„Ne vágjuk le a bal karunk a jobb megmentéséért”

Habár az EU állam-, és kormányfői holnap este gyűlnek össze rendkívüli EU-csúcstalálkozóra Brüsszelben, már most bizonyos, hogy az EU 2014-2020 közötti hétéves pénzügyi keretterve (MFF) körüli erőfitogtatás legnagyobb vesztesei az európai polgárok lesznek.

Tovább folytatva a kiadáscsökkentésre irányuló törekvéseket, az Európai Tanács „nagyágyúi” szinte kizárólag a gazdasági növekedést és munkahelyteremtést célzó uniós kiadások csökkentésére fognak koncentrálni. Tekintettel azonban arra, hogy minden Brüsszel által elköltött euróból 94 cent Európa régióiba áramlik vissza – lehetővé téve a helyi közösségeknek, hogy javítsák a közlekedési hálózataikat, új technológiákba fektessenek be, városközpontokat újítsanak fel – az EU büdzséjének csökkentése nem más, mint a bal kar levágása a jobb megmentéséért.

Függetlenül a jelenlegi számok végleges alakulásától a tagállamok megnyilvánulásai azt sugallják: szinte kizárt, hogy olyan megoldást találnak, amely az EU hosszú távú költségvetésének átláthatóságát és rugalmasságát növelné. Továbbá várhatóan ismételten sor kerül azokra a zéró-összegű belharcokra a források elosztása kapcsán, amely a tagállamokat győztesekre és vesztesekre osztja anélkül, hogy az aktuális pénzügyi helyzetre összpontosítanának. A jelenlegi, párhuzamosan folyó 2013-as költségvetési tárgyalás ezt világosan illusztrálja: a tagállamok mindig szívesen hozakodnak elő EU-s projektekkel, ha azok saját nemzeti célkitűzéseiknek is fontos részét képezik. Azonban amikor a kötelezettségvállalások pénzügyi részéhez érkeznek, vonakodnak megfizetni az árat, a rövid távú kiadások terén pedig csak kevés, vagy egyáltalán semmilyen rugalmasságot sem hagynak.

A legrosszabb azonban mégis a hajnali órákban eurómilliárdokról vitázó 27 tagállam, amely országok vezetőinek az ülés végeztével a győzelem legalább egy halvány jelét prezentálniuk kell saját médiájuk felé. Ez a helyzet azt eredményezi, hogy kénytelenek belemenni politikai győzelemként értékelhető, de nem a többség célját szolgáló egyezségek megkötésébe.

Eltekintve attól, hogy a folyamat átláthatatlan, a nemzeti borítékok mértéke körül folyó alkudozás azt is ellehetetleníti, hogy a pénzt oda csoportosítsák, ahol a legnagyobb szükség lenne rá. A megoldást az jelentené, ha a jelenlegi GNI-alapú hozzájárulások és az ezekhez kapcsolódó visszatérítések és korrekciós mechanizmusok rendszerét felváltaná egy valódi és életképes, saját forrásokon alapuló uniós költségvetés. Egy ilyen rendszer nem csupán egyszerűbb és átláthatóbb lenne, hanem igazságosabb is, mivel nem jelentene többlet terhet az állampolgároknak. Forradalmi gondolat? A legkevésbé sem. Az uniós szerződések ugyanis előre látták, hogy a nemzeti alapon kivetett adókon messze túlnyúlik az Unió költségvetésének finanszírozása.

Az Európai Parlament – a legfőbb frakciók által alkotott széleskörű többség támogatásával – világossá tette, hogy véget vet annak a kísérletének, hogy a tagállamok ismételten zárt ajtók mögött zajló alkudozásokhoz folyamodjanak, ha az nem szolgálja az európai állampolgárok érdekét. Vissza kell térnünk a jövőhöz, lehetővé téve egy olyan költségvetés megszavazását, amely alkalmas arra, hogy megbirkózzon a jövő kihívásaival, kellően rugalmas ahhoz, hogy az előre nem látható szükséghelyzeteket megoldja, és mindezek felett átlátható is. Ez az a valódi vita, amely kezdetét veszi amint a költségvetési vitákat elfedő köd felszáll a Tanács épületéről. Bárhogyan is végződik a Tanács e heti csúcstalálkozója a többéves pénzügyi keretről, a végső ítéletet megállapodás és annak hiánya esetén is az Európai Parlament mondja ki. Az intézmény mindent el fog követni, hogy az európai polgárok érdekeit újra visszaemelje a játékba.

Joseph Daul, európai parlamenti képviselő, a Néppárti Képviselőcsoport frakcióvezetője

Reimer Böge, európai parlamenti képviselő, az EU hétéves pénzügyi kerettervéről folyó tárgyalások parlamenti főtárgyalója