Mi volt igazából a fekete leves

Rég nem volt ekkora tömeg a Székely Nemzeti Múzeum valamely tárlatnyitóján, mint tegnap este A fekete leves című, a kávéfőzés történetét bemutató kiállítás megnyitóján. Vargha Mihály múzeumigazgató elmondta, annyi történelmi témájú kiállítás után valami „lazábbat” igyekeztek kínálni, s a székelyföldi testvérintézményekkel közösen szervezték meg ezt a vándorkiállítást, mely Sepsiszentgyörgyre érkezett.

Egyedülálló abban is, hogy az utóbbi öt év legnagyobb tárgygazdagságával büszkélkedő tárlatról van szó, tette hozzá az igazgató, bejelentve, hogy a múzeumkertben tegnaptól kávézó működik. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátó-ipari Múzeum, a Magyar Műszaki és Közle­kedési Múzeum és a Fazakas & Kimmel gyűjteményeiből válogatott tárlatot ennek kurátora, Saly Noémi muzeológus mutatta be.

A tárlatvezető a kávé történetével kezdte, elmesélte, hogyan jutnak el a kávécseresznyétől a fekete levesig, hogyan fedezték fel a kávé jótékony hatását, a virgonc kecskék és a megfickósodott próféta esetét. A hallgatóság megismerhette a Hátravan még a fekete leves! szólás történetét. A fekete leves eredetileg desszert volt, vérrel készített középkori levesféleség.

A hódoltság idején a törököknél vendégeskedő Majláth Ist­ván erdélyi vajdát és Török Bálintot is ebéd után erre a jelszóra ejtették foglyul. Így változott a szólás pozitív értelme negatívvá. A papírszűrős kávéfőző ősét, a perkolátort egy nyolcvanéves párizsi érsek fedezte fel, miközben minél jobb ízű italt kívánt készíteni magának. Az 1940-es években egy Burszán Sándor nevű székelyudvarhelyi fiatalember fedezte fel Budapesten az egyik leghatékonyabb kávékészítő gépet.