A Mali északi részét hatalmukba kerítő lázadócsoportok egy Burkina Fasóban tartott egyeztetés után megállapodtak abban, hogy elutasítják a terrorizmust, az erőszakot és hogy lépéseket fognak tenni a nemzeti egység irányába , írja a Voice of America.
A keddi találkozó az első alkalom volt, hogy a két lázadócsoport vezetői tárgyalóasztalhoz ültek a kormánnyal. A mali kormány delegációjának tagjai a tuareg szeparatisták képviselőivel, valamint az al-Kaidához is köthető militáns iszlamista csoport, az Ansar Dine tagjaival is tárgyaltak a közvetítő szerepét is betöltő szomszédos ország fővárosában, Ouagadougouban. „A három delegáció tagjai megállapodtak abban, hogy megoldást kell találniuk az országon belüli párbeszéd érdekében, amelybe az észak-maliban élő közösségek képviselőit is meghívnák”, mondta Djibril Bassole, Burkina Fasó-i külügyminiszter az újságíróknak. A résztvevők egy nyilatkozatot is kiadtak a találkozó után, amelyben együttesen tesznek ígéretet az erőszak felszámolására. A találkozó eredménye előrelépésként értékelhető, hiszen az Afrikai Unió és több nyugat-afrikai ország vezetése is egy katonai beavatkozásra sürgette az ENSZ-t, attól tartva, hogy az iszlamisták egy iszlám államot hoznának létre a közelükben. A beavatkozás legnagyobb európai támogatója természetesen Franciaország, hiszen hét állampolgárát túszként tartják foglyul az északi régióban. Az iszlamisták ellenőrzése alatt álló Timbuktuban például már olyan, a nyugati kultúrára emlékeztető szimbólumokat is betiltottak, mint például a zene.
Malit sokan Nyugat-Afrika egyik legstabilabb országának tekintették, egészen idén márciusig, amikor katonai puccsal megbuktatták a kormányt, melynek helyét az északi részen a Líbiában harcoló, majd onnan visszatérő tuaregek és az iszlamista Ansar Dine vette át. Azóta több mint 400 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, amikor a felkelők elkezdtek fosztogatva, nőket megerőszakolva átvonulni a városokon.
Bognár Bálint