Nyelvi nehézségek az európai szabadalom körül

Fauszti alku áldozata lett Olaszország és Spanyolország. A nyelvvita következtében mindketten kimaradnak az egységes európai szabadalmi rendszerből. A hatékonyságért cserébe egyrészt maguk a tagállamok áldozták fel a közösségi jog primátusát, valamint az egyenlőség elvét, azzal, hogy Olaszország és Spanyolország feje fölött jutottak egyezségre. Ugyanakkor a két ország maga választotta az önkéntes száműzetést.

A fauszti alku

Az európai pátens, vagy helyesebben az európai szabadalom és a köré épülő rendszer hivatalos nyelve körüli vita az Európai Uniót terhelő fauszti alkuk iskolapéldája. A dilemma lényege röviden, hogy vajon feláldozható-e az egyenlőség a hatékonyság oltárán? Olaszország és Spanyolország kálváriájára kivetítve  felmerül a kérdés, hogy vajon meddig lehet elmenni az egységes piac kiépítésében? Ahol ugyanis a piaci megfontolások átgyűrűznek a kultúr-politika felségterületére, ott természetesen politikai ellenállással is számolni kell.

40 évnyi huzavona után december 11-én az Európai Parlament ratifikációját követően végre sikerült túljutni az egységes európai szabadalmat övező holtponton. Az új rezsim – amely a megerősített együttműködés jogi keretei között fog működni – lehetővé teszi, hogy a feltalálok illetve egyéb jogi személyek egységes eljárás keretében, a nemzeti hatóságok helyett közösségi szinten jegyezzék be szabadalmaikat. Ezt a pályázók az EU három fő nyelvén tehetik meg: angolul, franciául és németül, a rendszer működését biztosító Európai Szabadalmi Hivatalon keresztül.

Olaszország és Spanyolország egészen a végsőkig küzdöttek hivatalos nyelveik létjogosultságáért, ezzel is blokkolva a döntéshozatalt. Küzdelmeik során fontos szövetségesre leltek az Európai Bíróságban, amely a 2011. márciusában meghozott határozatában az EU-s joggal ellentétesnek minősítette a szabadalmi bíróság felállításának tervét.

Nélkületek is erősen

A most decemberben létrejött kompromisszum – amelyben végül Róma és Madrid nem is kívánt részt venni – ennek ellenére a megerősített együttműködés jogi keretei között született meg a 2012. március 10-i Versenyképességi Tanácson, megkerülve ezzel az elégedetlen párost.

A most induló szabadalmi rezsim három fő alkotóelemre épül, amelyeket egyébként az Európai Parlament és a Tanács úgynevezett „szabadalmi csomagjában” már 2011 decemberében elhatározta: az egységes európai szabadalomra, a nyelvi rezsimre illetve a rendszer működését biztosító Egységes Szabadalmi Bíróságra.

Abban mindegyik fél egyetért, hogy maga az egységes szabadalom gyakorlati haszonnal bír. Ennek köszönhetően egyrészt bármely tagállamban bejegyzett és védelem alá helyezett szellemi termék Lisszabontól Szófiáig mindenhol elismerésre kerül a 25 állam területén, másrészt az eljárási költségek drasztikus csökkentése is lehetővé válik. A közösségiesítés mellett szóló egyik fő érv éppen a szabadalmak más tagállamban való elismertetésének csillagászati költségeit célozták meg: összehasonlításképpen az Egyesült Államokban 18-szor, míg Kínában 60-szor alacsonyabb költségekkel lehet számolni. Mindezek ellenére egy európai szabadalom bejegyzésének költsége a maga 5000 eurós árfolyamával még mindig több, mint amennyit az Egyesült Államokban kellene fizetni az innovációk védelméért.

Két tűz között

A problémás pontok ennek nyomán a rezsim nyelvét és a szabadalmi bíróság működését érintik. Olaszország és Spanyolország nehezményezik, hogy a többi 25 tagállam őket megkerülve a megerősített együttműködést választotta. (Az erről szóló formális megállapodás először 2012 márciusában született meg, noha az együttműködés eme formájáról már a 2010 októberi tanácsi ülésen megkezdődtek a tárgyalások.) A megerősített együttműködéses formát támogatja maga az Európai Bizottság is, amely a Tanáccsal és a Parlamenttel karöltve ment szembe a Bíróság határozatával.

Az Egységes Szabadalmi Bíróság (angol nevén Unified Patent Court, UPC) szálka az Európai Bíróság szemében, hiszen a szabadalmakkal kapcsolatos kizárólagos joghatóság a frissen hozott kompromisszum értelmében az előbbit illeti meg. A hatóság központi hivatala Párizsban kap helyet, míg az egyes részegységekért felelős részlegek megosztva München és London között. Ez utóbbi ad otthont a gyógyszerészeti és kémiai, míg München a mechanikai szabadalmakkal foglalkozó hivataloknak.

Az olasz és spanyol akadékoskodás mögött az a félelem húzódik meg, hogy a pátens teremtette status quo egyértelműen a három nagy ország nyelveit jobban bíró tagállamokat hozná versenyelőnybe az olasz, valamint spanyol vállalatok rovására.  Raffaele Baldassarre olasz európai-parlamenti képviselő egyenesen az innovációra kivetett adónak bélyegezte a rezsimet. A költségek mellett szabadalmaztatás hatékonyságában nagy szerephez juthat az adott ország lakosságának nyelvi készsége is.

Jogos félelmek?

A legfrissebb 2012-es Eurobarometer-felmérés szerint az angol az a nyelv, amelyen a legtöbb európai képes legalább egy alapszintű párbeszédet folytatni. Az angolt követi a francia (12 százalék), a német (11 százalék), a spanyol (7 százalék) és ötödik helyen meglepő módon az orosz (5 százalék). Mind Spanyolországban és Olaszországban az angol a legnépszerűbb idegen nyelv. Spanyolországban a lakosság mindössze 22 százaléka állítja, hogy képes beszélgetést folytatni angol nyelven, míg Olaszországban ez valamivel kedvezőbb: 34 százalék.

Ezek a számok azonban még mindig jelentősen elmaradnak a többi tagállam idegen-nyelvi készségei mögött (a legrosszabbul teljesítőket egyébként jellemzően a keleti tagállamok között kell keresnünk). Az írott média nyomon követése – ami esetünkben inkább releváns, ellentétben a televízióval és rádióval, hiszen a szabadalmak bejegyzése is írásos formában történik – még kedvezőtlenebb képet mutat: a spanyolok mindössze 15, az olaszok 26 százaléka elég felkészült angol nyelven írott újságcikkek olvasására.

A nyelvi vita azonban többrétű: mind az olasz, mind a spanyol fél hajlandónak mutatkoztak volna egyetlen nyelv – az angol – kizárólagos alkalmazását támogatni, ám ez nem meglepő módon francia vétóba ütközött. Az egységes piacért felelős biztos, a francia Michel Barnier kiállt a költségesebb háromnyelvű tervezet mellett, ezzel is hozzájárulva a saját politikai területén létrejövő első megerősített együttműködés kialakításához.

A szabadalmak lefordításának anyagi vonzatára reagálva Barnier azzal érvelt, hogy míg a korábbi rendszerben egy szabadalom birtokosának csaknem 14 és 20 ezer eurót kellet áldoznia csak a fordításra, addig az új séma egy méltányos 680 eurós összeggel számol. Ennek kapcsán már maga a Szabadalmi Hivatal letölthető ártáblázata kétségeket vet fel, hiszen például az angol-olasz illetve olasz-angol elektronikus szótár 2600 eurót kóstál. Természetesen nehéz megadni a fordítások pontos költségét, mivel azokat általában hivatalos jogászok vagy fordítóirodák végzik, ezért az összegek esetenként változhatnak.

Az Európai Szabadalmi Hivatalnak a szabályok értelemében az EU bármely hivatalos nyelvén be lehet nyújtani pályázatot, azonban, ha ez nem angol, francia vagy német nyelven történik, hitelesített változat mellékelése nélkül a dokumentum érvénytelen. A pontos pályázati útmutató a Hivatal honlapján mindenki számára elérhető, feltéve, hogy tud a hivatalos nyelvek valamelyikén.

Veled, vagy nélküled…

A szabadalmi rezsim legkésőbb 2014 január elsejével életbe lép, a jelek szerint Olaszország és Spanyolország nélkül. A két ország az Európai Bírósághoz fordul nyelveik diszkriminációja okán. Az európai bírák a következő hónapokban hozhatnak döntést.

A vonakodó párost szoros szövetség köti össze ebben az esetben: ha valamelyikük visszalépne, a másik automatikusan elszigetelődne. Még az Európai Parlament döntő plenáris ülése előtt (december 5-én) úgy tűnt, hogy a két ország beadja derekát – jelentette egy brüsszeli forrás az EurActivnak.

Az olasz-spanyol izoláció több kérdést is von maga után, mint ahogy azt a fauszti alku is szemléltette. A svéd kalózpárti képviselőcsoport szellemi tulajdonjogokra szakosodott szóvívője, Christian Engström parlamenti felszólalásában kifejtette, hogy a tervezettel az európai innovációs politika irányítása a demokratikusan választott törvényhozók helyett a különböző érdekcsoportoktól vezérelt jogászok kezébe kerül.

A megerősített együttműködéssel az EU még mozaikosabbá válik, bár a kérdés, hogy a római és madridi kormány meddig bír ellenállni a feltehetően erős hazai lobbinak, ami a rezsimhez való csatlakozást sürgeti. Az olasz és spanyol vállalkozásokat ugyanis nagyobb kár érheti akkor, ha nem csatlakoznak, mintha fel kellene adni a hazai adminisztráció nyújtotta kényelmet és bejáratott praktikákat.