Nagyobb büdzsé nélkül is javítható a magyar pozíció

Nem a kiadások általános szintjének az emelése az egyetlen megoldás a Magyarország számára 2014 és 2020 között elérhető felzárkóztatási támogatások drasztikus csökkentése ellen. A csütörtökön kezdődő uniós csúcson a szűkebb pénzügyi keret egyes költségvetési fejezetek közötti újraelosztása lehet az egyik fő vitatéma.

Az előjelekből ítélve úgy tűnik, hogy a következő hétéves pénzügyi keret további lefaragása helyett a rendelkezésre álló korlátozott források egyes tagállamok és főleg a költségvetési fejezetek közötti újraelosztására helyeződik át a hangsúly csütörtöktől, amikor az Európai Tanács kísérletet tesz az uniós politikák 2014 és 2020 közötti finanszírozásáról szóló megállapodás elfogadására.

A potenciálisan akár több napon át is elhúzódó csúcstalálkozó kezdete előtt tanácsi és tagállami források gyakorlatilag kizárták annak a lehetőségét, hogy az eddigi csökkentési trend a végjátékban megforduljon, és a kormányok az asztalon fekvő javaslatnál több pénzt szavazzanak meg a közös kiadásokra. Noha szavakban több nettó befizető ország (Nagy-Britannia, Németország, Svédország és mások) tovább vágna a Herman Van Rompuy által néhány napja javasolt főösszegből, mégsem valószínű, hogy tovább zsugorodjon a keret.

„A legutóbbi javaslat a kiadási főösszeg reálértéken történő csökkentését irányozza elő. Nem számítok arra, hogy ez a hátralevő időben már jelentősen változna” – jelentette ki szerdán egy nevének elhallgatását kérő uniós illetékes.

Az Európai Tanács elnöke által még a múlt héten javasolt és a csúcs küszöbén is aktuális többéves keretköltségvetés kereken 20 milliárd euróval kevesebb kiadást irányoz elő 2014 és 2020 között, mint a jelenlegi pénzügyi időszakban. A konszenzusosnak látszó számítások szerint az asztalon lévő javaslat pénzügyi kötelezettségvállalások szintjén 973 milliárd eurót nyom, ami az EU nemzeti összjövedelmének (GNI-nak) 1,01 százaléka körül van. Ez kereken 60 milliárd euróval kevesebb az Európai Bizottság által a 7 évre javasolt 1033 milliárd eurós „plafonnál” (a különböző javaslatokat lásd a keretben). A költségvetésen kívüli tételeket is figyelembe véve ugyanakkor 37,6 milliárd euróval nagyobb a keret, ebből a javarészt az egykori európai gyarmatok számára elkülönített Európai Fejlesztési Alap (EDF) önmagában 27 milliárd eurót tesz ki.

A látszat ellenére a bizottsági és az aktuális pénzügyi javaslatból levezethető, rendkívül hátrányos magyar pozíción akkor is lehet javítani, ha a költségvetésre fordított kiadások egy eurócenttel sem növekednek.

Tanácsi források szerdán kétségtelen ténynek nevezték, hogy a jelek szerint Magyarország van kitéve jelenleg a legnagyobb veszteségnek a felzárkóztatási pénzek vonatkozásában. Ez azonban inkább következik a kohéziós pénzek Bizottság által javasolt elosztási módjából, és nem közvetlenül a büdzsé kiadásainak lefaragásából.

„Magyarország nem azért veszít sokat, mert a nettó befizetők vissza akarnak venni a kohéziós forrásokból. Hanem mert a Bizottság papírja elég furcsa módon a források hozzáférhetőségének olyan rendjére tett javaslatot, amelyik igen kedvező lenne néhány közép- és kelet-európai ország (mindenekelőtt Lengyelország és részben Románia) számára, közömbös másoknak, míg további rászoruló országoknak (mindenekelőtt Magyarországnak) kifejezetten hátrányos. E helyzet orvoslásához azonban nem több pénzre, hanem az elosztási szabályok módosítására van szükség” – vélte egy vezető beosztású tanácsi forrás, a nettó befizetők köréből.

Diplomáciai források szerint Magyarország az adott pénzügyi keretek között négy módon is javíthat nem éppen irigylésre méltó helyzetén. Először is a források egyes költségvetési fejezetek közötti átrendezésével, úgy, hogy más területek büdzséjét csökkentsék és az összeggel a kohéziós politika és a közös agrárpolitika költségvetését növeljék. Másodszor, a tagállamok által elérhető kohéziós források felső határának számunkra kedvező módosításával. Harmadszor, a kohéziós politika keretein belül a legfejletlenebb régiók számára is hozzanak létre olyan biztonsági hálót, ami garantál számukra egy bizonyos szintű finanszírozást. Negyedszer, ugyancsak a kohéziós politikánál a pénzfelhasználás szabályainak a könnyítés irányába ható módosításával (a jelenlegi tervezethez képest).

Hazánk 2007 és 2013 között körülbelül 8 ezermilliárd forint támogatást hívhat le az uniós büdzséből, ami egy főre lebontva a csehek után a második legnagyobb az egész EU-ban. A most különösen a reflektorfénybe került regionális politikában pedig hét év alatt 25,7 milliárd euró az ország által elérhető összeg. Az Európai Bizottság egyesek által „eredendő bűnnek” tartott, egyébként objektív módszertanon alapuló javaslata ugyanakkor olyan helyzetet idézett elő, hogy a magyar támogatások mértéke a jelenlegi keretösszeghez képest közel 30 százalékkal is csökkenhet. A különbség 7,4-7,5 milliárd euró, vagyis körülbelül 18,3 milliárd euró maradna.

Mindez annak dacára, hogy hazánk jelenleg is, és a következő pénzügyi időszak végén is a legszegényebb országok, uniós fejlettségi átlag 75 százaléka alá eső kategóriájába tartozik majd. Akadnak országok, amelyek jelenlegi pénzüknek 30 százalékánál is többet veszítenek (a szlovénok például 40 százalékot), ám az ő esetükben ez természetesnek mondható, miután fejlettebbek lettek és így eleve kevesebb forrásra jogosultak.

Hazánk ugyanakkor semmilyen körülmények között nem formálhatna igényt a jelenlegi időszakban elérhető 25,7 milliárd euróra, mégpedig azért, mert az uniós átlaghoz képest 108 százalékos fejlettségi szintet elért Közép-Magyarország régió időközben kinőtte a korábbi kategóriáját, ahol nagyobbak a támogatások. Ilyen értelemben tehát nem a 25,7 milliárd euró (vagy 7,5 milliárd euró) a tényleges viszonyítási alap, hanem valójában annál kevesebb.

Az Európai Tanács (és az Európai Bizottság) elnökével a tervek szerint csütörtökön délután negyed 6-kor kétoldalú megbeszélést folytató magyar miniszterelnök azért száll majd „ringbe” a csúcson, hogy a két pénzügyi időszak között szélesre kinyíló ollót lehetőleg minél összébb zárja.

Ez diplomaták szerint a fent említett három módszerrel is lehetséges, és még plusz pénzt sem kell hozzá szerezni a büdzséhez, ami politikailag eleve reménytelen vállalkozásnak tűnne.

Forrásaink arra hívják fel a figyelmet, hogy miközben a kohéziós politika és legutóbb már a közös agrárpolitika kiadásaiból is durván (a Bizottság tervéhez képest 30, illetve 25 milliárd euróval) lefarag az aktuális javaslat, addig más költségvetési fejezetek kiadásai jelentősen nőnek. A Horizont 2020 kutatási és innovációs program költségvetése például 60 százalékkal, a bel- és igazságügyi fejezeté 50, a külkapcsolatokra fordítandó keret pedig 25 százalékkal. Meredeken megnövelte a Van Rompuy féle javaslat az előző, ciprusi elnökségi javaslathoz képest az európai infrastruktúra alap, az Európai Összekapcsolási Eszköz (CEF) büdzséjét is. Egy belső átcsoportosítással tehát csökkenteni lehetne a veszteségeket, mind a kohéziós, mind pedig a közös agrárpolitikánál, főleg a direkt támogatásoknál. Mivel ezek a tételek tagállamokra lebontva kiszámolhatók, minden javulás, automatikusan javítaná a magyar pozíciókat is. A kohézió barátai számára ez járható út lenne, kérdéses, hogy sikerül-e ehhez megnyerni a nettó befizetőket is, akik főleg a kohéziós politikán takarékoskodnának.

A második magyar esély az egy ország által maximálisan igénybe vehető támogatások mértékének növelése. Itt tulajdonképpen nyitott ajtón kopogtatunk, hiszen már a jelenlegi szöveg is eltérést tesz lehetővé a főszabálytól abban az esetben, ha egy ország 2008 és 2011 között 1 százaléknál súlyosabb recesszióban volt. Ez ráillik hazánkra is, és a három balti országra is. Az aktuális főszabály értelmében egységesen a GDP 2,4 százaléka lenne a felső határ, Magyarország esetében egyelőre 2,xx ez a szám, ami maximum 2,99 százalékot jelent. Ez a baltiak számára már elfogadható kiigazítás, ám a magyarok veszteségeit csak részben csökkenti. Ahhoz ugyanis, hogy a jelenlegi szinten maradjunk, a GDP 3,51 százaléka kellene, hogy legyen a felső határ. Még a 2,99 százalékos szinttel is (21,9 milliárd euró) „csak” megfelezhetnénk a 30 százalékos vágást, ám ilyen magas szint elérésére aligha lehet esély. Ugyanakkor alkalomadtán ezzel is egy-két milliárd eurót vissza lehet nyerni, és a többi lehetőséggel együtt már nem elhanyagolható összegről lehet szó.

A harmadik mérlegjavítási lehetőség abból származna, ha a fejlett és az újonnan létrehozandó átmeneti régiók kategóriájához hasonlóan az uniós fejlettségi szint 75 százaléka alatti, legszegényebb régiók számára is létrehoznának egy biztonsági hálót. Erről a bizottsági javaslat fura módon megfeledkezett, pedig diplomaták szerint nincs racionális érv amellett, hogy éppen a legszegényebb térségeknek ne biztosítsanak ilyen lehetőséget.

Végül egy negyedik megoldás az lenne, ha a pénzfelhasználás szabályain is könnyítenének. Ilyen könnyítésnek számítana, ha az uniós társfinanszírozás mértéke az aktuális javaslatban szereplő 75 helyett 85 százalékon maradna, mint jelenleg. De az is nagy könnyebbséget jelentene, ha a vissza nem téríthető áfa-t is támogatható költségként ismerné el az EU, ahogy jelenleg is (ez főleg a forráshiánnyal küszködő önkormányzatoknak fontos). Tizennégy kohéziós ország (a spanyolok és a portugálok kivételével) kedden közös álláspontban sürgette, hogy ezekben a kérdésekben pozitív elmozdulás történjen. Levelükben az említetteken túl még az előlegfizetés fontosságát is hangsúlyozzák.

Ha ezeken a feltételeken a tárgyalások végjátékában esetleg nem sikerülne változtatni, akkor az becslések szerint a GDP 1 százalékának megfelelő pótlólagos terhet jelentene a magyar költségvetésnek.

Ha csak nem veszik figyelembe enyhítő körülményként, az emelkedő önrésszel összefüggő plusz központi kiadások miatt az államháztartás hiánya újra 3 százalék fölé mehet, ami akár szankciókat is maga után vonhatna. Alternatívaként Magyarországnak nem lenne elég önrésze és még a kevesebb uniós források felszívására sem lenne elég pénze.

A legrosszabb forgatókönyv tehát az lenne, ha a rendelkezésre álló források is meredeken zuhannának és közben még a pénzfelhasználás is nehezebbé válna, ahogy arra néhány nettó befizető ország láthatóan törekszik.

Ebbe a vonulatba illeszkedik a makrogazdasági feltételrendszer is, amely nem csak a kohéziós, hanem a strukturális és a vidékfejlesztési alapok befagyasztásával sújtaná, a tervek szerint majdnem automatikusan azokat a tagállamokat, amelyek nem képesek megfelelni a költségvetési fegyelemre vonatkozó szabályoknak. Ebben az esetben a Bizottság szinte akadály nélkül javasolhatná akár a kifizetések (!) befagyasztását is, amit előzőleg a tagállamok már folyósítottak a projektgazdáknak. Ezért számos kohéziós ország arra törekszik majd a csúcson, hogy ezeket a szabályokat is enyhítsék, amire diplomaták jó esélyt látnak.

Annál is inkább, mert a gyanú szerint Van Rompuy tárgyalási kerete eleve olyan mozgástérrel számolt, amiből a végjátékban ki lehet majd fizetni egyes országokat és országcsoportokat. Ilyenek lehetnek a támogatási szabályok is, amelyek a nettó befizetőknek semmibe sem kerülnek.

Diplomáciai források arra is felhívják a figyelmet, hogy vidékfejlesztési támogatásokat is „politikai kiegyenlítési borítékként” használhatják a tárgyalások hajrájában. Ezzel magyarázható az, hogy eddig semmilyen javaslat nem született a vidékfejlesztési források tagállamok közötti allokációjára. Többek között ennek megállapítása is a végleges kompromisszum része lehet majd.

Felvetődhet a kérdés, hogy a kezdettől fogva nyilvánvaló magyar specifikus problémára miért nem született megoldás a tárgyalások eddigi, 1,5 éve alatt. Nevük elhallgatását kérő források szerint azért, mert a tárgyalások logikája eddig tökéletesen ellentétes volt, hiszen eddig folyamatosan csökkentették a keretet, „a magyarok pedig a trenddel szemben haladtak”. Ez pedig előrevetítette azt, hogy a magyar problémát a végjátékban kell majd kezelni. Forrásaink arra is felhívják a figyelmet, hogy Magyarország helyzete abban is különbözik a legtöbb kohéziós országétól (de főleg a lengyelektől és a románoktól), hogy az ő esetükben a sorozatos vágások hatására egy kedvező növekmény csökkentése ellen kell harcolni, míg számunkra eleve hátrányos volt a Bizottság kiinduló javaslata.

Ahogy a BruxInfo korábban megírta, a kohéziós politikán kívül is sérültek magyar pénzügyi érdekek, így a közös agrárpolitika első pillérjénél a Bizottság számításai szerint több mint 570 millió euróval csökkennének a magyar agrártermelők közvetlen kifizetései a hét év alatt a jelenlegi időszakhoz képest. Ebben az ügyben azonban, akárcsak a kohéziós politikát érintő kérdések javarészénél Magyarország nincs egyedül, mások is elégedetlenek a helyzettel.