelhető el, hogy a helyhatósági és a parlamenti választások közötti hónapok alatt, dacára az alacsony részvételnek a Néppárt közel megkétszerezte támogatottságát, továbbá az is, hogy néhány nagyobb városban – Marosvásárhely, Nagyvárad és Nagykároly – megközelítették az ötszázalékos küszöbértéket” – vonták le a következtetést a sajtótájékoztatón.

Úgy fogalmaztak: 2013 az építkezés éve lesz, ugyanis országszerte számos községből érkeztek megkeresések néppárti szervezetek alakítására. Célkitűzésük tehát új területi szervezeteket alapítani, és megerősíteni a már meglévőket.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »