Az RMDSZ-t jobbról nem lehet! És balról?

Egy okos, célratörő, interetnikus, transzilvanista, naconalizmus-ellenes baloldali vagy bal-liberális párt nagyot tudna hasítani a kiégett, hiteltelenné és érdektelenné vált, autonomista hármas pofozkodás piacáról.

Egy okos, célratörő, interetnikus, transzilvanista, naconalizmus-ellenes baloldali vagy bal-liberális párt nagyot tudna hasítani a kiégett, hiteltelenné és érdektelenné vált, autonomista hármas pofozkodás piacáról.

Ha megnézzük a brit Guardian oldalán az utóbbi negyven év Európájának a politikai jobb-bal  váltakozásáról készített interaktív térképet, akkor jól láthatjuk, hogy 2011 nyara a baloldal mélypontjának számított. 

A 27 tagállamból csupán ötben volt baloldali kormány, ebből is kettő, a spanyol és a szlovén „kimenőben” volt/van, a görög pedig finoman szólva gyengélkedik.

A 2008-ban kezdődő gazdasági, pénzügyi válság egyik paradoxona, hogy az európai választók inkább jobbra húztak a bajban, mint a szociális védelmet zászlójára tűző baloldalra. Jól mutatta ezt a trendet a 2009-es Európai Parlamenti választás is, amely a baloldal korábban példátlan vereségét hozta el uniós szinten is.  

2011 őszétől fordul a kocka

A fordulat első komoly jele szeptemberben mutatkozott: 15-én Dániában a baloldali blokk tíz év után először újra nyerni tudott, és Dánia első női miniszterelnökét helyezte tisztségbe. Ezzel kiszorult a hatalomból a Schengen-szkeptikus, szélsőjobb által befolyásolt korábbi kormány, a dán határok újra teljesen szabaddá váltak.

Ugyanez a trend állt be Németországban is, ahol mindkét tartományi választást a baloldal nyerte, Mecklenburg-Vorpommernben szeptember 4-én és Berlinben szeptember 18-án. Figyelembe véve a tavaszi győzelmeiket is, a német baloldal most már jobban áll tartományi szinten, mint a kormányon lévő jobboldal.

Nem sokkal később Franciaországban következett be részleges fordulat. Az V. Köztársaság történetében először szerzett többséget a francia szenátusban a baloldal. Mindez a 2012-es elnöki választások előtt alig hét hónappal komoly lendületet adhat a Sarkozy ellen induló a szocialista elnökjelöltnek, Francois Hollande-nak.

Írország már idén baloldali elnökre váltott, október 27-én a baloldali Michael D. Higgins-t választották meg az írek. A többnyire protokolláris, de politikailag mégiscsak számító elnöki posztot betöltő Higgins lesz Írország első baloldali elnöke 1997 óta, és minden idők csupán második ilyenje. 

Kelet-Európában is feléledt a baloldal 

Szeptember 17-én Lettországban nyert először a baloldali párt. Igaz, oroszpártisága miatt a jobboldal összezárt, és a párt a kormányból már kimaradt. A közel 30 százalékos eredmény azonban azt mutatja, hogy a pártra nemcsak az orosz kisebbség szavazott, hanem nagyon sok baloldali érzelmű lett is.

Az október 9-i lengyel választásokon a régimódi baloldali párt tovább gyengült, viszont a semmiből kapott tíz százalékot a progresszívek új sztárja, a bal-liberális Palikot mozgalom: korábban teljesen elképzelhetetlen kampányüzenetekkel. A Palikot ráérzett arra, hogy egészen széles rés nyílt a piacon a korábbi Kaczynski-korszak jobb- és szélsőjobboldali, képmutató, erőszakos, kozervatív politizálásával szemben. 

Ez a korszak kitermelte azt a tíz százalékot, amely teljes gőzzel tudott támogatni egy olyan pártot, amely nyíltan kiállt az LBGT-jogokért, a marihuána és az abortusz legalizálásáért, és nem utolsó sorban kérte a katolikus egyház teljes kivonulását a politikából. A Palikot bebizonyította, hogy a nyílt anti-klerikalizmusnak is lehet politikai hozadéka, akár egy olyan konzervatívnak vélt országban is, mint Lengyelország.

Az október 23-i bolgár elnökválasztáson az első fordulóban a szocialisták jelöltje Ivaylo Kalfin 29 százalékot kapott, így bejutott a második fordulóba, amelyet végül szoros versenyben elvesztett. De ha azt nézzük, hogy két éve pártja a parlamenti választáson csak 17 százalékot szerzett, ez komoly visszatérésnek számít.

Érdemes még megemlíteni Horvátországot is, amely bár még nem EU-tagállam, de hamarosan az lesz. Mire az lesz, addig nagy valószínűséggel ezt az országot is a baloldal fogja vezetni, hisz a decemberben megtartandó parlamenti választások nagy favoritja a Kukuriku névre keresztelt baloldali koalíció. 

Erősítésként jön a baloldal utcai reneszánsza. 

A hatvanas évek óta nem látott sem Európa, sem a világ ennyi alulról szervezkedő baloldali mozgalmat. Elég, ha csak a spanyolországi, több százezres Indignados mozgalomra tekintünk, vagy a világszerte futótűzként elterjedt Occupy mozgalmakra.

A New York-i Occupy Wall Street  tüntetésekből kiindult hálózat október 15-én 83 országra kiterjedő, több mint ezer világvárosban megtartott közös tüntetést szervezett. Ekkora egyszeri világmegmozdulást korábban soha senkinek nem sikerült megszervezni, ilyen hálózatról 

Leninék internacionalistái is csak álmodozhattak. 

Hogy hol kötnek ki ezek az alapvető kapitalista szabályokat megkérdőjelező mozgalmak a politikában, az egyelőre nagy kérdés. A legvalószínűbb az, hogy visszahozzák a politikai piacra a baloldalt úgy, ahogy az valóban elindult, munkásokat, szegényeket, kirekesztetteket, kisebbségeket védő, nagytőke-ellenes mozgalomként.

Felrázzák álmából azt a baloldalt, amely az utóbbi évtizedekben elvesztette lassan a gyökereit, elkényelmesedett a liberális gazdaságpolitikában, nagyvállalkozók kezére került, és baloldaliságát kielégítette néhány populista szociális üzenettel. 

A baloldal „utcai megerősödése” Magyarországot sem kerülte el. 

Október 23-án az eredetileg Facebookon szervezett Nem tetszik a rendszer! tüntetés több tízezer embert vitt Budapest utcáira. A tüntetés előtt és után is több új balos mozgalom jelentette be párttá alakulását, hosszú idők óta először érezhető komoly, alulról jövő szervezkedés a magyar baloldalon.

Ha a jelenlegi kormány nem szedi rendbe az ország gazdaságát, könnyen meglehet, hogy a legközelebbi választáson Kaczynszki „Orbán álma” helyett, sokkal inkább a magyar baloldal „Palikot álma” teljesüljön, akár még szebb eredménnyel is.  

Romániában egyelőre viszonylagos csend van, 

a választási szezonig még várni kell, utcai mozgalmak pedig nem a románok kedvencei, legalábbis 1990 óta nem. De itt is úgy néz ki, hogy a jövőre esedékes választásokon a bal-liberális koalíció nyer. 

Azt persze lehet vitatni, hogy a gazdasági oligarchák pártjaként létező PSD mennyire számít baloldalinak, illetve a nyugaton legfeljebb néppártinak kategorizálható PNL mennyire liberálisnak, de jobb híján ők képviselhetik az új visszatérési hullámot. 

Kivéve persze, ha nem sikerül itthon is megerősödnie egy Palikot-típusú, rendszerellenes baloldali vagy bal-liberális pártnak, esetleg Occupy-típusú mozgalomnak, melyből párt lehet. A Remus Cernea-féle új zöld-agrár párt lehet ilyen. 

Ha tovább folyik az egyházasítás az élet minden területén, minden bizonnyal az anti-klerikalizmusra Cerneáék is tudnak majd építeni, hisz már most kialakult egy kritikus tömeg, amelynek ebből elege lett. Elég szétnézni a sajtóban, a Facebookon.

Persze az is meglehet, hogy a „rendszerellenes” proteszt-szavazatokat az egyszerű emberek nyelvén könnyen kommunikáló, szélsőjobb irányú Diaconescu féle Partidul Poporului viszi el. 

Általános gondja a baloldalnak 

az utóbbi évtizedekben, hogy kommunikációja enyhén elitistává vált, elfelejtette, hogy azokhoz kellene közérthetően szóljon, akik közül valamikor kinőtt: a munkásokhoz, vidékiekhez, egyszerű emberek tömegeihez. Egyelőre ezt sajnos csak szélsőjobboldali pártok értették meg. 

Ezért történt meg Magyarországon is, máshol is, ezért történhet meg jövőre akár Romániában is, hogy a baloldali szavazóréteg hagyományos bázisa, a kiszolgáltatottabb társadalmi osztályok éppen a legtávolabbi póluson, a szélsőjobbon kötnek ki. 

Az erdmagyar politika lefagyott a kilencvenes években. 

Ahelyett, hogy követnénk Európa progresszív trendjeit, nálunk jövőre három nacionalista párt fogja tromfolni egymást jobbnál szélsőjobb üzenetekkel. Kérdés persze, hogy ezeket még hányan veszik be, kinek lesz elég. 

Az erdélyi magyarok, legalábbis a városiak, nem kommunikációs burokban élnek, látják, olvassák, hogy mi zajlik a világ utcáin, mi történik más országokban. Egy évvel ezelőtt azt gondoltam, hogy az RMDSZ-t már nem lehet jobbról előzni kommunikációban. Most is ezt mondom, de hozzáteszem: 

balról viszont a teljes erdmagyar politikai porondot előzni lehet. 

Egy értelmes, okos, célratörő, interetnikus, transzilvanista, naconalizmus-ellenes baloldali vagy bal-liberális párt ebben a pillanatban nagyot tudna hasítani a kiégett, hiteltelenné és érdektelenné vált, autonomista hármas pofozkodás piacáról. 

Az erdélyi magyarságnak amúgy is jelentős a baloldali öröksége a két világháború közötti korszakból és nyilván a kommunizmus éveiből is. 21 éve mellőzzük a két világháború közötti erdélyi magyar politika baloldali vonalát, a MADOSZ-t, amelyből később a kommunista konszolidáció viharai között a kisebbségi jogokért is evező Magyar Népi Szövetség lett. 

Nem sokat emlegetjük a régi Korunk és a köréje csoportosuló értelmiségiek egyértelmű baloldaliságát sem, és nagyon sok politikus, író és művész is úgy tesz, mintha 30-40 évvel ezelőtt nem lett volna baloldali. Pedig mindezt fel lehetne, fel kellene vállalni. Nem szégyen, jogos küzdelmek és elvek ezek, a múltunk része, és ha egyre többen látnak benne elég fantáziát, a jövőnk része is lehet. 

Ez a kiábrándító, jobbos közösségen belüli vak pofozkodás csak még aktuálisabbá teszi a balos politizálást. Ez a válság és főleg az a szennyes, amit a gazdasági-pénzügyi-politikai elitek összejátszásáról kimos, az egész kontinenst és az elég világot érthető módon újra balra fogja tolni. Ebből mi sem maradhatunk ki.