Szlovákiában minden harmadik ember egyik napról a másikra él

Szlovákiában az emberek több mint egyharmada egyik napról a másikra él, fél évnél hosszabb időre nem is terveznek – derül ki abból az „árnyékjelentésből”, amelynek a főbb megállapításait kedden ismertették.

A Szlovákiai Szegénység Elleni Hálózat, a Friedrich Ebert Alapítvány és a Szlovák Tudományos Akadémia Szociológiai Intézete által készített jelentésben szlovákiai és külföldi statisztikai adatokat elemeznek. A dokumentum – szemben az Európai Uniónak küldött hivatalos szlovákiai jelentéssel – a szegénység emberjogi vetületeit is figyelembe veszi.

Zuzana Kusá szociológus, a nem hivatalos dekumentum egyik szerzője szerint a Brüsszelbe küldött jelentések felületesek.

A szegénységi küszöb alatt a lakosság 13 százaléka él, ami kisebb arány az európai átlagnál, de – figyelmeztet Kusá – a szlovákiai szegények a vásárlóerő szempontjából sokkal kisebb eséllyel biztosítják a megélhetésüket, mint például a Nagy-Britanniában szegénynek minősülők.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »