Bush nem bánt meg semmit

Az Egyesült Államokat ért 2001. szeptember 11-ei terrortámadás tizedik évfordulójának alkalomból interjút készített az akkor hivatalban lévő George Bush elnökkel a National Geographic, amelyről a CNN is beszámol. Az interjú során az elnök kifejti, hogy nem érzett semmiféle örömet, amikor Oszama bin Laden halálhíréről értesítést kapott. Éppen egy dallasi étteremben tartózkodott, amikor a titkos szolgálaton keresztül Barack Obama kívánt beszélni vele. Tőle tudta meg bin Laden elfogásának részleteit. Saját elmondása szerint George Bush nem ujjongott, és nem érzett örömet sem, az egyetlen érzés, amit kiváltott belőle a hír, hogy végre lezárult ez a fejezet.

Az interjú alatt az elnök beszélt arról, hogy a terrortámadás idején Floridában tartózkodott egy iskolában. Első intézkedései között utasította a hadsereget, hogy lőjenek le minden olyan repülőgépet, amely nem válaszol a Szövetségi Légügyi Társaság (Federal Aviation Administration) felhívására, és nem igyekszik minél hamarabb leszállni. Ezek után sokáig tisztázatlan maradt, hogy ez az utasítás mennyiben volt felelős a United Airlines 93 utasszállítógép lezuhanásában. Bush elnök későbbi, hosszú távú intézkedései a gyakorlatban Irak és Afganisztán megszállását jelentették. Az interjú végén megkérdezték Bush elnöktől, hogy megbánt-e bármit is a korábbi intézkedései közül. „Sosem használom azt a kifejezést, hogy megbánás, és most sem tennék semmit másképpen, mint amit korábban tettem” – hangzott Bush határozott válasza.

Császi Márton

Friss hírek