Laposhal és európai bankok az EU-csúcs terítékén

Különösebb áttörés nélkül ért véget az Európai Unió állam- és kormányfőinek idei utolsó csúcstalálkozója, az igazán nagy horderejű döntések ugyanis már azt megelőzően megszülettek. Az est sztárja két olasz volt: a kedélyeket üstököszerű visszatérével felborzoló Silvio Berlusconi ex-, valamint az európai vezetők szolidaritásától övezett Mario Monti jelenlegi miniszterelnök. A valódi győztes azonban minden lényeges kérdésben a végső szót kimondó Angela Merkel német kancellár. Az ínyencségként feltálalt laposhal mellett a bajba jutott európai bankok is terítékre kerültek: az egységes banki felügyelet 2014-ben startol, a latin bankok feltőkésítése pedig várat magára, ez azonban a Párizst, Rómát és Madridot tömörítő „Latin Uniónak” nem feltétlenül van ínyére.

Az Európai Unió állam-és kormányfői csütörtöki-pénteki éves seregszemléjüket tudhatták maguk mögött. Az idei csúcstalálkozókban gazdag szezon utolsó alkalma mintha tükrözné is az év végi fásultságot; a találkozót megelőzően senki sem várt olyan mértékű áttörést, mint amilyennel az Eurócsoport pénzügyminiszterei szerdán büszkélkedhettek – a valódi eredményeket hozó igazi csúcs ugyanis akkor zajlott.

A tagállamok első emberei a pénzügyminisztereik által korábban meghozott határozat biztos tudatában indultak útnak Brüsszelbe. Mindez a féléves egyeztetést követően végre kimondta a közös banki felügyelet felállítását, így a csúcson amolyan „minek sietni” hangulat uralkodott el.  A résztvevők figyelmét sokkal inkább lekötötte az olasz playboy ex-miniszterelnök Silvio Berlusconi visszatérése, aminek hírére a héten még az európai tőzsdék is reagálni voltak kénytelenek. (Lásd a Kitekintőn megjelent korábbi írásokat itt és itt)

A csúcs egyértelmű „kedvence” ennek megfelelően Mario Monti jelenlegi olasz kormányfő volt, akit külföldi kollégái már a csúcsot megelőző európai néppárti ülésen is egyöntetű támogatásukról biztosítottak. Angela Merkel német kancellár újságíróknak nyilatkozva alig burkoltan foglalt állást Monti mellett. „Németként nem fogok beavatkozni az olasz belpolitikai ügyekbe, úgy mint a jelöltállításba és a választásokba – mi mindannyian tartózkodunk mások belügyeinek megvitatásától – de minden vezető azt mondta, hogy az olasz kormány széles támogatásukat élvezi, ez a kormány valóban nagyon hasznos munkát végzett az Olaszország iránti bizalom növelésében a nemzetközi piacokon és a világban” – számolt be élő közvetítésében az EurActiv.

Az előzmények

A tagállamok nyomására a Herman Van Rompuy által az előző héten előterjesztett ambiciózus agendát is meglehetősen „felvizezték”, hogy az – immáron általánosabb szövegezése okán – minél szélesebb teret engedjen a tagállami manőverezésre. Az olyan távolba mutató jeligék, mint a fiskális kapacitás, a nemzeti költségvetések harmonizációja illetve a gazdasági szuverenitás progresszív egységesítése kikerültek a tervezetből. A tagállamok mintha tudatosan készültek volna egy eredmény nélküli találkozóra. Sokan az elhúzódó kodifikációs folyamatra, valamint az alapszerződések módosítását is érintő reformok folytatására számítva a 2014-es évre halogatják a komoly viták lebonyolítását. Francois Hollande francia elnök a csúcsot megelőzően újságíróknak azt nyilatkozta, hogy míg 2013 a konszolidáció éve lesz, addig a nagy lépések 2014 után várhatóak.

Az igazi áttörés a december 12-i, az Eurócsoport pénzügyminisztereit tömörítő tanácsülésen született meg, ahol megállapodtak az Európai Központi Bank (EKB) kompetenciáinak kiterjesztéséről. Ennek értelmében az EKB feladata lesz a szám szerint körülbelül 200 legnagyobb európai bank egységes, monetáris felügyelete (a rendszer angol elnevezése Single Supervisory Mechanism, SSM). Az, hogy melyik pénzintézetek számítanak majd nagy, a rendszer szempontjából releváns banknak szintén szabályozták: a legalább 30 milliárd euró vagy az adott nemzeti GDP 20 százalékának megfelelő mennyiségű tőkével rendelkező bankok tartoznak majd, a mechanizmus életbe lépésétől, azaz 2014-től az EKB égisze alá. A találkozót követően Michael Barnier, a belső piacért felelős uniós biztos kijelentette, hogy „a miniszterek megtették az első nagy lépést a bankunió felé”

Angela Merkel német kancellár számára a bankunió létrehozása azonban nem sietős. A valóban jelentős eredmények mellett maradnak jócskán eldöntetlen kérdések is, mint amilyen például az eurót használók külön költségvetése (amit EU-s berkekben csak „fiskális kapacitásként” emlegetnek) vagy éppen az Európai Stabilitási Mechanizmus bevezetésének ütemterve. Spanyolország szeretné minél hamarabb, akár 2013 elejétől kezdve friss tőkével ellátni eladósodott bankjait, ám Berlin ezúttal a fékező szerepét játssza.  Ebben minden bizonnyal nem elhanyagolható szerepe van a küszöbön álló szövetségi választásoknak és a német kormányzat azon ígéretének, hogy a bankmentés nem kerülhet az adófizetők az eddiginél is több pénzébe.

Nyertesek és vesztesek

Az esti vacsora idejére már nyilvánvalóvá vált, hogy nem fogják érdemben módosítani a már korábban megszületett tervezetet, így a meglehetősen unalmasan telt csúcs másnapján, december 14-én röviddel délután két óra előtt nyilvánosságra hozták a végleges határozatokat. A végső határozatok egyértelműen a szorosabb gazdasági integráció felé terelik a tagállamokat, előírva számukra, hogy a legközelebbi, 2013 júniusi csúcsra elő kell készíteniük egy ütemtervet (road map) az európai gazdaság globális versenyképességének visszaállításához.

Az elmúlt napok csúcsértekezletei sokak számára hoztak sikert. A vesztes oldal megnevezés nem is találó, inkább a tervezettnél kevesebbet elértek csoportjáról lehetne beszélni. Ide tartozik a Mediterrán hármas: Francia-, Olasz- és Spanyolország, akik igyekeztek több konkrétumot becsempészni a végső határozat szövegébe, különösen a fiskális kapacitásra vonatkozóan. Ez végül a német ellenálláson bukott meg. A Hollande vezényletével mozgásba lendült koalíció épp a francia elnök halogató hozzáállása miatt kénytelen beletörődni a végső akkordba.

Németország egyértelmű sikert ért el azáltal, hogy megmentette kis bankjait a közös európai felügyelettől és elnapolta a bankok feltőkésítését, amelyet a latin országok szorgalmaznak elsősorban. A közös bankfelügyelet így meglehetősen Berlin szája íze szerint alakul.

Monti – amellett, hogy az est sztárjává vált – szintén győztesnek érezheti magát. A csúcson jelenlevők nem csak személyes és politikai érdemeit méltatták, de azon igyekezetének is engedtek, amely alapján Olaszország nagy volumenű infrastrukturális fejlesztésekbe foghat anélkül, hogy az az ország deficitjét növelné. (Ezt egy egyszerű engedménnyel oldják meg, ugyanis az infrastrukturális beruházásokra fordított összeget egyszerűen nem veszik számításba a deficit meghatározásánál.)

Összességében elmodható, hogy a csúcs még eseménytelenségében is sikeresnek tekinthető, hiszen egy valóban nagy lépésbe, a banki felügyelet elindításába egyeztek bele hallgatólagosan Európa vezetői, vétójoguk kijátszása nélkül. Bár Rompuy elnök izgatott kijelentése, amelyben az EU gyors és határozott válságkezelő képességére utal, első hallásra kissé túlzónak tűnik, mégis azt a reményt tükrözi, hogy az EU képes lesz átlendülni működése holtpontjain.