Zimbabwe: nincs pénz a választásokra

Elmaradnak idén a választások Zimbabwéban, mivel nincs rá megfelelő pénzügyi keret – jelentette be az ország pénzügyminisztere, Tendai Biti. A gazdaság képtelen finanszírozni a voksolás lebonyolítását, Biti pedig jelentős szerepet tulajdonít ebben a gyémántbányászattal foglalkozó vállalkozásoknak, amelyek nem rendezik az állam irányába az azt megillető jövedelmeket.

„Mivel a gyémántkereskedelemből várt bevételek nem kerültek a kincstárba, ezért a választásokat sajnos nem tudjuk megtartani” – mondta, továbbá hozzátette: „a bérek kifizetése is problémát okoz, hogyan tartanánk meg a választásokat? Egyszerűen nincs rá pénz, de ha valaki ad rá, akkor esetleg”.

Az alkotmány szerint a törvényhozói választásokra 2013 júniusában kerülne sor, az elnök, Robert Mugabe döntése szerint azonban még idén levezényelték volna, szakértők szerint azért, hogy az ellenzékiek ne tudjanak megfelelően felkészülni. A menetrend úgy tűnik, ismét változik, és továbbra is a miniszterelnöki székben marad Mugabe legfőbb ellenfele, Morgan Tsangira, akinek pozícióját kényszerből hozták létre 2009-ben, mivel a legutóbbi választásokon az elnök pártja, a Zanu-PF kisebbségbe került.

Új alkotmányt is terveztek a Dél-afrikai Fejlesztési Közösség (SADC) nyomására, a környező államok kívánsága szerint a választásokat már annak hatálya alatt vezényelnék le, de Mugabe a koalíciós kormány konszenzus-képtelenségére hivatkozva nem sietteti annak bevezetését.

Meleg Veronika

Friss hírek