Ellenzékben marad az RMDSZ

Nem vonja be a Szociálliberális Szövetség (USL) a parlamenti választások nyomán megalakuló új kormányba az RMDSZ-t – közölte a két politikai alakulat vezetőinek hétfői találkozója után a kormányalakítással megbízott Victor Ponta kormányfő, szociáldemokrata pártelnök, az USL társelnöke.

A magyar érdekképviselettel való együttműködés lehetőségét Ponta a választások napján vetetette fel, amikor még nem lehetett tudni, hogy az USL megszerezte a parlamenti helyek kétharmadát és még az alkotmánymódosításhoz sincs szüksége az RMDSZ voksaira. Az USL vezetői később megerősítették, hogy már a választások előtt tárgyaltak az RMDSZ-szel az esetleges együttműködésről. Az RMDSZ bevonása a kormányba az USL másik két pártja, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Konzervatív Párt (PC) ellenállásán bukott meg.

Victor Ponta azt hangsúlyozta, hogy kormánya továbbra is párbeszédet fog folytatni az RMDSZ-szel, a magyarság egyedüli politikai képviselőjével az alkotmány, a választási rendszer, a kisebbségi jogok, valamint a regionális fejlesztés terén tervezett reformokról.

Ponta újságírói kérdésre válaszolva cáfolta azt a – több hírtelevízió által kész tényként kezelt – médiaértesülést, miszerint létrehoznának egy kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi tisztséget a bukaresti kormányban, amelyet Nicolae Paun, a roma kisebbség parlamenti képviselője töltene be.

Kelemen Hunor az RMDSZ elnöke sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az USL-vel körvonalazódó kormányzati együttműködést meghiusította a liberális pártvezetés egyoldalú döntése. Hozzátette: ilyen körülmények között a magyar szövetség konstruktív ellenzéki szerepre készül a parlamentben.

Traian Băsescu államfő hétfőn aláírta az elnöki rendeletet, amelyben Victor Pontát bízza meg kormányalakítással. Az új kormány beiktatásáról várhatóan pénteken szavaz a bukaresti parlament.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »