A legtöbbet kereső orosz felsővezetők

Állami cégek felsővezetői kerestek a legtöbbet tavaly Oroszországban, derült ki a Forbes magazin november végén közzétett adataiból. A lista élén állók cáfolták az újságban megjelenteket, mivel a lap – állításuk szerint – a fizetésükre vonatkozó „megalapozatlan és hamis” adatokat közölt.

A 25 főből álló lista a legnagyobb orosz keresekedelmi bankok, olaj- és gázóriások, valamint nehézipari vállalatok vezérigazgatóinak nevét tartalmazza. Az előkelő első öt helyen pedig kizárólag állami cégek vezetői végeztek, közülük hárman mind bankok vezérigazgatói.

A listavezető Andrej Kosztyin, a VTB Bank elnöke, akinek éves fizetése a Forbes szerint 30 millió dollár volt, többet keresett 2011-ben, mint bármely más üzletember Oroszországban. Jövedelme nem sokban marad el a nagy nyugati bankok vezetőitől: a JPMorgan Chase & Co. – mely a világ legnagyobb bankja, valamint második legnagyobb vállalata – igazgatója, James Dimon 42 millió dollárt keresett tavaly. Ugyanakkor azt is meg kell jegyezni, hogy az amerikai bank törzstőkéje tízszer nagyobb a VTB Bankénál, és nettó jövedelme is hatszor több, mint az orosz banké. A Forbes jelentéséből egyébként az is kiderül, hogy a VTB vezetősége 20 millió dollárt vitt haza tavaly, a legfelsőbb szinten mozgók pedig összesen 194 millió dollárt kerestek. 

A második és harmadik helyen Alekszej Miller és Igor Szecsin, a Gazprom illetve a Rosznyefty vezérigazgatói találhatók 25 millió dolláros keresetükkel. Érdekesség, hogy az energia vállalatokat globális szinten vizsgálva, a Gazprom és a Rosznefty vezetői többet vittek haza tavaly, mint a világ legnagyobb cége, az Exxon Mobil vezérigazgatója. A negyedik és ötödik helyen 15 millió dolláros fizetésével két bankigazgató áll: a Szberbank vezetője, German Gref és a Moszkvai Bank elnöke, Mihail Kuzovlev.

A 25 „legdrágább” orosz felsővezető között van „a három nagy” mobilszolgáltató igazgatója is, de befektetési bankok, építőipari, biztosítási illetve gyógyszergyártó vállalatok vezetői is. A listán egyetlen női felsővezető szerepel, Gulzsan Moldazsanova, a Basic Element igazgatója, akinek tavalyi 4 millió dolláros keresete a 23. helyhez volt elég. A 25. helyen egyébként, szintén 4 millió dolláros bevételével Vlagyimir Jakunyin, az Orosz Vasutak elnöke áll.  

A közzétett lista nagy felháborodást váltott ki Oroszországban. A VTB Bank azonnal megcáfolta a Kosztyin fizetéséről szóló adatokat, mivel az szerintük „bizonytalan alapokon nyugszik, és csak spekuláció, feltételezés” – írta a Lenta.ru orosz lap. 

A VTB Bank hivatalos nyilatkozatát követően a Forbes magazin szerkesztősége is reagált. Ebből kiderül, hogy Kosztyin vagyonának nagyrésze külföldről származik, elsősorban Ciprusról, ahol a bank leányvállalata, az Orosz Kereskedelmi Bank (RCB) működik. Az RCB 2011 és 2012 során, a Forbes szerint, 200 millió dolláros osztalékot fizetett ki, ebből 80 millió dollárt „nem meghatározott célokra”. Ez a lap szerint a VTB Bank top vezetőihez került. 

A 2011-es adatokkal összehasonlítva az olaj-és gázóriások vezetőinek fizetése 16, a kereskedelmi bankoké 31, a nehézipari vállalatoké pedig 25 százalékkal növekedett. De ugyanez a növekedés jellemzi a listán szereplő más vállalatok vezetőinek fizetését is, a befektetési bankoknál azonban egy 4 százalékos csökkenés figyelhető meg. Ez utóbbi a Forbes szerint annak köszönhető, hogy több, magasan fizetett befektetési bankár a kereskedelmi bankokhoz csatlakozott, vagy saját vállalkozást indított. 

Jacsó Andrea

Friss hírek