Ahol a fiatalok, ott a győzelem?

Obama 2012-es kampányának egyik célközönsége a fiatalság lesz, akiknek szavazatai sokkal nagyobb súllyal esnek latba, mint ahogy azt gondolnánk.

2008-ban kétséget kizáróan Obama volt a vagány elnökjelölt. A fiatalok kedvence. Számtalan celeb és fiatal híresség szerepelt a demokrata szenátor kampánydalában, ahol együtt énekelték: „Igen, meg tudjuk csinálni”. Egyre inkább úgy tűnik azonban, hogy igen nehéz feladat vagánynak lenni, ha az ember főparancsnok is egyben.

A legutóbbi elnökválasztáson, a 30 éven aluliak kétharmada támogatta szavazataival az afroamerikai jelöltet. Azzal, hogy Obama maga mellé állította az ifjúságot felpörgette a kampányát, és ez döntő fontosságú lehet az újraválasztási kampányában is.

A legutóbbi felmérések azonban baljós képet mutatnak Obama számára. Mindössze a fiatalok 40%-a helyesli az elnök politikáját, miközben 54% kifogásolja azt. Augusztusban ez az arány még 52-42 volt a helyeslők javára.

Obama kampánygépezete, amely mindig is tudta, hogy milyen fontosak a fiatalok szavazatai, úgy tűnik beindult. A héten külön honlapot indítottak el a fiatal választók számára, ahol egy videóban Obama felsorolja az elmúlt évek sikereit, amelyek az elnök szerint nem születhettek volna meg a fiatalok nélkül. A minap pedig bejelentett egy tervet, amely azoknak próbál majd segíteni, akik diákhitelből finanszírozzák tanulmányaikat.

„A fiatal amerikaiak szavazatai nagy hatással voltak a 2008-as győzelem elérésében, és részvételük a 2012-es kampány egyik kulcstényezője lesz” – mondta Jim Messina, az Obama-stáb egyik meghatározó embere. „A fiatalok pontosan tudják, hogy az elnök politikája a legjobb út ahhoz, hogy a középosztály újra anyagi biztonságban élhessen, hogy az Egyesült Államok megvédje versenyelőnyét, és hogy olyan gazdaság épüljön, amely innovatívabb, mint a bárhol máshol a világon.”

Hegedűs Márk

Friss hírek