Az orosz-lengyel közeledés és Közép-Európa

Az utóbbi időben egyre többet hallani Oroszország és Lengyelország megbékéléséről, magas szintű találkozókról. Európa válságában gazdasági szempontból is felértékelődött egymás szemében a két történelmi ellenség, a német-orosz kapcsolatok javulásával párhuzamosan pedig mind a lengyel kormány, mind pedig a lakosság egyre pozitívabban látja a szomszédokkal való együttműködés lehetőségét. Mi motiválja a közeledést és mit jelent ez a gyakorlatban Magyarország és Közép-Európa számára?

Az utóbbi időben sok szó esik arról, hogy Lengyelország, Európa egyik legpotensebb gazdaságaként, egyre inkább a nagyokkal kíván játszani és az Európai Uniós ügyek alakításában is fontosabb szerepet igyekszik kiharcolni magának. Donald Tusk kormánya a pragmatizmus jegyében az ország régi ellenségeivel is szívesen együttműködik, ha ebben hasznot lát Lengyelország számára. A németekkel való kooperáció már 2007 óta fokozódó jelentőséggel bír, a történelmi mumusnak számító Oroszországgal azonban csak az elmúlt két-három évben indult meg a közeledés, ami a szmolenszki katasztrófa után vált egészen nyilvánvalóvá.

Hazaárulás vagy pragmatizmus?

Az egyébként magát jobbközépnek valló kormányt a jobboldalról rengeteg támadás érte, éri, amiért éppen Németországgal és Oroszországgal igyekszik a legjobb kapcsolatot kialakítani. A legnagyobb ellenzéki párt vezetője odáig ment, hogy kijelentse, Tusk miniszterelnök orosz-német gyarmattá teszi hazáját.

A gazdasági – politikai ésszerűség azonban jelenleg azt diktálja, hogy Lengyelország minél jobb kapcsolatokat ápoljon a környező nagyhatalmakkal. Németország messze a legjelentősebb kereskedelmi partner, valamint az EU elsőszámú nettó befizetőjeként a kohéziós támogatásokon keresztül a lengyel infrastrukturális beruházások finanszírozója. Oroszországból érkezik a lengyel földgáz kilencven százaléka, ráadásul friss tőkét jelenthet az orosz állami és magánvagyon (bár a kettő elválasztása nem minden esetben egyszerű) a bukdácsoló európai gazdaság zöld szigeteként számon tartott Lengyelország számára.

Mindezek mellett Németország is egyre szorosabb kapcsolatba kerül Oroszországgal. Ennek oka egyrészt az energiafüggőség (amelynek a nemrégiben átadott Északi Áramlat gázvezeték ékes példája), valamint az, hogy a német kormány gazdasági világhatalomként ugyan nyomást gyakorolhat, katonaiként azonban semmiképpen sem. Németországnak tehát érdekében áll a jó orosz kapcsolat kialakítása, ebben pedig az egyébként is a németekkel minden áron egy ligába törekvő lengyel kormány támogatását is maga mellett tudhatja.

Mint a lentiekből kiderül majd, ez a közeledés egyben azt is jelenti, hogy Lengyelország új külpolitikai prioritása a régióbeli kooperációt is háttérbe szorítja, valamint az orosz figyelmet és tőkét is elvonhatja a többi közép-európai országtól. 

Szmolenszk, a változás szimbóluma

2007 előtt Lengyelország még minden eszközzel blokkolta Oroszország WTO-tagságát, az orosz vezetés két évig embargó alatt tartotta a lengyel húsárúkat, Lengyelország Litvániával együtt az az EU-tagállam volt, amelyik leginkább ellenezte a stratégiai partnerség kialakítását. Az elmúlt három évben aztán megkétszereződött a két ország közti kereskedelem, egyedül a tavalyi évben 25 százalékkal emelkedett annak volumene.

Ez a változás diplomáciai szinten a szmolenszki katasztrófa után vált jól láthatóvá, amikor a lengyel elnök és 95 másik vezető lengyel személyiség hunyt el légibalesetben a katyni tömeggyilkosság megemlékezésére sietve. Oroszország és Putyin ekkor ritkán látható, együttérző és emberi arcát mutatta meg, annak ellenére, hogy a hibát később teljes egészében a lengyel oldalra hárították. A gesztusok sora azonban nem ekkor indult meg, ez csak jól láthatóvá tette a mindkét oldalon már korábban is meglévő politikai akaratot az együttműködésre. Putyin például az első orosz miniszterelnök volt, aki részt vett a katyni áldozatokról való megemlékezésen.  Sokkal inkább arról van szó, hogy a felek kihasználták a sajnálatos eseményeket arra, hogy a lengyel lakosság szemében elfogadhatóvá tegyék az alakulóban lévő együttműködést. Putyin cikke az egyik legnagyobb lengyel napilapban, a Gazeta Wyborcza-ban, a közvéleménykutatások szerint egyértelműen pozitív fogadtatásra talált és sokakban szimpátiát ébresztett.

Bár természetesen a lengyelek többsége továbbra is óvatosan tekint Oroszországra, érdemes megjegyezni, hogy már a történtek előtt is úgy vélte a lakosság, hogy lehetséges a jó kapcsolat kialakítása az oroszokkal. Az utóbbi évtized folyamán folyamatosan az emberek 60-70 százaléka vélekedett így, míg csupán 25 százalékuk gondolta ezt lehetetlennek. Az aktuális kapcsolatok megítélése azonban Szmolenszk után ugrott meg: 5-10 százalék helyett már 20 százalék vélte úgy, hogy a kapcsolatok jelenlegi szintje is szoros együttműködést mutat. 48 százalék szerint a katasztrófa javított a helyzeten, míg csupán 5 százalék szerint rontott azon. A megkérdezettek 77 százaléka elégedett volt az orosz hatóságok reakciójával, 85 százalék pedig az orosz emberekével. Ez azt is jól mutatja, hogy az ellenzéki PiS (Jog és Igazságosság) által folytatott oroszellenes retorika miért nem tudott sikeres lenni hosszú távon.

Közép-európai verseny

Az orosz kapcsolatok egész Közép-Európában felértékelődtek az utóbbi években. A térség gyakorlatilag minden országa a „vasúti selyemútért” versenyez, ami nem csak Oroszországgal, de Kínával is szárazföldi összeköttetést teremtene, ezáltal logisztikai központtá téve az adott országot. Ráadásul ez minden esetben a veszteséges és nagy adósságot görgető állami vállalat jó pénzért történő privatizálásával és a vasúti rendszer külföldi pénzből való felújításával járna együtt (még akkor is, ha ez az orosz befektetés esetében széles nyomtávú vasutat jelentene). Ez a pozíció pedig mind az Európai Unió, mind pedig Oroszország felé megnövelné az adott ország jelentőségét, ami az egyébként meglehetősen önkényes és korántsem egységes orosz gáz-és olajárszabás szempontjából is jó pozíciókat biztosíthatna az orosz energiaforrásoktól függő államoknak.

Azt, hogy Lengyelország képes lesz-e elhalászni ezeket a lehetőségeket a régióbeli versenytársak orra elől, még kérdéses. Az azonban egyértelmű, hogy a kormány pragmatista külpolitikája és a Szmolenszk teremtette közhangulat kihasználása egy jelentős előnyhöz juttatta Lengyelországot: a történelmileg leginkább oroszellenes társadalommal sikerült elfogadtatni a 2007-et követő fordulatot, így a kormány már a politikai veszteség veszélye nélkül tárgyalhat az oroszokkal, többek között az állami tehervasút, a PKP Cargo eladásáról. Európa második legnagyobb ilyen vállalata orosz szempontból is biztos befektetésnek számít, ráadásul a múlt heti vonatkatasztrófa után még inkább elfogadják a lengyelek a külföldi tőke bevonásának szükségességét.

Ezzel szemben a vasúti csomópont szerepére először kiszemelt (és a konkrét tervek aláírásáig is eljutó) Szlovákiában már korántsem ilyen egyszerű a lakosság támogatásának megszerzése. Az egyeztetések óta gyakorlatilag folyamatos vita tárgyát képezi az elképzelés, ráadásul a jelenlegi választások ismét bizonytalanná teszik az együttműködés alakulását.

Egybeeső gazdasági és politikai érdekek

Az alábbiakban megvizsgáljuk, hogy a fentieken felül mi az, ami döntő szempont lehet a versenyben.

Nem szabad elfelejteni, hogy Lengyelországban jelenleg a költségvetés stabilizálása és az utóbbi években megugró államadósság visszaszorítása az elsőszámú kormányzati szándék. Ez pedig a továbbra is jelentős állami szektor egy részének privatizálását is jelenti. Bár a privatizációs tervek néhány esetben felfüggesztődtek, erre csak azért került sor, mert a kormány egyelőre nincsen kényszerhelyzetben, és igyekszik feljebb srófolni az árat. Az orosz (sok esetben állami) befektetők is tisztában vannak ezzel, valamint azzal is, hogy a jelenlegi európai forráshiány miatt még így is áron alul szerezhetik meg ezeket a vállalatokat. A vasút mellett különösen fontos lehet az energiaszektorban is küszöbön álló kiárusítás. A Lotos, a PGE és Tauron olajfinomítók is gazdára várnak, míg a PKN Orlen a Litvániában nemrég megszerzett Mazeikiai finomítótól szabadulna. Lengyel szempontból ez az infrastruktúra fejlesztését és olcsóbb orosz olajt vonna magával, Oroszország számára pedig növekvő befolyást jelentene, ráadásul ezzel az orosz medve betenné a lábát az EU ajtaján.

Ezzel pedig elérkeztünk a következő fontos szemponthoz. Természetesen az Unió feszült figyelemmel és gyanakvással követi az orosz terveket, így a legjobb lehetőség a terjeszkedésre az EU ügyeletes jófiújának számító Lengyelország, ahol kevesebb akadályba és uniós kifogásba ütköznek a tervezett befektetések, mint mondjuk a figyelem középpontjába kerülő Magyarországon. Ráadásul az utóbbi időben a német-orosz energiaprojektek is szaporodnak, az atomenergia területén is. Ez az oroszok számára is létfontosságú, hiszen szükség van a német szakértelemre az oroszországi modernizációhoz. Így folyamatosan épül ki a kölcsönös függés rendszere, mint biztonságpolitikai garancia. Ebből a szempontból pedig előnyösebb Oroszország számára a lengyelek bevonása, mintsem egy a németekkel jó kapcsolatot ápoló és ott az orosz befolyás ellen lobbizó Lengyelország. Arról nem is beszélve, hogy az épülő LNG (folyékony földgáz) terminál, ami messze a legnagyobb lesz Közép-Európában, tovább növelhetné Lengyelország fontosságát Oroszország, valamint a régió többi országa irányában is.

Mindezeken túl Lengyelország önmagában is jelentős piacot jelent (például az éppen európai befolyását építő Szberbank számára), ráadásul Németországgal is közvetlen összeköttetést biztosít. A nemzetközi logisztikai központ és vasúti átrakó szempontjából az ország domborzati viszonyai kedvezőbbek, mint Szlovákiában, ráadásul itt egészen az alsó-sziléziai iparvidékig már eleve széles nyomtávú sínek üzemelnek.

Lengyelország továbbra is ráutalt a külföldi tőkére, az Európai Uniós források azonban előbb-utóbb (a jelenlegi helyzetben inkább előbb) apadni fognak, minden lengyel lobbi ellenére, így más lehetőségek után kell nézni. Ebből a szempontból az orosz tőke életszerű alternatíva, főleg, ha ez a kínai lehetőségekkel kézenfogva érkezik. Oroszország számára pedig a lengyel piac a mostani világgazdaságban talán a legbiztosabb befektetést jelenti, aminek a vonzerejét tovább növeli a földrajzi közelség és a lengyel szükség miatti relatív olcsóság.

Arra is először van példa a lengyel történelemben, hogy az ország egyszerre tartson kapcsolatot Németországgal, az Egyesült Államokkal és Oroszországgal. A kormány pedig tudatosan próbál lehetőségeihez mérten egyensúlyozni. Ezért számít Lengyelország a katonai biztonság egyik európai szószólójának. Sürgeti a visegrádi és a a weimari harccsoport felállítását is, valamint az amerikai rakéták lengyelországi telepítését. Azonban még ez sem rontotta az orosz kapcsolatokat számottevően, hiszen Oroszországnak ezáltal csak még inkább érdekévé vált a gazdasági befolyás erősítése Lengyelországban, amely így mindkét oldal számára egyfajta biztonsági garanciaként is szolgál.  

Az egyetlen ütközőpont a lengyel kormány által (is) propagált Keleti Partnerség lehetne, ami Oroszország érdekszféráját sértené, elsősorban Ukrajna esetében. A kezdeményezés jelenlegi állapotában azonban semmiféle veszélyt nem jelent Putyinék számára, hiszen az EU-tagság, de még a valós szoros együttműködés is csak távoli délibáb jelen pillanatban.

Lengyelország tehát gyakorlatilag minden szempontból helyzeti előnyben van a régiós versenyben, így még azt is megengedheti magának, hogy előnyösebb tárgyalási pozícióért manőverezzen. A privatizáció terén nem adja olcsón magát, a Szberbank befektetései esetében pedig feltételeket állít az orosz befolyásolás mérséklése céljából. Eközben Németországon át importálja az orosz gázt, 15 százalékkal olcsóbban, választott bíróság elé viszi a Gazpromot az egyenlőtlen feltételek miatt, vagyis minden lehetőséget kihasznál helyzete javítására. Persze mindez nehezen lenne elképzelhető német támogatás nélkül. Ennek ellenére Tusk és Putyin az elsők között gratuláltak egymásnak a lengyelországi parlamenti, majd az orosz elnökválasztást követően. Tusk nem vitatta a választások tisztaságát, ehelyett Moszkvában kijelentette, párbeszédre van szükség Moszkvával, „úgy, ahogyan van”.

A lengyel-orosz kapcsolatok rohamos javulása nem a romantikus történelmi megbékélésről, hanem az érdekpolitizálásról szól. Ennek következménye az is, hogy az együttműködés nem csupán szép szavakból áll, hanem valós gazdasági haszonból mindkét oldalon, a lengyel kormány pedig egyelőre ügyesen alkalmazkodik a világgazdasági és világpolitikai folyamatokhoz. Persze lehet mondani, hogy szerencsés helyzetben vannak, hiszen minden adott ahhoz, hogy ők szakítsanak igazi hasznot az orosz terjeszkedésből, és ne a közép-európai versenytársak, de nem szabad elfelejteni, hogy mindez (jelentős) részben az elmúlt négy-öt év tudatos külpolitikájának köszönhető. A kormány a Realpolitik képviselője, mert megtanulták, hogy sem a szép szavak, sem pedig az agresszív retorika nem jelent garanciát arra, hogy az ország ne váljon a nagyhatalmak játszóterévé. Főleg nem Oroszország esetében.