Zsákutcás az erdélyi magyar politika

Az elmúlt két évtized legnehezebb parlamenti választásán van túl az erdélyi magyar közösség. A december 9-i forduló egy vészesen meggyengült politikai képviseletet, lelombozottságot és megosztottságot hagyott maga után. Mindkét versengő politikai szereplő a kialakult helyzettel való szembenézést jelölte meg következő feladatának, ám a jelenlegi konjunktúra mégsem kényszeríti rá őket erre, ezért félő, hogy mindenki megmarad a választások során kontraproduktívnak bizonyult politizálásnál.

A december 9-i romániai parlamenti választások újra bebizonyították, hogy az erdélyi magyarság egy jelentős része nem vevő a politikusaik által kínált képviseletre és projektekre. Nem vevő sem a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) egységretorikájára, sem pedig az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) által kínált „demokratikus” versenyre és mirelit autonómia-szenvelgésre sem. Ahogy a Manna.ro egyik publicisztikája érzékletesen rámutat, az erdélyi magyarság köreiben is többségbe kerültek azok, akiket a politikusokból való teljes kiábrándultság jellemez. Azok, akik mégis az urnák elé járultak, két kisebbségi alakulat közül is választhattak.

Az urnazárás után mindkét formáció kommunikációja az eredmények pozitív vonatkozásaira fektette a hangsúlyt: az RMDSZ örült, hogy továbbra is ő a domináns szervezet, amelyik újra megugrotta a parlamentbe jutást garantáló ötszázalékos küszöböt, az EMNP pedig sikerként könyvelte el a júniusi helyhatósági választások óta szerzett új szavazatokat. A helyzet azonban egyik tömörülés számára sem rózsás, sőt még mérsékelten kellemesnek sem mondható.

Az utolsó esély

A Kelemen Hunor által vezetett Szövetség 2008 óta újabb ötvenezer támogatót vesztett el, történelmének leggyengébb eredményét érve el. Az RMDSZ-nek alig sikerült átlépnie a bejutási küszöböt, így nemcsak a szavazóinak száma, de a parlamenti relatív súlya is komolyan csökkent. A négy évvel korábbi 471-ről mostanra 588-as létszámúra dagadó törvényhozásban a magyar szervezet képviselőinek száma nem növekedett arányosan, épp ellenkezőleg, a frakció létszáma néggyel csökkent. A relatív súly csökkenését fokozza az is, hogy a választások győztese, a Szociálliberális Unió (USL) kétharmados többséget szerzett, s ezért az RMDSZ évek során oly hatékonyan használt zsarolási potenciálja is jelentősen megcsappant.

Mindazonáltal Victor Ponta miniszterelnök koalíciós ajánlatot tett a Szövetségnek a szociálliberális szupertöbbség nevében, s így az elmúlt napokban akár újra kormányerővé válhat a magyar érdekképviselet. A dolog koránt sincs nyélbe ütve, hisz az USL nemzeti liberális fele komoly ellenérzésekkel fogadta a szocdem kormányfő javaslatát, a tárgyalások ebben a témában továbbra is folynak. A szombaton megrendezett Szövetségi Képviselők Tanácsán (SZKT) az RMDSZ miniszteri pozíciókhoz kötötte koalíciós részvételét, Victor Ponta ennek megadására is hajlandónak mutatkozik, a liberális pártvezér, Crin Antonescu azonban továbbra sem látja szükségesnek a Szövetség kormányzati szerepét.

A kormánykoalícióban való részvétel az RMDSZ számára is fontos, hiszen érdekképviseleti munkájuk és az elmúlt húsz évben elért jelentős sikereik főként ettől a részvételtől függnek. Ugyanakkor hasznos lehet az erdélyi vetélytársaikkal és a magyar kormánnyal való viszálykodás szempontjából is.

Mindezektől függetlenül a Szövetségnek folyamatosan csökken a szavazói bázisa, és ezzel kezdenie kell valamit. A hétvégi SZKT-ülésen Kelemen Hunor kijelentette, az RMDSZ számára „ez az utolsó esély, hogy korrekciókat végezzen.” A szövetségi elnök mellett több más politikus is kritikus hangot ütött meg, legerősebben Frunda György fogalmazott a múlt hibáival kapcsolatban. A gyűlés önkritikus hangulata nem elegendő egy átfogó újratervezéshez, inkább csak formális politikai gesztusként értelmezhető. Amennyiben a tömörülés újra kormányra kerül, úgy félő, hogy a mindennapi kormányzati tevékenység és nagypolitikai játszmák megrekesztik az átalakulást. Bár az RMDSZ ellenzéki szerepe igen nagy nehézségeket róna az erdélyi magyar önkormányzatokra és a kiépült intézményes világra, illetve a kétharmados többség kisebbségellenes intézkedéseinek veszélyét is magában hordozná, ám a belső újjászületés szempontjából határozottan előnyös lenne.

A butuska párt

Az Erdélyi Magyar Néppárt eddigi tevékenysége sem ad okot különösebb nyugalomra. Bár sikerült növelniük szavazóik számát, ezt főként annak köszönhetik, hogy a Magyar Polgári Párt nem indult a parlamenti választásokon, s így támogatóinak egy része a Néppártra nyomta a pecsétet. Az EMNP azonban egyáltalán nem közelítette meg a kampányban oly sokat emlegetett 6:3-as alternatív küszöböt, s így létezésének egyetlen praktikus eredménye, hogy közel hatvanezer magyar szavazatot sikerült kilapátolnia a politikai rendszerből.

Nem sikerült azonban megszólítania a politikából kiábrándultakat, nem sikerült őket visszacsatornázni a pártpolitika keretei közé. Javaslatai jó része nem kínál az RMDSZ programjától minőségileg különböző megoldásokat, inkább csak radikalizmusukban különböznek a vetélytárs javaslataitól. Az EMNP-ből ugyanakkor hiányzik az RMDSZ tapasztaltsága, pragmatizmusa és megoldó képessége egyaránt. Nem csoda hát, hogy egy gyengébb és butuskább RMDSZ-ként való fellépésével a Néppártnak nem sikerült megszólítania az RMDSZ-ből kiábrándult otthon maradókat. Az Néppártos sajtótájékoztatók nevetségesen triumfalista hangulata azonban arra enged következtetni, hogy politikusaikban nincs meg a potenciál a hibák felismerésre.

A december 9-i választások után kialakult helyzet tehát komoly nehézségek között hagyta mind az erdélyi magyar pártokat, mind pedig a magyar kormányt, amelynek hibás politikájára újfent fény derült. A szereplőknek legelőször önmagukkal kell szembenézniük, azonban félő, hogy erre nem kerül sor. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség újabb kormányzati szerepvállalása miatt halaszthatja el a szembenézést, az Erdélyi Magyar Néppárt pedig azért, mert tudja, egy önvizsgálat során törvényszerűen szembesülni fog önnön létezésének értelmetlen és fölösleges voltával. A végeredmény: zsákutcás politika.