Tegnap indult a szegedi THEALTER

Július 20-tól 24-ig – július 19-ével mint nulladik nappal kiegészülve – rendezik meg idén a THEALTER-t, Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválját, melyre 21. alkalommal kerül sor. Az idei év témája: U21.

„Az elmúlt 20 évben arra törekedtünk, hogy nyitottak legyünk a fiatal alkotókra, a friss színházi látásmódra, kezdeményezésekre. Idén igyekszünk a fókuszba állítani a fiatalokat, az utánpótlást – ezzel is megidézve a közelmúltban tragikus körülmények között elhunyt Bába Krisztinát, aki a kilencvenes években nélkülözhetetlen segítséget nyújtott egyesületünknek, illetve fesztiválunknak – azaz pályakezdő, kísérletező fiataloknak, s aki a későbbiekben is figyelemmel kísérte munkánkat. Idei fesztiválunkat az ő emlékének ajánljuk” – írják a szervezők.

Az 1991-ben alkalmi jelleggel induló fesztivál ma Magyarország egyetlen, évente jelentkező nemzetközi színházi fesztiválja, amely már a ’90-es évek végére önálló, összetéveszthetetlen arculatú fesztivál, a független, alternatív, kísérletező színjátszás legfontosabb hazai művészi és dokumentációs terepe lett. Prioritásai, a programok színvonala az elmúlt évtizedekben nem változott, ám minden évben számos újdonsággal is szolgált közönségének. A fesztivál fő helyszíne a szegedi Régi Zsinagóga, amely Magyarország egyetlen befogadó színházi profilú vidéki intézménye, de az elmúlt években számos szokatlan, új helyszínt is felfedeztek a színháznak a városban, és jelen vannak produkcióikkal Szeged terein, utcáin is minden nyáron.

A programsorozat célja a kezdetektől a kísérletező, innovatív alkotóközösségek bemutatása és munkájuk segítése: működésük nyomán a már elismert alkotók mellett a szubkultúrák, a kisebbségi-marginális helyzetben alkotók legjobbjai is megjelenhettek Szegeden. A kezdetektől fontos volt a szervezők számára a határon túli magyar művészek bemutatása is, 2003-tól pedig a Déli Vonal koncepcióval – Dél- és Kelet-Európa színházainak középpontba állításával – adtak végleges karaktert a fesztiválnak.

Az elmúlt húsz évben a tevékenységük nyomán több mint 30 ország több mint 140 színházi alkotóműhelye mutatkozott be, sokan először Magyarországon, emellett számos koprodukcióban vettek részt. „Húsz éve azt a célt szolgáljuk, hogy a független művészi közösségek és a színházi újdonságok, kísérletek bemutatásával Szeged Európa keleti, középső és déli régiója színházainak még erőteljesebb találkozási pontját jelentse a hármas határ mentén – emelve ezzel Magyarország régiós, illetve európai színházi rangját is” – olvasható a THEALTER közleményében.

A THEALTER azonban nem csak izgalmas színházi programsorozat: a kezdetektől tudatosan közvetít értékeket – nyitottság, tolerancia, előítélet-mentesség –, elsősorban a fiatal felnőttek felé, hiszen közönségük leginkább ebből a korosztályból kerül ki. Emellett minden évben lehetőséget adtak pályájuk elején álló alkotóknak a bemutatkozásra, és az ifjúságot bevonták a lebonyolításba is. Az itt első lehetőséget kapó alkotók közül sokan (többek között a Derevo, Lajkó Félix, Urbán András vagy Ivo Dimcsev) ma már jól ismert művészek.

Az elmúlt évek tapasztalatait és tendenciáit is figyelembe véve, de a jövőre is gondolva az idei fesztivál nem csupán lehetőséget ad a fiatalabb korosztálynak a „nagyok” mellett, hanem őket – a pályakezdőket, az utánpótlást, a friss erőket a határon innen és túlról – állítja a középpontba, ezért a fesztivál idei alcíme: U21. A szervezők remélik, hogy a huszonegyedik fesztivál számukra is szerencsét hoz – és a következő évtizedekben is számos újdonsággal, meglepetéssel, tartalmas és színvonalas programkínálattal lehetnek jelen Szeged és Magyarország színházi életében.

A fesztiválnak első alkalommal lesz nulladik napja, ekkor mutatják be Éder Enikő és Harsányi Attila közreműködésével az Aradi Kamaraszínház és a MASZK Egyesület koprodukciójában készült Kvartett című előadást. Ugyanezen a napon, július 19-én láthatja a közönség a PanoDráma produkcióját többek között a Krétakör egykori színészeinek közreműködésével, Szóról szóra címmel. A Lengyel Anna vezetésével létrehozott előadásnak nem csak a témája különleges – a magyarországi rasszista romagyilkosságok –, a színpadra állítás módja is újdonság itthon: ahogy a cím is jelzi, a színpadon elhangzó szövegek a verbatim munka elveinek megfelelően eredeti anyagok, az alkotók nem változtattak az interjúk során elhangzottakon.

A fesztivál nyitóelőadásaként július 20-án a Régi Zsinagógában a szegedi közönség egyik nagy kedvence, a legutóbbi POSZT-on is számos díjjal kitüntetett Pintér Béla és Társulata mutatja be A soha vissza nem térő című alkotását. Az idén is láthatja a közönség Urbán András szabadkai társulatát, a Kosztolányi Dezső Színház két előadással mutatkozik be. Csütörtökön, július 21-én játsszák az Éljen a szerelem! című darabot, 24-én, vasárnap pedig Béres Márta One Girl Show című produkcióját. Július 23-án, szombaton a Régi Zsinagógában a belgrádi Bitef Teatar és a budvai Grad Teatar közös előadását, az Othellót láthatja a nagyérdemű.

Vajma.info

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »