Lavinát indított el az Olympus-botrány

Nyílt levélben szólították fel külföldi részvényesei az Olympust arra, hogy a korábbi bejelentését átgondolva független személyt nevezzen ki az igazgatóság élére az áprilisi közgyűlésen. Az orvosi műszerekre és fényképezőgépekre szakosodott nagy múltú vállalatnál a hónap közepén jelentettek be további részleteket az áprilisra kitűzött közgyűlésről, amellyel meg kívánják kezdeni a cég irányításának újjáépítését és a befektetők bizalmának visszaszerzését az ősszel kirobbant könyvelési botrány után. Az aggódó részvényesek szerint a már korábban bejelentett jelöltek tisztán a fő hitelező akaratát hajtják végre. Az Olympus-ügy felhívja a figyelmet a japán vállalatvezetés problémáira és komolyan károsíthatja az ország megítélését is.

A nyílt levelet megfogalmazó kilenc befektető szerint a banki irány követése visszalépés lenne azután a sok erőfeszítés után, amelyet az országban a vállalatirányítás javításáért tettek. A japán Olympus vállalat március közepén jelentette be, hogy április 20-án Tokióban fogja tartani azt a közgyűlést, amelyen megtárgyalják a korábbi vezetés által eltitkolt 100 milliárd jenes (több mint 260 milliárd forint) veszteséget és az ezáltal a vállalatnak okozott tetemes kárt, valamint újjáépítik a tekintélyét vesztett menedzsmentet. Az eddigi vezetés lejáratódása miatt 11 új igazgatósági tagot választanak meg és 4 könyvvizsgálót. A közgyűlés egyik pikantériája az lesz, hogy a korábbi vezérigazgató, az egész botrányt kirobbantó Michael Woodford is részt kíván rajta venni, amelyre lehetősége is van, hiszen továbbra is a vállalat részvényese.

Rács mögött a korábbi vezetés

Mindeközben március 8-án a tokiói ügyészség vádat emelt Kikukava Cujosi korábbi elnök, továbbá Jamada Hideo és Mori Hiszasi ellen. Az ügyészek szerint ugyanis az Olympus három vezetője külsős pénzügyi tanácsadók segítségével meghamisította a vállalat mérlegét a 2006-2007-es költségvetési időszakban, hogy elrejtse a veszteségeket. A vádakkal Nakagava Akio tanácsadó és az Olympus is kénytelen szembenézni, mert a bűntett az ügyészség álláspontja szerint nem csak egyes személyek tette volt, hanem a vállalaté is. Elmarasztaló döntés esetén az Olympust akár 700 millió jenes (1,8 milliárd forint) bírsággal is sújthatják, a bűnösnek talált személyeknek pedig akár 10 millió jent is fizethetnek és 10 év börtönt is kaphatnak.

Az Olympusnál számos bírósági ügy indult meg: a jogi és etikai felügyelettel megbízott, szavazati joggal nem bíró könyvvizsgálók beperelték Takajama Suicsit, a jelenlegi elnököt és a többi vezetőt, míg azok cserébe beperelték a könyvvizsgálókat. A vállalat több mint egy tucat volt és jelenlegi alkalmazott ellen indított pert az okozott károk miatt. Takajamától, aki szintén régóta az Olympus kötelékébe tartozik, sokan követelték a lemondását, mivel a csalást ő sem akadályozta meg. Takajama azonban az új vezetőség megválasztásáig a helyén maradt, hogy biztosítsa a sima átmenetet.

A hatóságok is csak február közepén tették meg az első lépést, amikor letartóztattak hat embert az ősszel kirobbant botrány kapcsán, a három Olympus-vezető mellett három tanácsadót, mert hamis jelentéseket adtak az adóhivatalnokoknak. A letartóztatások több nemzetközi vizsgálatot követtek az Egyesült Államok, Egyesült Királyság vagy épp Hongkong területén. Február végén pedig bejelentették szinte a teljes vezetés lecserélését, miután a bizalom erőteljesen megrendült mindazokkal kapcsolatban, akik idáig nem vették észre, illetve szemet hunytak a problémák felett. Az új ügyvezető elnökjelölt Kimoto Jaszujuki lett, akit majd az áprilisi közgyűlésen választhatnak meg. Ő azonban a vállalat legnagyobb hitelezőjének, a Szumitomo Micui Banknak volt korábban igazgatója, míg a várható új elnök, Szasza Hirojuki eddig is az Olympus alkalmazottja volt. Ezek a fejlemények pedig annak ellenére aggasztják a külföldi befektetőket, hogy a 15 új igazgatósági tag, illetve könyvvizsgáló közül 11 a vállalaton kívülről érkezik, míg korábban ők csak öten voltak. Viszont az új igazgatók között vannak, akik jelenleg vagy korábban nagy értékű japán vállalatoknál dolgoztak.

A kinevezéseket ugyan még a részvényesek áprilisi közgyűlésén is ratifikálni kell, de a külföldi befektetők összesített részesedése is csak körülbelül 20 százalék, ezért még együttes szavazatuk sem elég a döntések megakadályozására. Ők többek között azért aggódnak, mert szerintük az új jelölteknél hiányzik az a tapasztalat, amire egy ilyen vállalat megfelelő stratégiai irányításához szükség lenne. Az asztalt borító Woodford pedig amiatt fejezte ki aggodalmait, hogy számos hitelező megpróbálhatja elkerülni saját felelősségének kérdését a botrány kapcsán. Josh Shores például, aki a Southeastern Asset Management – az Olympus legnagyobb külföldi befektetőjének – elnöke, úgy nyilatkozott, hogy nagyon csalódott a javasolt, tisztán hitelezői irány miatt, hiszen mind az új elnököt, mind az igazgatósági tagokat a Szumitomo Micui Bank, a fő hitelező, illetve fő részvényes döntötte el, ami nem csitítja el a vállalatirányítással kapcsolatos aggodalmakat.

A félelmek oka, hogy a Szumitomo Micui érdekei nem fognak az összes részvényesével megegyezni. Az Olympus ugyanis a közeljövőben mindenképp tőkebevonásra törekszik, hiszen a hitel aránya az alaptőkéhez képest majdnem 500 százalék, ami a 7. legeladósodottabb vállalattá teszi a szigetországban. Többek között pedig az a Sony is részese a Szumitomo csoportnak, amelyik már korábban kifejezte érdeklődését a tulajdonrész szerzés iránt, a bankhoz kötődő új vezetők például esetükben elképzelhető, hogy nem lesznek pártatlanok, ha ajánlatot tesznek. Woodford is ellenérzéseinek adott hangot azzal kapcsolatban, hogy az Olympus más fényképezőket gyártó vállalattal kíván partnerségre lépni, amely veszélyeztetné ezt az üzletágat.

Kellenek az új befektetők

Takajama Suicsi jelenlegi elnök szerint a botrány nem riasztotta el a fogyasztókat a termékeiktől, az orvosi endoszkópok továbbra is jelentős bevételt termelnek és emiatt üzemi nyereséggel számolnak. Az adókiigazítás és egyéb levonások után ennek ellenére erre az évre az Olympusnál 32 milliárdos nettó veszteséget várnak, amiért jórészt a vállalat fényképezőgép forgalmazó ágának problémái okolhatók. Az Olympusnál így is mindössze 6 százalékos visszaeséssel kell számolni, miközben sok japán technológiai vállalat sokkal nagyobb csökkenést vár a természeti katasztrófák okozta ellátási nehézségek és az erős jen miatt. Az orvosi területen az Olympus 22 százalékos növekedésre számít a márciusban záruló utolsó negyedév üzemi nyereségében. Viszont a digitális fényképezőgépek piacán a vállalat nem képes nyereséget termelni.

Takajama még decemberben jelentette be, hogy az Olympus befektetőket keres egy vagy több rivális technológiai csoporttól, ami különösen fontos az előző szeptember végén már 593 milliárd jenre rúgó hosszúlejáratú bruttó tartozás miatt és az újabb veszteségek miatt is. A Sony-n kívül szóba került a szintén japán Toshiba, valamint a dél-koreai Samsung is. A Fujifilmnél szintén úgy nyilatkoztak, hogy megfontolnák a befektetést, ha ajánlatot kapnának rá. Takajama szerint az Olympusnak ugyanis mindenképp tőkére van szüksége, de szóba jöhet a banki kölcsön is, amivel megmaradhatna a vállalat függetlensége.

Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy az Olympusnak szüksége lesz partnerekre az újjáépítéshez, de döntést majd csak már az új vezetés hozhat. Az azonban nagy megkönnyebbülés a vállalat számára, hogy a tokiói értéktőzsde szerint a vádak önmagában még nem vonják maga után az Olympus kivezetését, de hozzátették: amennyiben új tények merülnek fel, akkor elképzelhető a januári döntésük átgondolása, miszerint a folytatják részvények kereskedelmét. Akkor a tőzsde csak 10 millió jenes bírságot vetett ki rájuk, amivel megmaradt a vállalat hozzáférése a szükséges tőkéhez. Az október közepétől november közepéig tartó részvényárzuhanáshoz képest egyébként már decemberre sokat javult az árfolyam, de továbbra is alig több mint fele csak a botrány előtti szintnek.

Velejéig romlott a vállalatirányítás

Az Olympusnál kirobbant tavalyi könyvelési botrány számos kérdést vetett fel a japán vállalatirányítási tradíciókkal kapcsolatban és más nívós cégek kapcsán is felmerült a kérdés, hogy képesek-e megfelelni a nemzetközi befektetők elvárásainak. A sokáig tagadó vállalatról egy megbízott független vizsgálat például decemberben olyan elmarasztaló jelentést készített, amiben az egész irányítást a velejéig romlottnak titulálta.

Az Olympus novemberben kénytelen volt hivatalosan is elismerni, hogy titokban több mint 100 milliárd jen értékpapírokkal kapcsolatos befektetési veszteséget távolított el a könyveléséből az elmúlt években, miután október közepén a részvényei előbb 18, majd újabb 24 százalékot zuhantak arra a hírre, hogy a cég kirúgta Michael Woodford elnököt, akivel korábban teljesen elégedett volt. Az elemzők a bizonytalanság miatt sorra leminősítették a vállalatot és ezért sokan a részvények eladása mellett döntöttek, míg Woodford távozott Japánból és rendőri védelmet kért, ugyanis arra gyanakodott, hogy az ügy a jakuzával is kapcsolatban lehet, vagyis a japán szervezett alvilág vadászik rá.

Woodford gyanúját az keltette fel, hogy a 2000-es években többször történtek több milliárd dollár értékű felvásárlások, fizettek ki több százmilliós tanácsadó díjakat minden üzleti indok nélkül. A pénzügyi nehézségekkel küzdő Olympus sok száz millió dollárt küldött olyan cégekre, amelyek forgalma messze elmaradt attól, hogy a tranzakció valaha profitot hozzon, tevékenységük sokszor távol állt a cég profiljától is. Ezek után Woodford még szeptemberben felszólította az igazgatóságot az ügy tisztázására és sikerült elérnie a vezérigazgatóvá való kinevezését, illetve a PriceWaterhouseCoopers külső könyvvizsgálóként való felkérését, hogy ellenőrizze a tranzakciókat. Októberre meg is fogalmazta a csalás és korrupció gyanúját és rendőrségi feljelentést is javasolt. A vállalat azonban még ekkor is vonakodott a nyilvánosság elé állni, helyette egyhangú szavazással leváltották Woodfordot.

Minden a japán lufi kipukkanásával kezdődött

Az Olympus botrány gyökerei a ’90-es évekre tehetők, amikor a japán gazdasági lufi kipukkadt. Előtte ugyanis a vállalatok könnyedén jutottak pénzhez: a hagyományos üzletágakból származó tőkét az értéktőzsdén és az ingatlanpiacon fektették be, emellett könnyen szereztek alacsony kamatozású hitelt is, hála a japán monetáris politika liberalizálásának, amely a pénzkínálat növekedését okozta. A folyamat oda vezetett, hogy a spekuláció a nyereségkimutatások szerves része lett, valamint tőzsdei buborék jött létre. Ezeket a pénzügyi műveleteket nevezték zaitech-nek vagyis „pénzügyi mérnökségnek”. Azonban amikor a fő üzletágak küszködtek, akkor a zaitechen keresztül kellett jövedelemhez jutniuk a vállalatoknak. A lufi kidurranásakor végül ezekből a profitokból hirtelen hatalmas veszteségek lettek, amelyek egyre csak növekedtek az évtized előrehaladtával, de ezeket az Olympus más cégekhez hasonlóan megpróbálta elrejteni.

A veszteségeket úgy titkolták el, hogy a rossz befektetéseket eladták más fiktív vagy létező vállalatoknak, tetemes költségekért. A piacok helyreálltakor a tervek szerint ezek visszakerülhettek volna az eredeti tulajdonoshoz, azonban a piacok sosem álltak helyre. Ezt a folyamatot tobasinak nevezték a japánok, ami elrepítést jelent. 2006 és 2008 között az Olympus majdnem egy milliárd dollárt költött három olyan tokiói vállalat felvásárlására, amelyeknek nem volt bevétele, működési története, vagy kapcsolata a főüzletágaihoz. 2008-ban megvette a brit orvosi eszközöket gyártó Gyrus-t közel két milliárd dollárért és 687 milliót fizetett tanácsadói díjként két pénzügyi tanácsadó cégnek, amelyek utána be is zártak. Azóta Takajama beismerte, hogy ezzel kívánták elrejteni a zaitech veszteségeket. A tokiói ügyészség szerint az Olympus körülbelül 6 milliárd jen értékű tobasival kapcsolatos kifizetést tett az elmúlt 10 évben, amelyek egy része esetleg bűnszervezetekhez is kapcsolódhat, bár erre nincsenek bizonyítékok.

Az Olympus csalása leginkább azokhoz a pénzügyi intézetekhez hasonló, mint a Long-Term Credit Bank vagy a Yamaichi Securities, amelyek elrejtették a japán lufi kipukkanása utáni értékpapírokkal és hitelekkel kapcsolatos veszteségeket a kilencvenes évek végén. Tették ezt úgy, hogy az értékvesztett eszközöket piaci értéken áthelyezték a bábleányvállalataiknak. A különbség csak annyi, hogy az Olympus képes volt fenntartani a megtévesztést másfél évtizeddel hosszabb ideig. Szintén hasonlít a bankok szélhámos kereskedőire, akik veszteséget termelnek, majd elrejtik őket hamis tranzakciók és rejtett számlák mögé.

Válságban a japán vállalatigazgatás

A botrány komoly károkat okozott az Olympusnak: nehéz helyzetbe hozta a vállalatot és a teljes vezetőséget megfosztotta a hitelességétől. Ők ugyanis vagy tudták mi történik a cég körül, vagy teljesen kudarcot vallottak feladatuk ellátásában. Valamiért úgy érezték a vállalatnál, hogy csak azzal menthetik meg magukat, ha elrejtik a veszteségeket, a hibák beismerése helyett és ezzel egyre rosszabbá tették a helyzetet. Bár a könyvelési botrány nem egyedülálló Japánban, az Olympus-ügy a mérete miatt mégis megdöbbentő.

Az ehhez hasonló csalást pedig az teszi lehetővé, hogy a szigetországban nem elég erős a vállalatirányítás szabályozása. A botrány kitörésekor a 15 igazgatósági tagjából 12 már korábban is vezető beosztásban dolgozott az Olympusnál és a független könyvvizsgáló bizottság sem valósult meg, Jamada Hideo volt ugyanis a feje, aki egyike azoknak, akiket vád alá helyeztek. A külső könyvvizsgálók, így a KPMG 2009-ig és most az Ernst & Young kénytelen szembenézni az olyan kérdésekkel, hogy hogyan tarthatott a megtévesztés ilyen sokáig.

Éppen ezért a japán Pénzügyi Szolgáltatások Ügynökség keményebb szabályozást követelt már decemberben a felvásárlásokkal kapcsolatos információszolgáltatásról, hogy elkerüljék az Olympushoz hasonló botrányokat és sokan az ország vállalatirányításának javítását követelték. Több politikai vezető, köztük a miniszterelnök Noda Josihiko is aggodalmát fejezte ki, mert az ehhez hasonló botrányok ártanak Japán üzleti életének és tőkepiacának.

A japán vállalati rendszer pozitívumai mellett ki szokták emelni az irányítással kapcsolatos egyik legfőbb negatívumot, miszerint a cégek általában ellenállnak minden reformnak. Az igazgatósági tagoknál nem követelmény, hogy függetlenek legyenek, kevés köztük a külföldi és a nők aránya egy százalék alatt van, ami rosszabb, mint például a döntően iszlám vallású Kuvaitban. Hagyományosan a japán menedzserek csendben és diszkréten rendezik a problémákat, anélkül, hogy szégyent hoznának a társaikra, ezért a vállalatok hajlamosak elkendőzni a problémákat. Például 2010-ben kiderült, hogy a Toyota sokáig nem reagált a minőségromlásra, ezért a végén több millió autó visszahívására kényszerült. Az igazgatóságnak szemmel kellene tartania a végrehajtást, ügyelnie arra, hogy betartsák a fegyelmet, még ha ez valaki számára kínos is, ehelyett az Olympus igazgatói a sajátjaikat védték, amikor teljes tisztogatásra lett volna szükség. A csalás pedig megrengette a társadalom hitét a japán üzleti életben, felhívta a figyelmet a jobb vállalatirányítás szükségére és mindenképp tanulsággal szolgált: a problémák elrejtése csak bizalmatlanságot okoz hosszútávon, és amikor az ügy kirobban, akkor a befektetők menekülni fognak.

Az Olympus kapcsán továbbra is kérdéses marad, hogy várható-e szigorú büntetés, vagy az eddigi általánosabb gyakorlatnak megfelelően a bírák csak felfüggesztett ítéleteket osztanak? Az ügy ugyanis példaértékű lehet, ha végre Japánban hajlandóak lesznek szigorúan kezelni a vállalati bűntényeket. Az a tény, hogy számos vezető, aki érintett lehet a csalásban, továbbra is az Olympusnál dolgozhat, semmiképp sem vetít elő pozitív változást a hozzáállásban. Mindez pedig veszélyezteti a befektetők bizalmát a teljes japán vállalati rendszerrel szemben. Az is érdekes képet fest a japán hozzáállásról, hogy a nagyobb japán sajtóorgánumok sokáig figyelmen kívül hagyták a kibontakozó botrányt, amíg Woodford nyilvánosság elé állásával az ügyet már nem lehetett többé a szőnyeg alá söpörni.

Sok vállalat továbbra is összefonódik a pénzintézetekkel

Érdekes módon azonban a februári letartóztatások során az Olympus legnagyobb részvényesei, mint a Szumitomo Micui Bank (SMBC), a Nippon Life, vagy épp a Bank of Tokió Micubisi UFJ meglepően csöndben maradtak. Hallgatásuk pedig továbbra is kifejezi a szoros üzleti kapcsolatot az ország pénzintézetei és a vállalatok közt, amelyekbe befektetnek. Például az SMBC, ami az Olympus fő részvényese és fő hitelezője is, egyike volt azoknak, akik pénzelték az Egyesült Királyságban orvosi eszközöket gyártó Gyrusnak a 2000 milliárd jen értékű megszerzését, egy olyan üzletet, amellyel a veszteségeket leplezte a vállalat.

Általában a szoros kapcsolat a bankokkal hozzásegíti a vállalatot ahhoz, hogy biztos pénzforráshoz jusson és azt várják a banktól, hogy segítse a hiteleseit krízisek idején. Például amikor a Mazda a ’80-as években pénzügyi nehézségekkel küzdött, az autógyártó is a legfontosabb hitelezőjétől kapott új elnököt. Azóta sokat változott a helyzet és a japán vállalatok egyre inkább kénytelenek a finanszírozást a tőkepiacokról megoldani. A bankokat leterhelték az 1990-es években a rossz hitelek, el kellett adniuk a stratégiai kereszttulajdonjogaikat és emiatt kevésbé váltak alkalmassá és érdekeltté abban, hogy a hiteleseiket támogassák. A kereszttulajdonlás nagysága a tőzsdén jegyzett vállalatok és a pénzügyi intézetek között felmérések szerint a ’90-es években jellemző majdnem 50 százalékos arányról mára 17,7 százalékra csökkent. A sajátos japán keirecu rendszer a ’90-es években jelentősen átalakult és sok esetben fel is bomlott.

A bankok általánosságban ugyan már kevésbé képesek támogatni a hiteleseiket, de néhány vállalat esetében – mint például az Olympus – megmaradt a hagyományos kapcsolat és a pénzintézetek továbbra is erősen beavatkoznak a hiteleseik ügyeibe, főleg olyan esetekben, ahol magas maradt a kereszttulajdonlás aránya. Mindez azonban az érdekek ütközéséhez vezethet. A bank ugyanis csak arra törekszik, hogy visszakapja a pénzét, míg ez szembekerülhet a többi részvényes azon érdekével, amely a vállalat növekedésére és magasabb hozam szerzésére törekszik. Az Olympus-ügy kezelése pedig azért kiemelten fontos, mert visszajelzésül szolgál a világ számára, hogy Japánban valóban változóban van-e a vállalatirányításhoz való hozzáállás, lehetséges-e egy tényleges reform, vagy továbbra is meg van-e a pénzintézetek döntő befolyása.