A Híd és az MKP is bekerülne a parlamentbe

A Focus ügynökség júniusi közvélemény-kutatása szerint a Smer nem tudna egyedül kormányt alakítani, ha most tartanának parlamenti választásokat. A Híd mellett az MKP is bekerülne a parlamentbe.

A Robert Fico vezette pártra a megkérdezettek 46,3 százaléka szavazott volna júniusban, ezzel 74 mandátuma lenne a Smernek.

A második legnépszerűbb párt az SDKÚ-DS 13,4 százalékkal, míg a harmadik helyen a KDH áll 10 százalékkal.

A Median júniusi felmérésével ellentétben a Focus szerint bekerülne a parlamentbe a Bugár Béla vezette Híd is, mégpedig a voksok 7,1 százalékának megszerzésével. Az SaS-ra az emberek 6,7 százaléka szavazna, míg hosszú idő után az MKP-nak is olyan adatot mértek, mely parlamenti képviseletet jelentene – Berényiékre 5,7 százaléknyian adnák voksukat.

Utolsóként a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) is átlépné a parlamenti küszöböt, a szavazatok 5,3 százalékával.

A HZDS a 2,7 százalékos eredménnyel már nem szerezne képviselői mandátumokat.

A közvélemény-kutatás eredményei szerint a képviselői helyek eloszlása a következő lenne: Smer-SD (74 mandátum), SDKÚ-DS (21), KDH (16), Híd-Most (11), SaS (11), MKP (9), SNS (8).

A reprezentatív felmérés június elején készült 1053 felnőtt megkérdezésével.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek