Slotáék élesen ítélték volna el a magyar alkotmányt

A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) nem járt sikerrel a magyar alkotmány és törvénykezés éles elítélését szorgalmazó nyilatkozatával. A pozsonyi kormány szerdai ülésén a külügyminisztérium azt javasolta, a miniszterek ne értsenek egyet az ellenzéki nemzeti párt kezdeményezésével.

A magyar alkotmány elleni nyilatkozartól már tárgyalt a parlament külügyi bizottsága. A testület a koalíciós képviselők szavazataival a koalíciós nyilatkozatot támogatta, mellyel a szlovák parlament a magyar alkotmányra reagál majd. Az SNS élesebb hangvételű változatát a bizottság nem támogatta, csupán a testület smeres tagjai voksoltak igennel. A nyilatkozatot ezután a kormány is elutasította.

Az SNS hét képviselőjének nyilatkozata elég éles hangnemben szól az új magyar alaptörvényről. Szerintük a parlamentnek „felháborodott, elutasító álláspontot kellene kifejeznie a szlovákellenes cselekedetek sorozatával, valamint az exterritoriális törvénykezéssel kapcsolatban, mely sérti Szlovákia szuverenitását“. A nemzetiek felszólítják a magyar parlamentet, hogy törölje el, vagy javítsa ki azokat a törvényeket, melyek a környező országok szuverenitását sértik, és hozza összhangba az alkotmányt az európai demokratikus elvekkel és hagyományokkal. Rafael Rafaj, az SNS frakcióvezetője a bizottsági ülésen hozzátette: a nyilatkozat megfogalmazásán lehet változtatni.

Slota pártja elégedetlen a kormány ezen a téren való tevékenységével, s jelentést kér a kabinettől a szlovák-magyar kérdéskörről, s a külügyi tárca azon intézkedéseiről, melyek gátat vetnek a szlovák szuverenitás csorbításának. A nemzetiek szerint a kormánynak az európai intézményekhez kellene fordulnia, hogy azok segítsenek Szlovákiának megakadályozni a feszültség növekedését, és kikényszeríteni azon békeszerződések feltételeinek teljesítését, melyeket Magyarország az első és a második világháború között írt alá. A nemzetiek szerint a szlovák parlamentnek a szomszédos országok parlamentjeihez kellene fordulnia, hogy együtt utasítsák el a szuverenitásukba való beavatkozást, valamint fel kellene keresnie az Európai Parlamentet is, hogy az foglalkozzon a magyarországi helyzet nyugtalanító alakulásával.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek