Önkénteseket toboroz Európában a Székely Nemzeti Tanács

A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak.

„Meggyőződésünk, hogy a nemzeti régiók védelmében megalkotandó jogszabály a demokrácia elmélyítését fogja szolgálni – nyilatkozta tegnap Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, aki arról beszélt, hogy április elsejétől lépett hatályba az Európai Unió 211/2011. számú rendelete, amely megnyitja az utat az uniós polgári kezdeményezés előtt.

A rendelet értelmében az Európai Unió egymillió polgára legalább hét országból uniós jogszabály megalkotására kérheti fel az Európai Bizottságot. A hivatalos eljárás első lépése a kezdeményezés bejegyzése. A bizottságnak két hónapon belül kell válaszolnia a bejegyzési kérelemre, és ettől kezdve a kérelmezőknek 12 hónap áll a rendelkezésükre, hogy összegyűjtsék az aláírásokat. A kezdeményezés célja a nemzeti régiókra vonatkozik, Európa azon régióinak a védelmére, amelyeket nyelvi, nemzeti, kulturális sajátosságok jellemeznek. Erre akar az SZNT uniós jogszabályt” – mondta az SZNT elnöke.

„A cél egy olyan uniós szintű jogszabály elfogadtatása, amely a nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságokat őrző európai régiókat megvédi a hátrányos gazdasági megkülönböztetéstől, illetve úgy biztosítja gazdasági fejlődésüket, hogy regionális identitásuk közben ne sérüljön, vagyis nemzeti, nyelvi, kulturális sajátosságaik változatlanul fennmaradjanak. Meggyőződésünk, hogy ezt úgy lehet elérni, ha az adott régiók számára biztosítják a regionális önkormányzás többlethatáskörökkel felruházott intézményeit, amelyeknek elegendő hatáskörrel kell rendelkezniük a régió sajátosságainak fenntartásához és megfelelő gazdasági fejlődéséhez, hogy az unió átfogó, harmonikus fejlődése fenntartható legyen, és ezzel párhuzamosan kulturális sokszínűsége is fennmaradjon” – mutatott rá a továbbiakban Izsák Balázs.

Az elvárásnak úgy tudnak megfelelni, ha a bejegyzést megelőzően megkezdik az önkéntes munkatársak, aláírásgyűjtők toborzását. Erre egy internetes oldalt nyitottak, amelynek címe: www.nationalregions.eu. Hétfőn indították el a honlapot, s máris több mint 50-en iratkoztak fel, legtöbben Romániából és Magyarországról, de vannak Svédországból, Nagy-Britanniából és Spanyolországból is. „Meggyőződésünk, hogy a nemzeti régiók védelmében megalkotandó jogszabály a demokrácia elmélyítését fogja szolgálni, nyilatkozta egyebek között a Székely Nemzeti Tanács elnöke.

Székely Kaszinó alakul

A továbbiakban arról tájékoztatott, hogy Marosvásárhely Székely Tanácsa támogatásával alakulóban van a Székely Kaszinó elnevezésű fórum. Ennek az első előadására április 26-án délután 6 órától kerül sor a Bolyai téri unitárius tanácsteremben. Pál-Antal Sándor akadémikus előadásának címe: Az önkormányzatiság a székelységben.

Kitekintő / E-nepujsag.ro

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »