Marad a Sierra Leone-i elnök

Ernest Bai Koroma jelenlegi elnök a szavazatok 59 százalékát szerezte meg a múlt heti választásokon, így – mivel a szükséges 55 százaléknál jobb eredménnyel szerepelt – a várakozásokkal ellentétben nem kerül sor második forduló megrendezésére. A legfőbb riválisának tartott Julius Maada Bio mindössze 37 százalékot tudott elérni.

Koroma pénteki beiktatásakor elmondott beszédében elmondta, a jólét érdekében folytatott munka java még hátravan, és a sikerhez politikai, vallási, etnikai kötődéstől függetlenül minden Sierra Leone-i polgárra szükség van.

Ugyan a november 17-én tartott helyhatósági, parlamenti és elnökválasztás nem az első volt a polgárháború 2002-es lezárása óta, de a két korábbi alkalommal szemben ezt az ország nemzetközi segítség nélkül, önállóan szervezett. A Sierra Leonéba érkező megfigyelők annak ellenére is elismerően nyilatkoztak a lebonyolítás valóban békés folyamatáról, hogy ellenzéki bejelentésre a leadott szavazatok mintegy 10 százalékával szemben felmerült a csalás vádja. A választási bizottság emiatt végül csütörtök helyett egy nap késéssel jelentette be a hivatalos eredményt.

Tési Áron

Friss hírek