A magyar veszteségek minimalizálása a cél

Felcsillant az első reménysugár Magyarország előtt, hogy valamilyen formában és valamilyen szintig kompenzálhatják a számára rendkívül előnytelen kohéziós politikai javaslatok miatt. Győri Enikő Európa-ügyi államtitkár szerint azonban ez csak az első lépés, többre van szükség.

A közös kiadások 73 százalékát kitevő két hagyományos nagy politika, a kohéziós és a közös agrárpolitika jövőjéről és 2014-2020 közötti finanszírozásáról folytattak vitát kedden Luxembourgban a kormányok képviselői. A vita kiindulópontja az a bizottsági javaslat volt, ami 2014 és 2020 között gyakorlatilag a 2013-as szinten fagyasztaná be nominálértékben a két nagy politikára fordított kiadásokat. A hét év ráfordításait tekintve a felzárkóztatásra szánt források a 2007 és 2013 közötti időszak 354 milliárd eurójáról valójában 336 milliárd euróra csökkennének a következő pénzügyi keretben, amibe beletartozik az a 10 milliárd euró is, amit a Bizottság a határokon átnyúló infrastruktúra-fejlesztési projektekre létrehozandó Európai Összekapcsolási Eszközre csoportosítana át a kohéziós büdzséből.

A keddi vitán az előzetes várakozások szerint összecsaptak egymással a kohéziós politika hívei (12 uniós tagállam és Horvátország, amelyek külön állásfoglalásban tették le a garast a felzárkózás mellett) és azok a nettó befizető országok, amelyek elsősorban ezen a területen spórolnának. A kohézió barátai (Csehország és Ciprus kivételével az összes új tagállam, továbbá Görögország, Portugália és a leendő tag Horvátország) nyilatkozatukban amellett érveltek, hogy a kohéziós politikának kulcsszerepet jut a válságból való kilábaláshoz szükséges beruházások megvalósításában, ezért szerintük erős uniós regionális politikára van szükség.

Az országcsoport „abszolút minimumnak” nevezi a Bizottság által a 2014 és 2020 közötti felzárkóztatásra javasolt büdzsét, és hangsúlyozzák, hogy a kohéziós politika nem válhat a megtakarítások fő terepévé. Arra is felhívják a figyelmet, hogy a kohéziós politika forrásait a legszegényebb régiókra és tagállamokra kell koncentrálni. Elutasítanak minden olyan mechanizmust, amely a gyakorlatban a forrásoknak a szegényebb tagállamoktól a gazdagabb országok felé történő átcsoportosításához vezetnének, legyen szó az újonnan forgalomba került fordított biztonsági háló koncepciójáról, vagy a támogatási plafon igazságtalan hatásairól többek között azokra a tagállamokra is, amelyeknek 2007 és 2009 között jelentős mértékben csökkent a GDP-je (ezek közé tartozik a balti államok mellett Magyarország is).

A friss dán elképzelés szerint más támogatási felső határt (a GDP százalékában) alkalmaznának azoknak az országoknak az esetében, ahol a növekedési átlag 2008 és 2010 között alacsonyabb volt az uniós átlagnál. Győri Enikő a vita során elhangzott felszólalásában, majd utólag a BruxInfónak nyilatkozva az első lépésnek nevezte ezt a helyes irányba, ám azt is jelezte, hogy ez még nincs összhangban a magyar ambíciókkal. A dán javaslat pozitív eleme mindenesetre az, hogy elismeri egy általános biztonsági háló szükségességét azon országok esetében, amelyek egy bizonyos százalékkal elmaradnának a 2007 és 2013-as időszakban kapott támogatási szinttől. A magyar EU-ügyi államtitkár szerint ugyanakkor hazánk a 2,5 százalékos plafonból fakadó veszteségekre is gyógyírt szeretne. Ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy az elnökségi dokumentumban a 2,5 százalékos maximális szint helyett most 2,X százalék szerepel, ami az első jele annak, hogy a Bizottság javaslata módosulhat. Emlékeztetőként: hazánk a 2007 és 2013 közötti időszakban GDP-jének körülbelül 3,5 százalékáig juthat fejlesztési forrásokhoz az EU költségvetéséből.

A nettó befizető országok ugyanakkor nem elégednének meg ezzel, ők arról is gondoskodnának, hogy egy tagország ne tudja túlnyerni magát a jelenlegi időszakhoz képest, ezért beillesztenének egy „fordított biztonsági hálót is”. Egy ilyen biztonsági szelep elsősorban Lengyelországot célozná meg, amelynek a legnagyobb mértékben növekednek majd a már amúgy is bőségesen csordogáló felzárkóztatási támogatásai 2014 és 2020 között. Mikolaj Dowgielewicz lengyel Európai-ügyi államtitkár ezt az elképzelést a vita során méltánytalannak, igazságtalannak nevezte és elutasította, mert ez szerinte a gazdagabb országok felé terelné a felzárkóztatási forrásokat a szegényebbektől. A kohézió barátai hasonló szellemben nyilatkoztak, megtámogatva a lengyeleket.

A 13 ország a szóban forgó nyilatkozatban óva intett attól, hogy a kifizetetlen kötelezettségvállalások (reste a liquidé, vagy RAL) körül zajló vita aláássa a többéves pénzügyi keret logikáját és a költségvetési eljárások 1988, az első keretköltségvetés elfogadása óta kialakult vívmányait. A probléma lényege, hogy spórolási szándékból néhány nettó befizető ország megkérdőjelezi a már hivatalosan tett pénzügyi kötelezettségvállalások kifizetését, miközben 2014-ben és 2015-ben a dolgok logikája (az ún. n+2-es szabály) szerint a kifizetéseknek éppen akkor kellene a csúcsra futniuk.

Ugyancsak a kohéziós csoport azon a véleményen van, hogy ha bevezetésre is kerül a makrogazdasági feltételesség, az további, alaposabb kimunkálásra szorul. Tanácsi döntést követően kizárólag a jövőbeli pénzügyi kötelezettségvállalásokat érintse, és ne a kifizetéseket, kiegyensúlyozott plafon tárgya kell, hogy legyen és egyenlő bánásmódot kell biztosítania a tagállamoknak (ez utalás arra, hogy amennyiben csak a kohéziós politikára alkalmaznák, akkor egyes országokat jobban sújtana, mint másokat).

Győri Enikő a vita során elhangzott felszólalásában arra figyelmeztetett, hogy a kohéziós politika nem válhat a lefaragások áldozatává, ez Magyarország számára teljesen elfogadhatatlan – tette hozzá. Egy nemrég készült lengyel tanulmányt idézve arra is felhívta a figyelmet, hogy a négy visegrádi államban befektetett minden egyes euróból 61 cent a nettó befizető országokból származó cégeknél landolt megrendelések és szerződések formájában. Az államtitkár ellenezte azt az elképzelést, hogy a kohéziós alapokból 10 milliárd eurót az Európai Összekapcsolási Eszközbe tegyenek át; síkra szállt az áfa elszámoltathatóságának megőrzéséért; a 85 százalékos uniós társfinanszírozási felső kulcs megtartásáért.

Győri a vitát követően hangsúlyozta, hogy nincs megállapodás a kohéziós politika költségvetésének csökkentéséről.

A külügyi államtitkár szerint a közös agrárpolitikának erős közösségi politikának kell maradnia és legalább a jelenlegi szinten kell biztosítani a finanszírozását. Úgy vélte, hogy a közvetlen agrártámogatások tagállamok közötti kiegyensúlyozását azoknak az államoknak kell finanszírozniuk, amelyek az átlagos uniós támogatási szint felett vannak.