A francia belügyminiszter szerint nem minden civilizáció egyenrangú

Mintegy két és fél hónappal a francia elnökválasztások első fordulója előtt Claude Guéant belügyminiszter éles társadalmi vitát váltott ki azzal a kijelentésével, miszerint „nem minden civilizáció egyenrangú”. A sokak által vitatott kijelentés egy jobboldali francia diákszervezet, az UNI által szervezett zártkörű konferencián hangzott el. Az internet kiszivárgott mondatot a baloldali ellenzék azonnal támadni kezdte, Guéant azonban az RTL rádiónak adott vasárnapi interjújában kijelentette: nem bánta meg, amit mondott.

„A baloldal által vallott relativista ideológiával ellentétben számunkra nem minden civilizáció egyenrangú. Azok, amelyek az emberiességet védelmezik, fejlettebbek, mint amelyek tagadják azt. Azokat, amelyek a szabadságot, egyenlőséget és testvériséget védelmezik, magasabb rendűnek tartjuk azoknál, amelyek elfogadják a zsarnokságot, a nők hátrányos helyzetét, a társadalmi vagy etnikai gyűlöletet.” – érvelt az említett konferencián tartott beszédében Guéant. A politikus végső konklúziója szerint mindenképpen „meg kell védenünk saját civilizációnkat”.

Az elhangzottak éles, helyenként felháborodott reakciókat váltottak ki a politikai paletta teljes spektrumában. A baloldal természetesen azonnal támadásba lendült, hiszen a jelenleg már teljes erőbedobással zajló választási előkészületek során nekik ez előnyös kampányfogást jelent. Ők elítélik a belügyminiszter kijelentéseit, mivel szerintük ezzel a szélsőjobboldali Nemzeti Front  (FN) nyomdokaiba lép, miközben rontja Franciaország megítélését. A Libération, a Le Monde és a Nouvel Observateur című francia napilapok több baloldali politikus reakcióit is közölték. Harlem Désir, a Szocialista Párt (PS) egyik magas rangú tagja „szánalmas provokációnak” bélyegezte Guéant megnyilvánulását, amellyel a Nemzeti Front jelszavait visszhangozza. Egy másik szocialista képviselő is megvetendőnek tartja, hogy „a Köztársaság egyik minisztere Le Pen-ék szemetében turkálva akar néhány szavazatot összekaparni”. Ségolčne Royal, a PS egy másik kiemelkedő személyisége szintén elítéli „ezt a tökéletesen kontrollált és szándékos botlást”. Véleménye szerint a politikus kijelentései „homályosak és veszélyesek, mivel a civilizációk összecsapása mögött mindig a háború húzódik meg”, és „Sarkozy-nek rendre kéne utasítania a miniszterét” – idézi Royal nyilatkozatát a Le Monde.François Hollande szocialista elnökjelölt szóvivője is úgy gondolja, hogy „a civilizációk összecsapásának teoretizálása a köztársaság megosztásával és lealacsonyításával egyenlő”, és Guéant kijelentései ismét csak a vesztésre álló jobboldal erőtlen próbálkozásait mutatják.

Nem véletlen, hogy ilyen és ezekhez hasonló reakciók hangzottak el a baloldal részéről. Marine Le Pen, a Nemzeti Front elnökjelöltje ugyanis még mindig nem tudta megszerezni a szavazólapokon való szerepléshez szükséges támogatást, és vasárnap olyan közvéleménykutatás is napvilágot látott, amely már egy Le Pen nélkül zajló második választási forduló esélyeit latolgatja Nicolas Sarkozy jelenleg hivatalban lévő elnök és legesélyesebb kihívója,François Hollande között. Mindezek fényében kevésbé meglepő, ha Sarkozy pártja, az Unió egy Népi Mozgalomért (UMP) mindent megtesz azért, hogy az FN szavazóit is maga mögé állítsa.

Az RTL rádiónak adott vasárnapi interjújában Guéant kijelentette, hogy nem bánta meg, amit mondott. „Egyedül csak azt bánom, hogy a baloldal bizonyos szereplői továbbra is kiemelnek egyes kis szövegrészleteket az eredeti kontextusból, megfosztva ezzel a demokratikus vitát annak méltóságától” – nyilatkozta a belügyminiszter. Arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek szerint Franciaországot is alsóbbrendűnek tartja-e akkor, amikor még nem adta meg a nőknek a szavazati jogot (1945 előtt), illetve amikor még érvényben volt a halálbüntetés (1981-ig), Guéant azt válaszolta, hogy igen, „a jelenlegi állapotához viszonyítva alsóbbrendű volt”.

A jobboldali reakciókat tekintve egyértelmű kiállást tapasztalhatunk Guéant mellett. Gérard Longuet védelmi miniszter szerint ez a mondat „szövegkörnyezetében értelmezve érdekes”. Az RTL-nek nyilatkozva ő is egyetért azzal, hogy többek között az egyén tisztelete, az erőszak és a halálbüntetés elutasítása olyan értékek, amelyek alapján igenis felállítható egyfajta hierarchia a különböző kultúrák között. Szerinte ezzel egyidőben el kell ítélni „azt a relativizmust, amely mindent egyenlőnek tekint”.

François Baroin gazdasági miniszter ugyancsak  kollégája védelmére kelt, amikor kijelentette, hogy Guéant-t meggyőződéses köztársaságinak tartja, és támadói csak kihasználják kijelentéseit a választási időszakban. Arno Klarsfeld, a francia bevándorlási és integrációs hivatal vezetője szintén úgy vélte, hogy Guéant „egyértelmű dolgokat” állított. „Amennyiben a baloldal arra akarja építeni a kampányát, hogy a rasszizmus vagy épp a tálibok egyenértékűek a francia vagy a brit civilizációval, hát csak tessék” – idézte Klarsfeldet az AFP francia hírügynökség.

Dominique de Villepin volt miniszterelnök – aki most szintén indul az elnökválasztáson – már óvatosabban fogalmazott. Szerinte „Guéant csúszós talajra merészkedett”, és „jobban oda kell figyelni arra, hogy kijelentéseinket egy választási időszak körülményei között ne értelmezzék félre” – idéze a Le Monde a Szolidáris Köztársaság (République solidaire) nevű párt jelöltjét.

A közelmúltban egyébként nem ez az első alkalom, hogy Claude Guéant nyilatkozatai érzékeny pontra tapintva társadalmi vitát váltanak ki Franciaországban. Tavaly áprilisban például kijelentette, hogy a hívő muszlimok számának emelkedése „problémát jelent”, május végén pedig úgy ítélte meg, hogy „az iskolai kudarcok kétharmada a bevándorlók gyermekeinek kudarcát jelenti”. Január elején  a politikus a külföldi diákok helyzetét nehezítő javaslataival borzolta a francia közvéleményt. 

Mindeközben alig 80 nap van hátra az elnökválasztások április 22-én esedékes első fordulójáig, s a jelöltek már teljes erőbedobással megkezdték a kampányt, habár Nicolas Sarkozy hivatalosan még be sem jelentette újraindulását. A választások végső kimenetele egyelőre megjósolhatatlan, biztos azonban, hogy rendkívül szoros küzdelemre számíthatunk, amiben a népszerűségéből sokat vesztett jelenlegi elnöknek komoly erőfeszítéseket kell tennie, ha le akarja győzni szocialista ellenfelét, François Hollande-ot. A közvéleménykutatások ugyanis jelenleg Hollande győzelmét jósolják, akit néhány százalékpontnyi lemaradással követ Sarkozy. A harmadik helyen egyelőre Marine Le Pen áll, míg elemzők szerint az őt követő François Bayrou-nak is reális esélye lehet bekerülni a második fordulóba.

Szirják Bianka

Friss hírek