Fiatal és csinos az új pakisztáni külügyminiszter

Pakisztánnak történetében először női külügyminisztere lett kedden, egyúttal az eddigi legfiatalabb politikus ebben a tisztségben – jelentették be hivatalosan. A 34 éves Hina Rabbani Hár ezt megelőzően kilenc hónapig külügyminiszter-helyettes volt.

A miniszteri posztot február óta nem töltötte be senki, mert a tárca előző birtokosa, Sah Mehmud Kuresi összekülönbözött a kormánypárttal.

Az új miniszter Faruk Naik ügyvezető államfő előtt tette le az esküt, mert Aszif Ali Zardari elnök Afganisztánban tárgyal. 

Bár a 2007-ben meggyilkolt Benazir Bhutto kétszer is volt miniszterelnök, a magas rangú kormánytisztségeket általában férfiak töltik be Pakisztánban.Az új külügyminiszter alig néhány nap múlva a Délkelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) indonéziai tanácskozásán találkozik Hillary Clinton amerikai és Jang Csie-cse (Yang Jiechi) kínai külügyminiszterrel, majd Újdelhibe utazik, és tárgyal indiai hivatali kollégájával, S.M. Krisnával a két ország közötti békefolyamat részeként. A folyamat a 2008-as mumbai terrortámadás után megakadt, mert India vádja szerint a merénylők Pakisztánban készültek fel a támadásra, és csak az idén újították fel a tárgyalásokat.

MTI

Friss hírek