Rendkívüli parlamenti ülést hívna össze a szlovák ellenzék

Az SDKÚ-DS, a KDH és a Híd párt pénteken nyújtotta meg kérelmét a rendkívüli ülés összehívására. „Az a tény kényszerített minket erre a lépésre, hogy az igazságszolgáltatásban Szlovákiában hosszú ideje nem bízik a nyilvánosság, az elmúlt hónapban pedig olyan információkkal találkozhattak, amelyek ezt a bizalmatlanságot még inkább elmélyítik” – jegyezte meg Lucia Žitňanská (SDKÚ-DS) volt igazságügy-miniszter.

Példaként felhozta a Michal Kováč egykori államfő és Ivan Lexa volt SIS-igazgató közti per végeredményét, melynek eredményeként az exelnöknek bocsánatot kell kérnie Lexától az ellene irányuló kijelentési miatt.

Žitňanská szerint az ehhez hasonló esetek azt sugallják, hogy az ún. igazságosság csak néhány kiválasztott számára érvényes, aminek eredményeként tovább csökken az igazságügybe és a jogállamba vetett bizalom. Hozzátette, hogy a kormány fél évvel a választások után sem terjeszt be olyan törvényeket, amelyek javítanának a helyzeten.

Pavol Hrušovský (KDH) ezúton is fordul az összes parlamenti képviselőhöz, hogy teremtsék meg annak lehetőségét, hogy elfogadhassák a Mečiar-amnesztiák eltörléséhez szükséges alkotmánytörvényt. Leszögezte, nem bosszúról van szó, hanem Szlovákia korábbi arcának leleplezéséről, mégpedig azért, hogy a következő generációknak ne kelljen szégyenkezniük.

Gál Gábor (Híd) kijelentette, hogy Szlovákiában nem működik az igazságosság, csak a klientizmus, a korrupció és az önkényes igazságszolgáltatás.

A rendkívüli ülést összehívő képviselők szerint a parlamentnek egy nyilatkozatot kellene elfogadnia, amelyben az igazságügyben uralkodó állapotokkal szembeni nyugtalanságát fejezi ki. Emellett felkérnék a kormányt, hogy jelentéseket terjesszen be azokról az intézkedésekről, amelyek által e helyzeten kíván javítani.

Renáta Zmajkovičová (Smer) parlamenti alelnök úgy reagált a kérelemre, hogy a parlamentnek akut szituációkat kellene megoldania, nem pedig traumatizálnia a társadalmat olyan dolgokkal, amelyek egyébként sem megoldhatók egy ülés alatt. Hozzátette, hogy minden képviselőnek kötelessége javaslatokat beterjeszteni a helyzet javítása érdekében, nem pedig csak ülésezni és megállapítani, hogy mi a helyzet. Aláhúzta, hogy a 2016-ig szóló kormányprogram része a bírósági és ügyészségi rendszer minőségi működésének elérése, de ehhez időre van szükség.

Kitekintő / Parameter.sk

Friss hírek

feil.hu

Ismerd meg a gyémántok új színeit! (x)

A gyémántok ragyogása már régóta magával ragadja az emberek képzeletét. De talán kevesen gondolták volna, hogy ezek a csodás drágakövek nem csak fehérben varázsolhatnak el minket. A színes gyémántok különleges világa tele van lehetőségekkel és izgalommal.

Read More »