Jön a monetáris expanzió

Bernanke ezúttal nem okozott csalódást a piacoknak, várakozásunknál több utalást tett a Federal Reserve monetáris expanzió újabb, harmadik felvonására (QE3). A piacok a felfokozott várakozások miatt még így is vegyesen fogadták a hírt, heves rángatózás után végül a pozitív irány győzött pénteken. Bernanke a szokásos mondandóján túl – miszerint a Fed lép, ha a gazdasági folyamatok úgy kívánják – külön elemezte a korábbi két quantitative easing program pozitív gazdasági hatásait, és ehhez képest relatíve kedvező költségét. Történelmi példákat is hozott, James Tobin és Milton Friedman Nobel-díjas közgazdászokat idézve, akik szerint a Nagy Gazdasági Világválság idején a Fed hosszú lejáratú kötvényeket kellett volna vegyen, vagyis a mostani QE kötvényprogramokhoz hasonlóan kellett volna cselekedjen.

Összességében tehát pozitívan fogadta a piac Bernanke beszédét, de látszik, hogy az újabb QE többnyire beárazódott a 4 éves csúcs közelében tartózkodó amerikai tőzsdeindexekbe. Ráadásul konkrétumokat t sem mondott a Fed elnöke és a 2010-esnél gyengébb volt az utalás is. Úgy gondoljuk tehát, hogy azért még kétesélyes, valóban lesz-e újabb QE program, a korábbi rövid-hosszú kötvénycsere akción túl (Operation Twist), de ha lesz is, akkor is az amerikai elnökválasztás utánra időzíthetik e lépést.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

Szünetet tart a vámháború

Az Európai Unió felfüggesztette az amerikai kereskedelmi vámok elleni ellenintézkedéseket, hogy időt és teret engedjen a tárgyalásoknak, az intézkedés kedden lép érvénybe - jelentette be az Európai Bizottság hétfőn.

Read More »
bergsystem.hu

Milyen anyagból éri meg ablakot választani? (x)

Amikor az otthonteremtés során oda jutunk, hogy nyílászárókat kell választani – legyen szó akár új építésű ingatlanról, akár egy régi felújításáról –, akkor bizony számtalan szempontot figyelembe kell venni. A pénzügyi tartalékok ilyenkor mindig rohamtempóban fogynak, ugyanakkor ha van valami, amin szigorúan tilos spórolni, az a nyílászáró lesz.

Read More »