Európa új biztonsági stratégiát készít

Svéd kezdeményezésre a skandináv ország összefog Lengyelországgal, Olaszországgal és Spanyolországgal, hogy egy új, átfogó külpolitikai stratégiát dolgozzanak ki  az Európai Unió számára, idomulva a mai biztonságpolitikai kihívásokhoz, amelyek a közösség minden tagállamát érintik. A közös kihívások kezeléséről, illetve az európai külpolitikai célkitűzésekről szóló dokumentumtervezet várhatóan 2013 tavaszára készül el, a négy ország külügyi intézeteinek együttműködésével.

A Dagens Nyheter svéd napilap véleménycikkében Carl Bildt, Svédország külügyminisztere globális felelősségvállalásra hívja fel Európa figyelmét és egy új, egységes külpolitikai program mellett érvel azért, hogy az unió tagországai egységesen szálljanak síkra a biztonság és béke fenntartása érdekében. Az Európai Biztonsági Stratégiát 2003 decemberében fogadták el, majd 5 évvel később, 2008-ban újították meg, azonban most ismét idejétmúlttá vált a svéd külügyminiszter szerint.

A külügyminiszter történelmi példákon keresztül mutatta be, hogy milyen út vezetett az egységes Európa kialakulásához, s hogyan jött létre a nyitott Európa. Majd hangsúlyozta: a kontinens jövője attól függ, hogy mennyire hatékonyan kezelik a belső kihívásokat, de az is nagy jelentőséggel bír, hogy a külső kihívásokat hogyan tud reagálni az Európai Unió. „Meg szeretnénk mutatni, hogy szükség van egy koherens és erőteljes európai külpolitikára” –írta a miniszter.

2012 július 23-án, a brüsszeli sajtókonferencián a külügyminiszterek hivatalosan is bejelentették a lengyel, olasz, spanyol és svéd összefogást annak érdekében, hogy az unió gyorsabban tudjon reagálni az új biztonsági fenyegetésekre. Catherine Ashton, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője megköszönte a négy külügyminiszter kezdeményezését, mert – mint mondta – nehezebb konszenzusra jutni az összes tagállam képviselőjének bevonásával, valamint kiemelte Európa egységes külpolitikai fellépésének fontosságát.

Gonzalo de Benito Secades spanyol külügyi államtitkár úgy fogalmazott, hogy az új dokumentum nem csupán egy biztonsági, hanem egy globális stratégia lesz, amely arra utal, hogy a közös értékek megóvásán túl a globális kihívásokra is figyelmet kell fordítania az uniónak. Carl Bildt elmondása alapján a négy ország képviseli a kontinens valamennyi régióját: „az országok különböző időpontokban csatlakoztak az európai integrációhoz, más-más tapasztalatokkal és perspektívákkal gazdagítva azt.” A stratégiát továbbá különböző külpolitikai szakértők és kutatóintézetek bevonásával szeretnék kidolgozni, melyet jövő év májusában küldenének további megvitatásra az európai miniszterek és parlament elé.

Epresi Judit

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »