Új szelek Észak-Koszovó ügyében?

Koszovó már nem új téma, sem a szerb politikai életben, sem az európaiban. Egy kicsit profánul fogalmazva, talán azt lehetne mondani, hogy lerágott csont. Új fejezet a történetben akkor kezdődött, amikor Koszovó kimondta függetlenségét, azaz „elszakadt” Szerbiától. Azóta, egy kicsit „lebutítva”, azt kell, hogy lássuk, hogy talán egyedül a Világ és Európa akar már megoldást találni erre a problémára, de a két érintett fél (Szerbia és Koszovó) pedig egymásnak vannak feszülve. Természetesen mindkét oldalról akadnak különböző nyilatkozatok, határozatok, ígéretek.

Eddig a kormányon levő Demokrata Párt (DS) és annak elnöke, aki egyben a köztársasági elnöke is volt Szerbiának, Boris Tadics, irányították a „Koszovó- politikát”. Most viszont új fejezetek íródhatnak, vagy legalább is új mondatok a történetbe. Szerbia újonnan megválasztott köztársasági elnöke Tomislav Nikolics, akit jelen állás szerint, megnyilvánulásai és politikája alapján, talán a mérsékelt nemzetiek közé lehet sorolni. Azért a jelen állás szerint, hisz ismerjük a Seseljes, csetnik- vajda múltját, amikor azért, koránt sem zárta a Szerbiában élő kisebbség, beleértve az albánokat és a magyarokat is, a szívébe. Viszont az óta, új pártot alapított, új köntösbe bújt, megnyert egy választást, elérte a célját, ő Szerbia első embere. Nem váratta magát sokáig, mint ahogy azt Európa, de Szerbia és a Balkán is elvárta volna tőle, színt vallott Koszovó ügyében.

„Nikolics kész harcolni Koszovóért” címmel közölt exkluzív interjút a szerb elnökkel a belgrádi Novosti napilap, melyben Nikolics így nyilatkozik: „Az eddig folytatott párbeszédek, úgy néztek ki, hogy Szerbia szaladt Brüsszelbe, valamibe beleegyezni és soha nem tette le az asztalra a saját követeléseit. Úgy tűnt, mint ha csak két fél létezne, és mindkettő a szerbekkel szemben helyezkedne el. Pont a hasonló esetek elkerülése végett kellene a következő párbeszédekbe bekapcsolni az ENSZ embereit is.” Továbbá hozzátette, hogy minden ráeső feladatot vállalni fog ebben az ügyben, s hogy, azon fog dolgozni, hogy olyan megoldást találjanak, amely nem sérti az alkotmányt és Szerbia nemzeti érdekeit, valamint az albánoknak is elfogadható lenne. Azaz, magyarul, Nikolics, mint ahogy az őt támogató Szerb Haladó Párt (SNS) is egy olyan álláspontra helyezkedtek, hogy Koszovó még mindig Szerbia szerves része és hogy ennek így is kellene maradni. Ezzel a hozzáállással, szinte teljes mértékben kizárta a többségében szerb lakta észak-koszovói kérdést.

A Szerb Szocialista Párt (SPS) első embere, Ivica Dacsics, aki jelen pillanatban a miniszterelnöki szék várományosa, a kormányalakításon fáradozik a „haladókkal”, legutóbbi Brüsszeli látogatása során a Deutsche Well- nek adott interjújában elmondta, hogy szerinte Koszovó felosztása az egyik legjobb megoldás, de hogy erről még nem tárgyalt a Köztársasági elnökkel. Ezzel az észak- koszovói területre utalva, és az esetleg Szerbiához való „visszacsatolására”.

Hashim Thaçi Koszovó miniszterelnöke is nyilatkozott a közelmúltban a észak-koszovói helyzetről. Bécsi sajtótájékoztatóján elmondta: „A térség szerb lakossága Koszovóhoz tartozik, Koszovói állampolgárok. Mindent meg fogunk tenni, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban bekapcsoljuk őket az intézményrendszereinkbe, hogy megteremtsük nekik azt a lehetőséget, hogy szabadon gyakorolják alkotmányos jogaikat, valamint, hogy vezetőiket szabad és demokratikus választások révén válasszák meg. Ennek elérése céljából a közeljövőben egy „nagyon nagylelkű” tervvel és ajánlattal fog a pristinai kormány előállni – mondta a miniszterelnök.

Ezzel egyetemben több koszovói vezető politikus is úgy nyilatkozott, hogy a megoldás alapjait mindenképpen az Ahtisaari- tervben kell keresni.

Az elmúlt héten Atifete Jahjaga Koszovó elnöke ésJosé Manuel Barroso az Európai Bizottság elnöke is találkoztak, és többek között a térségben uralkodó helyzetről is beszéltek. Jajhaga röviden kifejtette, hogy az Észak- Koszovón élő szerbeknek nem jár semmiféle pozitív diszkrimináció, akár autonómia formájában sem, hisz az szerves része az országnak, valamint az alkotmányuk sem rendelkezik másként. Barosso elismételte, hogy mindenképpen megoldást kell találni a térségben kialakult problémákra, mindkét fél részvételével, s hogy ebben a folyamatban az EB is részt kíván venni. 

Az áttekintés végén a Kedves Olvasó összezavarodva érezheti magát. Ez nem véletlen. Valóban abban lehet a legnagyobb baj, mint ahogy fentebb fel van vázolva, hogy egyik félnél se nincs kikristályosodott vélemény, arról, hogy hogyan is képzelik a megoldást. Mindenki találgat, mindenki javaslatokat tesz. A térségben élő szerbeknek pedig nem nagyon maradt más hátra, mint, hogy minden erejükkel és minden eszközükkel küzdjenek a jogaikért, sokszor minden törvényt és normákat megsértve, s sokszor Belgrád csendes, de hathatós támogatásával, hogy „melegen” tartsa az ügyet. Ők eszeveszettül ütik a vasat, pedig a megoldás közelebb lenne mint gondolnák, ha mindenki akarná