Fegyvergyárra csapott le a kolumbiai légierő

Szombat este a kolumbiai légierő csapást mért egy, a FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) által üzemeltet fegyvergyár ellen az ország Venezuelával határos északi részén található Arauca megyében – adta hírül a BBC.

A támadást követően a kolumbiai hatóságok 300 házi készítésű aknavető lőszert, gyalogsági aknákat és több, mint egy tonnányi robbanóanyagot találtak a helyszínen.

A kormány tájékoztatása szerint azt akcióban négy gerilla vesztette életét, továbbá két nőt fogságba ejtettek a kormánycsapatok. Az ország védelmi minisztere, Rodrigo Rivera hivatalosan meg nem erősített információkra hivatkozva arról beszélt, elképzelhető, hogy az egyik holttest az Efren Arboleda néven ismert Luis Eduardo Lopez Mendezé, a szélsőbaloldali szervezet helyi vezetőjéé. Ugyanakkor a védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy a halottak azonosítása egyelőre még folyamatban van.

Egy héttel a mostani támadást megelőzően a marxista szervezet igyekezett bizonyítani, hogy a kormány erőfeszítései ellenére még képesek nagyszabású műveleteket végrehajtani.  Az ország délkeleti felében található Cauca megye több városán ütöttek rajta a gerillák. A legsúlyosabb veszteségek Toribio települést érték, ahol legkevesebb három halottat és több mint 60 sebesültet követelt az az akció, amely során a szélsőbaloldali fegyveresek egy robbanóanyaggal megrakott buszt vezettek a rendőrség épületének. Ugyanazon a napon további négy másik városra, Caldonora, Jambalora, Santanderre, és Corintora is lecsaptak a FARC erői.

Scheinring Endre

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »